Kulcsszó keresés /


Top100: kihagyhatatlan karácsonyi filmek decemberre

Feltehetőleg még így is a teljesség igénye nélkül, de próbáltam összegyűjteni a legtöbb olyan filmet, ami a karácsonyról szól, vagy valamilyen kapcsolatban áll azzal, és segíthet abban, hogy ráhangolódjunk az ünnepekre, illetve segítséget nyújthatnak majd, amikor két bejgli között nem találunk éppen semmi kedvünkre valót a tv-ben. Akik a filmek segítségével szeretnének az ünnepekre készülni, és igazán elhivatottak, talán a lista egy részét le is tudhatják az elkövetkező 3 hétben!

olvass tovább

10 pszichothriller arra az esetre, ha már unod a karácsonyi filmeket

A karácsonyi filmekért rajongunk, viszont eljön a pont, amikor ezeket is képesek vagyunk megunni. Ez általában egyből az ünnep elteltével be is következik, ilyenkor pedig jó lehet egy kicsit izgalmasabb műfajok felé fordulni. Ezúttal pszichothrillereket gyűjtöttünk össze, amelyeknek köszönhetően egészen biztosan pattanásig fognak feszülni az idegeitek!

olvass tovább

10 szívmelengető idézet karácsonyi filmekből

Még a csapból is karácsonyi filmek folynak, amik lássuk be, hiába kell őket ezredjére végignéznünk, még mindig jóleső érzéssel tudnak eltölteni. Kétségtelen, hogy rengeteg olyan van közöttük, amelyek a szórakoztatásra mennek rá, mindenféle mélyebb mondanivaló nélkül, azonban vannak olyanok is, amelyek valamilyen üzenetet szeretnének közvetíteni a nézők felé az ünnepek alkalmával. Mi összegyűjtöttük a tíz legjobb idézetet karácsonyi filmekből, amiket egészen biztosan mindenki boldogan elevenít fel újra és újra.

olvass tovább

5 nosztalgikus fekete-fehér film karácsonyra

A karácsony a szeretteinkről és a velük töltött időről kell, hogy szóljon, függetlenül attól, hogy ebbe a családunk vagy a barátaink tartoznak bele. Ezt az időt tölthetjük közös főzéssel és sütéssel, a lakás dekorálásával, az ünnepi asztal megterítésével, a karácsonyfa felállításával, ajándékozással, nagy beszélgetésekkel, és természetesen közös filmnézéssel is. Ha esetleg már egy kicsit ráuntunk a szokásos karácsonyi filmekre, akkor jó ötlet lehet, ha valamilyen nosztalgikus, hangulatos, klasszikus fekete-fehér filmet választunk.

olvass tovább

Top100: kihagyhatatlan karácsonyi filmek decemberre

Feltehetőleg még így is a teljesség igénye nélkül, de próbáltam összegyűjteni a legtöbb olyan filmet, ami a karácsonyról szól, vagy valamilyen kapcsolatban áll azzal, és segíthet abban, hogy ráhangolódjunk az ünnepekre, illetve segítséget nyújthatnak majd, amikor két bejgli között nem találunk éppen semmi kedvünkre valót a tv-ben.

olvass tovább

Top10: családi filmek téli bekuckózós estékre

Megérkeztek a hideg téli esték, ráadásul az ünnepek közeledtével itt az ideje, hogy egy kis plusz időt szenteljünk egymásnak. Egyhét múlva egészen biztosan a csapból is karácsonyi filmek fognak folyni, de addig is összegyűjtöttünk tíz filmet, amely tökéletes lehet, ha nincs kedvünk kimozdulni, de a családunk társaságában szeretnénk egy kicsit kikapcsolódni.

olvass tovább

Top 10: A legjobb romantikus karácsonyi filmek

  • 2017. december 22.

Ez alkalommal olyan filmeket gyűjtöttünk össze, amelyeknek középpontjában az érzelmek mellett a karácsony áll. Van köztük régi klasszikus, de olyan is, amit még nem láttál; van, amelyik megnevetett, néhány másik pedig megríkat, így reméljük, mindenki megtalálja a kedvére valót. Hangolódjunk együtt az ünnepekre!

olvass tovább

5 dolog, amivel visszacsempészheted a gondtalan nyarat a hideg és szürke télbe

  • 2017. december 14.

Kétségtelen, hogy az év egyik legjobban várt eseménye a karácsony, azonban ha túlstresszeljük ezt az időszakot, vagy egyszerűen csak nem rajongunk a hideg, boringós időjárásért, akkor könnyen lehet, hogy inkább a nyarat sírjuk vissza még ilyenkor is. Ha te sem szereted a hóesést, azt, hogy minden fahéj illatú, mindenhol ugyanaz a tíz karácsonyi zene szól, és az összes csatornán karácsonyi filmek mennek, akkor ez az 5 tipp neked is segíthet, hogy visszacsempészd a téli napokba a gondtalan nyár hangulatát.

olvass tovább

9 film, amiért érdemes moziba menni decemberben

  • 2017. december 03.

Decemberben természetesen érkeznek karácsonyi filmek is, illetve olyanok, amelyekre érdemes lesz a családdal beülni két ünnep között, amikor már éppen kezdünk belefulladni a töltött káposztába és a bejglibe. A Star Wars rajongóknak sem kell már tovább várni, hogy a legújabb részt láthassák, megérkezett a kedvenc brit mackónk történetének a folytatása, és Julia Roberts, Owen Wilson, és A szobából ismert Jacob Trambley igazán lélekemelő filmjét is megnézhetjük.

olvass tovább

Top10: kedvenc sorozataink legjobb karácsonyi epizódjai

Amikor karácsony előtt ráhangolódásként, vagy az ünnepek között közös családi programként a képernyő elé ülünk, legtöbbünknek automatikusan a karácsonyi filmek ugranak be, pedig érdemes belegondolni, hogy majdnem minden kedvenc sorozatunknak van ünnepi, így karácsonyi epizódja, többnyire nem is egy. Éppen ezért összegyűjtöttük a tíz legjobbat, remélve, hogy mindenki megtalálja a kedvencét, aki már kívülről fújja a karácsonyi filmek szövegét, és hiányolja a kedvenc sorozatkaraktereit.

olvass tovább