Kulcsszó keresés /


„Ünnep leszek, mert ünnepként fogadtál.” - gyönyörű versek a szerelem ünnepére

A szerelmet számtalan módon lehet kommunikálni, azonban tagadhatatlan, hogy az egyik legszebb módja az érzelmek kifejezésének a költők által írt szívet melengetően gyönyörű versek. Lehetetlen küldetés lenne az összes csodálatos szerelmes verset összegyűjteni, hiszen legtöbbünk legnagyobb örömére végtelenül sok van belőlük, és azt is meglehetősen nehéz lenne megállapítani, hogy melyek a legszebbek közülük. Azonban a szerelmesek ünnepének alkalmából kiválasztottunk négy verset, amelyek egészen biztosan kellemes perceket fognak okozni mindenkinek.

olvass tovább

„Mi meghalni megyünk a színpadra” A 35 éves Tankcsapdáról készített koncertfilmmel jelentkezik a Hajógyár

  • 2024. június 26.

Még mindig nem unják legismertebb slágerüket, a Mennyország touristot, koncertet csak a legvégső esetben mondanak le, a színpadon pedig mindig van legalább négy tartalék gitár, amelyeknek ráadásul saját nevük is van – derül ki abból az exkluzív koncertfilmből, amelyet az idén 35 éves Tankcsapdáról készített a Petőfi Kulturális Ügynökség. A film – amelyben az interjúrészletek mellett 18 Tankcsapda-szám is elhangzik – június 17-én debütált a Hajógyár YouTube-csatornáján.

olvass tovább

„S, ha ajkam örömteli végszava zendül, hadd nyelje el azt az acéli zörej.” - Petőfi Sándor legszebb forradalmi versei

  • 2024. március 15.

Március 15-én az 1848-49-es szabadságharcra, és azokra a honfitársainkra emlékezünk, akik cselekedtek, és szembe mentek az elnyomó rendszerrel. Természetesen a tettek mellett művészettel és szavakkal is lehet tiltakozni, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Petőfi forradalmi versei, melyek közül a számunkra legszebbekkel szeretnénk emlékezni a szabadságharcra és annak résztvevőire.

olvass tovább

A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon

  • 2020. június 19.

Pontosan két hónap múlva, augusztus 18-án a STRAND Fesztivál nyitónapján, ötödik alkalommal rendezik meg a Petőfi Zenei Díj átadóját, ahol 12 kategóriában díjazzák a hazai könnyűzenei élet legnépszerűbb előadóit. A látványos, 120 perces showt az M2 Petőfi TV, a Petőfi Rádió és a petofilive.hu is élőben közvetíti. A Petőfi Zenei Díj jelöltjeire június 18-tól kezdődően augusztus 13-ig szavazhat a közönség.

olvass tovább

Soha nem látott világsztár-felhozatal a STRANDon

  • 2019. március 02.

Újabb neveket, valamint három színpad részletes programját jelentették be a STRAND Fesztivál szervezői. Augusztus 20-24. között még több világsztár érkezik a zamárdi Szabadstrandra: fellép Steve Aoki, a Modestep, Sigma és az Ofenbach is. Emellett mostanra biztossá vált, hogy ismét a STRANDon, augusztus 20-án kerül sor a 4. Petőfi Zenei Díj gálájára is.

olvass tovább

Új nevek a STRAND Fesztiválon

  • 2018. május 03.

A 6. STRAND Fesztivál két nagyszínpadának részletes programját tették ma közzé a fesztivál szervezői, amiből kiderül, hogy a nyitónapon, a Petőfi Zenei Díj gáláját követően a Punnany Massif adja majd 15. születésnapi koncertjét, de érkezik Zamárdiba az angol Rag'n'Bone Man és TroyBoi is. A fesztivál idén augusztus 22-25. között a már jól megszokott helyén, Zamárdi Szabadstrandján várja majd a fesztiválozókat.

olvass tovább

A MOL Nagyon Balaton és az M2 Petőfi TV bemutatja: Kompkoncertek a Balaton közepén

  • 2017. július 25.

Három igazán különleges produkció részesei lehetnek, akik részt vesznek a Balaton közepén megrendezett kompkoncertek valamelyikén. A MOL Nagyon Balaton rendezvénysorozat népszerű programja idén mindhárom koncertjével újat mutat: egy világsztárral, Stereo MC's-zel, egy családi koncerttel, az Alma együttessel és egy különleges rockkoncerttel, a Tankcsapda bulijával futnak ki a kompok Tihanyból.

olvass tovább

Tarolt a Halott Pénz

  • 2017. június 27.

A Halott Pénz három kategóriában is elnyerte a második alkalommal átadott Petőfi Zenei Díjat hétfőn este Sopronban - tette közzé az MTI. A 25. Telekom VOLT Fesztivál mínusz egyedik napján tartott gálán mások mellett a Quimbyt és a Wellhellót is díjazták.

olvass tovább

Indul a 25. Telekom VOLT Fesztivál

  • 2017. június 16.

25 évvel ezelőtt 5 zenekarral és 800 vendéggel indult útjára a soproni Telekom VOLT Fesztivál története. Azóta több ezer hazai fellépő mellett százával fordultak meg világsztárok Magyarország egyik legnagyobb és legszerethetőbb fesztiválján, amelyet tavaly Európa legjobbjának választottak. A line-upban idén is világsztárok egész sora vonul fel: a Linkin Parktól Ellie Gouldingig, az Imagine Dragonstól Martin Garrixig. A nyitónapon második alkalommal adják át a Petőfi Zenei Díjakat.

olvass tovább

Az MVM bemutatja: NAGY-SZÍN-PAD! 2017

  • 2017. május 03.

Idén már negyedik alkalommal indul a VOLT Produkció és a Petőfi Rádió közös tehetségmutató versenye, a Nagy-Szín-Pad! Ezúttal nyolc zenekar és előadó - a Dope Calypso, a Jónás Vera Experiment, a Konyha, a Lóci játszik, a Mörk, Petruska, Sena és a The Qualitons - verseng a rendkívül rangos díjakért.

olvass tovább