A napok csak jönnek és mennek, eközben sokszor érezzük úgy, hogy a monotonitás felemészt minket. Pedig a kérdés folyton-folyvást ott zakatol a fejünkben: Mikor lépünk már végre? Mikor szakadunk már ki a komfortzónánkból? Bátorság kell hozzá, ez nem vitás, de a bátorság mellett más is munkálkodik bennünk. A vágy, hogy ezúttal valami mást szeretnénk kapni az élettől. Ezáltal pedig mi is adunk vissza valami különlegeset, hiszen folyamatosan fejlődünk, egyre inkább nyitottabbá válunk a világ minden új kincsére.
Anett és Loránd egy magyar házaspár, akik nem féltek belevágni egy új fejezetbe. Balin ragadtak a koronavírus idején, és ott is házasodtak össze. Bár kalandos útjuk régebbre nyúlik vissza, hiszen jó ideje egy párt alkotnak már, a 2020-as év volt a meghatározó számukra. Mindketten úgy érezték, amikor befejezték az egyetemi tanulmányaikat, hogy nem azt csinálják, amit szeretnek, túl kötelező jellegű az az ördögi kör, amelyben benne ragadtak, ezért döntöttek úgy, hogy valahol máshol próbálják ki az életet. Nem győzik hangsúlyozni, hogy tévhit, miszerint a trópusi utak drágák. Sőt, hihetetlenül jó, olcsó helyeken telepednek le. A paradicsom szigetén már 70 ezer forint értékben is lehet bérelni egy varázslatos kis kuckót, medencével együtt. Beszélgetésünk során egy új világba csöppentem én magam is.
Hogyan kezdődött a kapcsolatotok?
Anett: Hát a sztorink úgy kezdődött, hogy külön útról indultunk mindketten, de egy egyetemen tanultunk, ott ismerkedtünk meg. Ahogy végeztünk, mindketten elkezdtünk dolgozni. Lóci akkor már a kreatív iparban tevékenykedett. Én közgazdászként végeztem. Dolgoztam bankban, közszférában, aztán éreztem, hogy ez annyira nem nekem való és akkor elkezdtem az enteriőr fotózást.
Lóci: Az egyetemen ismerkedtem meg Anettal. Az egyetem után elkezdtem dolgozni barátokkal, egy kis cégnél. Akkoriban inkább after movie-kat készítettünk, de különböző reklámfilmeket is gyártottunk. Ezt követően kezdtem kiválni úgymond ebből a dologból.
Anett: Több időt szerettünk volna tölteni egymással és erre nem volt lehetőségünk, későn értünk haza minden nap. Igazából esténként találkoztunk, hétvégén.
Azt hiszem nem túlzás kijelenteni, hogy a 2020-as év életetek egyik legmeghatározóbb éve volt, ha nem a legmeghatározóbb és pozitív értelemben is. Mi minden történt veletek a pandémia alatt, kezdve attól, hogy Balin ragadtatok, amikor a vírus ténylegesen felütötte a fejét?
A: Február elején jöttünk ide vissza egy projekt miatt és épp egy hotelnek fotóztunk, teljesen bele voltunk merülve. Tudtuk, hogy van ez a helyzet, de ekkor még nagyon a kezdeteknél jártunk.
L: Első körben január végén megérkeztünk Szingapúrba és ott már komolyabb volt a COVID helyzet. Akkor még Magyarországon csak távoli hír volt.
A: Eléggé felgyorsultak az események, mi is megkaptuk a hírt, hogy törlik a járatokat. Sok ismerősünk hazament, hiszen megijedtek, bepánikoltak, hogy mi lesz, ha az egészségügy nem bír el a járványhelyzettel. Mi úgy voltunk vele, hogy online dolgozunk, ebből a szempontból nem probléma, ha nincs járat, és nem tudunk akkor hazamenni, amikor terveztük volna.
Milyen érzés volt ezzel szembesülni? Új kihívásként éltétek meg, vagy a félelem dominált inkább? Ilyenkor az úgynevezett „culture shock” jelenség elég nagy stresszt okozhat. Ezzel külön-külön hogy tudtatok megküzdeni?
L: Szerintem ugyanúgy éltük meg. Maga a döntés, annak a folyamata volt nehéz. Az ismerőseim 80%-a döntött úgy, hogy hazamegy, de meg is bánták.
A: Igazából jobb helyen nem is lehettünk volna az egész év alatt.
L: Az utazásaink során megtanultuk, hogy félelemből nem lehet döntéseket hozni. Amikor bejelentenek valamit, kialakul egy pánikhelyzet, de nem szabad a rémhíreknek engedni. Persze még mindig nem tudjuk, hogy mikor lesz vége ennek az egésznek.
Ami nagyon léleksimogató a ti történetetekben az az, hogy a legtöbb esetben inkább széthullottak a kapcsolatok a COVID alatt, sokszor a nagy küzdelmek ellenére is, ti mégis ebben az időszakban mondtátok ki a boldogító igent. Gondoljátok, hogy ez a szituáció jobban összehozott kettőtöket?
L: Összezártság szempontjából nem gondolom, hogy lett volna változás, mindig együtt vagyunk. Szerintem rengeteg embernél most jön az ki, hogy, ha nem töltöttek együtt elég időt, akkor kiderülnek egymás új, furcsa, olykor zavaró dolgai, tulajdonságai.
A: Amikor tudod, hogy egy idő után nincs opciód sem annak kapcsán, hogy hazamenj, akkor kicsit úgy érzed, mintha egy lakatlan szigeten ragadtál volna a másikkal. De nagyon jól vészeltük át ezt az időszakot.
L: Az esküvő téma az úgy alakult ki, hogy jelenleg a sziget eléggé üres, nincsenek turisták. Elég könnyű bizonyos helyekre bejutni, amelyek régebben forgalmasabbak voltak. Bali egy tipikus honeymoon, esküvő paradicsom. Ezért itt egy esküvő minimum 1 éves előre tervezéssel járt. Ez most viszont nem volt így.
A: Egyszer csak viccből mondtuk, hogy jó, hát akkor házasodjunk össze. És utána arra gondoltunk, hogy hú, hát ez nem is hülyeség. A család sajnos nem lehetett itt, de úgy gondoltuk, hogy olyan jó lenne úgy zárni ezt a COVID évet, hogy erre emlékszünk majd vissza.
Nyilván az egész utazós, komfortzónából kilépős elhatározás előtt más volt az életetek. Mi volt az a fordulópont, amikor azt mondtátok, hogy lépni kell és kell a kaland, az új impulzus, a varázs ereje? Bátorság kellett ahhoz, hogy úgy döntsetek, márpedig ti felfedezitek a világot, és akkor is szembe néztek minden nehézséggel?
L: Több tényező volt, ami miatt úgy voltunk vele, hogy jó, hát akkor induljunk neki. Ami szerintem mindkettőnk esetében elmondható, az az, hogy a téli hónapoktól teljesen depressziósak lettünk. A téli hónapok nagyon sokáig tartanak. Hó sincs. Pedig a havas időszakot nagyon szeretem.
A: Amikor magadnak dolgozol és esetleg megteheted azt, hogy inkább nem kelsz ki az ágyból, akkor sokkal hajlamosabb az ember a semmittevésre, pedig tudjuk, hogy haladni kéne. Ez a téli hónapokban különösen veszélyes, ezért szerettük volna kipróbálni, milyen az „örök nyárban” élni. Korábban albérletben laktunk, és lakás után nézelődtünk, de pont akkor mentek fel az árak. Utólag nagyon örülünk, hogy ebbe nem vágtunk bele, mert az otthon tartott volna minket.
Turistákként is inkább egy stabil napirendet folytattok, vagy a spontán életérzés az, ami diktálja a tempót? Inkább tovább maradtok egy adott helyen, vagy szerettek hamar továbbállni?
A: Amíg tudtunk utazni 2019-ig, addig is úgy voltunk vele, hogy utazunk, amennyit turista vízummal tudunk. Általában 2-3 hónap, azt mindig kimaxoltuk. Egy országon belül is általában költöztünk, de azért ki is akartuk használni a lehetőségeket, és persze felfedezni, amit csak lehet.
L: A szállásokat is ennek megfelelően foglaltuk. Szeretünk azért letelepedni és átélni, hogy milyen egy adott helyen élni. Emiatt is volt az a célunk, hogy olyan országokat keresünk, ahol lehet hosszabb távon élni.
Melyik hely volt rátok a legnagyobb hatással, amit örökre a szívetekbe zártatok és miért?
A: Nekem az egyik Thaiföld. Az volt a legeslegelső ázsiai ország, amit meglátogattunk. Oda mindig szívesen megyünk vissza. Bármikor visszamennénk.
L: Ha nagyon kell, akkor Balit választanám, mert nem nagyon lehet ilyen szigettel találkozni. De igazából mindegyik országba visszamennék. Mindenki nagyon nyitottan áll a dolgokhoz itt Ázsiában például mindenki szeret beszélgetni, ismerkedni. Vannak helyek, ahová nagy szeretettel várnak vissza minket.
Mit tanított nektek ez az új fejezet? Avagy mennyiben befolyásolta a személyiség fejlődéseteket mindaz, ami körülvesz benneteket éppen? Az adott kultúra, az életérzés, a hely szelleme? Okozott-e gondot például egy adott országon belül a vallás, vagy egy érdekes szokás?
A: Amiben mi változtunk az az, hogy egyre könnyebben alkalmazkodunk az új helyekhez. Nem okoz problémát a változás, a mindennapunk része lett.
L: Például a kaja egy érdekes dolog. Emlékszem, hogy amikor nekivágtunk az ázsiai utazásnak, három hét után éreztem azt, hogy úristen, most már akarok enni valami otthoni, sós ételt. Itt teljesen más az ízvilág. Vallással kapcsolatban nem volt semmilyen probléma, épp ellenkezőleg, nagyon jó volt látni, hogy mások hogyan élnek. Balin voltunk egy balinéz esküvőn, rendkívül különleges élménynek bizonyult. Az egész procedúra másképp zajlik, mint otthon, de jó volt látni, hogy mások számára mit jelent egy házasság, hogy áll ehhez hozzá a közösség. Sok mindent levetkőztünk magunkról egyébként. Az elején még az is fura volt, hogy egyáltalán egymás előtt beszéljünk angolul.
Az Instagram oldalatok (@tropicexplorers) már igen nagy követő tábort tudhat magáénak. A képeiteken az tükröződik, hogy elszakadtatok a materiális világtól, és a körülöttetek levő dolgok adják számotokra inkább a valódi értéket, ami a valódi élet. Ez igaz?
A: Igen abszolút, tényleg mi is ezt érezzük. Én elég nagy gyűjtögető voltam, még kell pár cipő, stb… És ez teljesen elmúlt. Többre értékeljük, ha tudunk egyet kirándulni. Maga az élmény a lényeg, amire vissza tudunk emlékezni.
L: Ahol leginkább fel tudunk töltődni az a természet. Ezt próbáljuk kommunikálni az Instán keresztül is. Minden posztnál vannak tippek, tanácsok, leírások az adott helyszínről is pl., így próbáljuk inspirálni az embereket.
Bár sokat utaztok és számos új kihívás kap helyet a mindennapjaitokban, mégis együtt élitek át ezt az egészet. Ennek értelmében tényleg mondhatjuk azt, hogy a valódi szerelem, szeretet az, ami a szívünkben van legbelül nem változik, sőt talán még erősebbé is válik?
A: Ez abszolút így van. Ahogy telik az idő egyre több közös emlékünk is van. Közösen csináltuk végig a dolgokat, és ez még erősebbé teszi a kapcsolatunkat.
L: Ezt nehéz megfogalmazni. Mindig éreztük, hogy nagyon megtaláltuk egymásban azt, amit kerestünk, de az utazások csak még inkább megerősítették ezt az egészet.
Végezetül arra lennék kíváncsi, hogy mit üzentek útravalóként a követőiteknek, vagy bárkinek, aki például egy olyan fontos döntés meghozatala előtt áll, mint amilyen előtt ti is álltatok anno?
A: Mindenképp próbálja meg az ember valahol máshol az életben, legalább egyszer. Még, ha nem is hosszú távra tervez kiköltözni. Turistáskodjon, éljen egy kicsit. Nem is hisszük el mennyit változtat rajtunk az, ha kiszakadunk a saját közegünkből, amit normálisnak gondolunk és csak az lehet a normális, semmi más. Ha elmegyünk máshova új emberekkel találkozunk, új szemléletekkel, új háttérsztorikkal. Ezek változtattak rajtunk is folyamatosan. Szóval egy ilyet mindenképp javasolnék, legalább egyszer az életben.
L: Kezdj el „rossz” döntéseket hozni. Ez egy érdekes felvetés szerintem. Onnantól kezdve, hogy hibákat vétesz, rájössz, hogy abból tanulsz a legtöbbet. Abból, hogy minél jobban kimozdulsz a komfortzónádból, annál inkább belátod, hogy nem is volt mitől félni. A legjobb dolgok ebből születnek, így lehet fejlődni.
Anett és Lóci kalandjait az Instagram oldalukon követheted.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez