Érdekes dolog az önelfogadás. Egyfelől arról szól, hogy békében kell lennünk önmagunkkal. Másfelől pedig arról, hogy annak érdekében, hogy a lelki békénk meglegyen, el kell követnünk mindent, hogy szeretni tudjuk magunkat.
Sokáig homokba dugtam a fejem, belül mégis szenvedtem amiatt, hogy a fogaim esztétikailag nem éppen a legmegfelelőbbek voltak. Bár nem akartam beleerőltetni magam semmilyen szépségideálba, mégis meglehetősen nehezen tudtam megbarátkozni a gondolattal, hogy amikor a tükörbe nézek, nem azt a mások által elmondott, szép arcú lányt láttam, hanem csupán egy kusza fogsort, amit képtelen voltam elfogadni.
Az önbizalom belülről fakad, ez igaz. Ugyanakkor, ha tehetünk valamit azért, hogy még inkább jól érezzük magunkat a bőrünkben, akkor azt hiszem, kutya kötelességünk cselekedni.
Számtalan alkalommal kaptam sértő megjegyzéseket arra vonatkozóan, hogy nincs makulátlan mosolyom. Lássuk be, egy szép mosoly sokat számít. Ehelyett nekem a csámpás, nyuszi fogaim kandikáltak ki a számból. És bár imádok nagyokat nevetni, rendszerint eltakartam a kezemmel a mosolyomat. Vagy éppen, ha arra került sor, akkor egy fényképen sosem voltam képes fogsort villantani. Mekkora önbántás is ez. Nem igaz? Én, a nő, aki imád nevetni, minden képen egy merev arcú múmia voltam. Nehéz volt megélni ezt, különösen azért, mert pontosan tudom, hogy nem vagyok egyedül azzal az érzéssel, amikor menthetetlenül képtelenek vagyunk egy bizonyos dolgot szeretni magunkon, magunkban. És azt is tudom, hogy sokan pontosan ezek miatt a kétségek miatt halogatják a változtatást, ami által csupán az önbizalmuk gyengül tovább.
És ennek okán, 31 év és jó sok belső harc vezetett el oda, hogy ha ciki, ha nem, én ennyi idősen belevágok a fogszabályozásba. Ez egy óriási lépcsőfok volt önmagam irányába, és őszintén mondhatom, hogy egyetlen percig sem bánom, hogy emellett döntöttem.
Pontosan azért, mert rá kellett döbbennem arra, hogy bizony ez is egy formája az önelfogadásnak. Elfogadom azt a tényt, hogy szeretnék változtatni a fogaimon. Elfogadom azt a tényt, hogy szép leszek a fogszabályzómmal. És még szebb leszek akkor, ha majd lekerül a fogaimról a készülék.
Persze ez még csak a történet kezdete. Hiszen jó néhány feladat állt előttem. Meg kellett találnom a megfelelő fogászati klinikát. Meg kellett találnom azt az orvost, akivel kölcsönös szimpátia alakul ki, és nem utolsó sorban bizalom. Nem fogok hazudni, jó néhány fogászaton látogatást kellett tennem, hogy végre rátaláljak a nekem megfelelőre. A Clinident Fogászati Centrum bizonyult a legjobb választásnak.
Már az első percben, amikor beléptem a rendelőbe, elfogott egyfajta nyugalom, és exkluzivitás érzése. A doktornővel való találkozásom pedig egy olyan erős fordulatot hozott a hozzáállásom tekintetében, amiért végtelenül hálás vagyok. Dr. Kerekes Fanni megnyugtatott, hogy a fogszabályzó viselése sokkal inkább az igényességet mutatja, mintsem a kínos érzést közvetíti. Megegyeztünk abban, hogy hat hónapig kell viselnem a készüléket, és ez idő alatt viszonylag gyorsan látható lesz a változás.
A fogorvosi székből úgy álltam fel, hogy már biztosan tudtam, jó döntést hozok. Kétség sem fér hozzá, hogy a java még csak most jön, de nagyon nyitottan és boldogan várom a kezdést és ezzel az első lépést is az új, és jobb önmagam felé.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez