Mintha lenne valami abban, hogy az a bizonyos muzikális aranykor, vagy nem is tudni, hogy az ember minek hívja a rendszerváltás környéki felhypeolt állapotot, amikor még ott volt az a bizonyos igazi lendület. Na, az most mintha újraéledezne, vagy lenne valamilyen hullám, amelyből egyszerre, meg párhuzamosan jelennek meg előadók, meg jó zenék, vagy csak most érnek össze a szálak, de érdemes egy kicsit az embernek felkapnia a fejét, mert van, hogy végre jókor szólal meg a dal.
Boggie
Csemer Boglárka néven a napvilágot, Csemer Bogiként pedig a deszkákat hódította meg, hogy azután Boggie oda kerüljön, ahová mindig is megálmodta magát. Visszafogottság, okos döntések, tudatosan felépített pálya, ahol mindig vagy négy lépéssel a hallgató előtt jár az előadó, így predesztinálva az el nem múló izgalom örömét. 2009-ben megnyerte a 90.9 Jazzy rádió dalversenyén a Magyar Jazz Szövetség különdíját a Japánkerttel, számtalan párizsi fellépésen van túl (Jazz sur Seine), ahol éppen olyan szeretettel fogadták a perfekt kétnyelvűség miatt, mint itthon. Érdekesség, hogy volt olyan este a Szajna-partján, ahol egyszerre két helyszínen is zajlottak koncertek, és annak érdekében, hogy az egyikről a másikra időben érkezzen meg a közönség, a biztonsági személyzet bizony amúgy határozottan és keményen kiterelte a publikumot, nem hagyva időt az egyébként fontosnak is vélhető „zenéről való lejövetelnek”. Bemutatkozó albuma az egyik legnagyobb magyar független kiadó, a Tom Tom Records gondozásában jelent meg 2013 áprilisában, és egészen a Mahasz lemezeladási lista 4. helyéig kúszott. A Parfüm brutális nézettségi adatai pedig immáron sokadszorra bebizonyítják, hogy megfelelően tálalva a jazz is könnyen eladható, De hát, nincs új a Nap alatt. A Sziget Fesztivál, Művészetek Palotája vagy a párizsi Sunset&Sunside jazz club Boggie virágzó karrierjének éppúgy fontos állomásai mint a budapesti, bécsi vagy frankfurti fellépései.
|
Ugyanezen, vagy inkább egy kicsit mégis másképpen működő, de nagyon izgalmas nyomvonalon haladva néz egy nagyot az ember, amikor először meghallja Antonia Vai zenéjét. Hoppá! – gondolja, a hölgy ugyanis Stockholmból költözött Budapestre, és nagyon, de nagyon jó kis bandát szedett össze, hogy azután hol gyomorbavágósan, hol pedig nagyon finoman mondja el, ami a szívét nyomja. Először talán észre sem veszi az egyszeri hallgató, hogy mitől működik a világ, de a nagyon letisztult alapok mellett éppen az a kosz van meg, amitől igazi lesz minden, és végre az a műsteril dolog is kezd eltűnni, vagy éppen a világkölcsönhatások merik igazivá tenni az egészet. Meg a világzene sem feltétlenül csak és kizárólag a műfaji terminológiában lehet értelmezhető, hanem az ide-oda vándorlás, meg az a bizonyos madarak által is láthatatlan határok nélküliség is működtetheti. És akkor az unalom, meg a tökéletesség elől is lehet menni néha, meg visszatérni, meg lényegében mindent, és akkor már tényleg igaz lehet a címben említett, ef. Zámbó Öcsis jelmondat. Két gyomorszájas között azért Antonia is mosolygós, és nagyon vidám, hogy az egyensúly megmaradjon. A sajátja, meg a Földé is. HVG: Miért izgalmasabb Budapest Stockholmnál? Antonia Vai: Mert Budapest kiszámíthatatlan. Stockholm ritkán lep meg, mert túl jól ismerem. Budapesten továbbra is el tudok tévedni. Fölfedezek új helyeket, új embereket. És új emberek fölfedeznek engem! Ez nagyon inspirál. HVG: Tényleg too many rappers? Antonia Vai: Miss KK rakta ki a képet amire utalsz az egyik közösségi portálon. Szerintem ez pont, hogy egy bitch slap a rossz rap ellen. Vagyis bíztatás, hogy legyen több JÓ rap. Költőibb rap. Ez az én véleményem. Szívügyem a hiphop. Mindig is az volt. HVG: Mitől lesz egy zene a nagyvilágé? Antonia Vai: Manapság? Sok szerencse kell hozzá. És néhány millió dollár. Cinikus dolog azt mondanom, hogy nem a zene minősége a döntő? HVG: Egy mondat.... Antonia Vai: "Szeressétek egymást!", mondanám. Hátha kitör a világbéke. Habár ezt a kívánságot még nem sikerült sem szépségkirálynőknek, sem politikusoknak megvalósítani.
Antonia Vai
Aki Stockholmot Budapestre váltja, abban bizony ott a tűz, ami odafent kicsit unalmasan pislákol, de itt bátran lángolhat, ha kedve tartja. Quimby-előzenekar, meg sok-sok fellépés, hogy senki érezze fáradt biztonságban magát. A kamarai világból felépített szinte egyfolytában robbanni kívánó zenei világ, ahol mindvégig ott van a bizonyos igazi „kosz”, amitől annyira élő és forrón hidegrázós minden pillanat. A 25 éves énekesnő, avagy a bohém soul-díva, aki gitáros társával, Felix Gröndahl-lal teremti meg az alapokat, hogy azután azokat többi zenésztársával felturbózva a nagyvilág elé tárja. Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen ezúttal ott hallhatjuk a csapatban még Zdosek Ádám basszusgitárost, és Gilinger Ádám perkást. 2012-ben jelent meg „Lovers and Prophets” című lemeze, majd ezt követte szinte azonnal a “Dirt From When The Earth Was Flat“, amelyen a homemade produkciók hallhatók.
Bokros László |
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez