Mekkora hátránnyal indul egy lány a nagybetűs életben azzal, hogy állami gondozottként nőtt fel, majd később nyíltan felvállalja másságát? Ezekről valamint zenéről és célokról beszélgettünk Réti Denisszel, aki karaoke műsorvezetőként, hangtechnikusként és énekesként dolgozik a budapesti éjszakában.
Mesélnél nekünk a kezdetekről? Honnan indultál?
Réti Denisz: 6 éves koromig állami gondozásban nevelkedtem. Majd ezt követően örökbefogadott a nevelőanyukám. Így szerencsés helyzetben vagyok, mert nagyon szeretettel teli közegben nőhettem fel. Persze természetesen sosem volt könnyű, megérteni a múltban történteket. A nevelő szüleim bár szigorú, katolikus neveltetésben részesítettek, mégis azt kell mondanom végtelenül hálás lehetek nekik, hiszen olyan értékeket kaptam tőlük, amiért egész életemben köszönetet mondok. Annak ellenére, hogy 5 évvel ezelőtt megszakadt a kapcsolat a nevelőanyukámmal.
Mi volt az a pillanat, amikor felfedezted, hogy jó hangod van?
Réti Denisz: Hat vagy talán hét éves lehettem, amikor a nevelőanyukám elvitt egy Benkó koncertre, ahol a színpadon felkérték a közönséget, hogy jöjjön fel a színpadra az, aki szívesen elénekelné a Hull a pelyhes fehér hó-t, és aki a legszebben énekel az kap egy zöld átlátszó Jamaha furulyát. Körülöttem a gyerekek nem mertek felmenni, én pedig azt mondtam, persze, hogy eléneklem. Így is történt, és mondanom sem kell, de a mai napig megvan az a furulya a szobámban. Ezt követően a nevelőanyukám kezdte észrevenni, hogy engem érdekel a zene. A probléma inkább azzal volt, hogy a család inkább a hangszerek irányába tolt volna, míg én már akkor fixen tudtam, hogy énekes szeretnék lenni.
Külsőre is egy extrém arc vagy, emellett nyíltan felvállalod a leszbikusságodat.Tudatosan akartad megmutatni magad? Valaha ért emiatt atrocitás?
Réti Denisz: Korábban volt, hogy próbálkoztam heteroszexuális kapcsolattal. Féltem és próbáltam magamra erőltetni a társadalmi normákat, küzdöttem...de hiába az erőlködés, ha belül érzed, hogy valaki egészen más vagy, egészen más vágyakkal. Innentől kezdve már nem volt kérdés, hogy muszáj leszek önmagam lenni, ha valaha is boldog akarok lenni ebben az életben. Hogy atrocitás érte-e? Szerencsére többnyire pozitív visszacsatolásokat kapok az emberektől. Nyilván mindig vannak, akik esetleg ferde szemmel néznek rám, de ezt igyekszem elfogadni. Azt szoktam mondani, hogy "Vannak a fiúk, vannak a lányok, és van Denisz." Én én vagyok...
Említetted, hogy mindig is énekes akartál lenni. Akkor ez most számodra az álom meló?
Réti Denisz: A mostani munkahelyem előtt 5 évig dolgoztam egy másik karaoke-s helyen ugyanebben a pozícióban. Nagyon szeretem a munkámat, hiszen azzal foglalkozom, amit szeretek. Ebben muszáj a maximumot hoznom, akármi is van a magánéletemben, és ez valahol számomra egy jó értelemben vett kihívás. Azonban tény és való, hogy nagyon szeretnék profi előadóművészként tevékenykedni. Szeretnék jelentkezni tehetségkutató versenyre,mert azt gondolom ez lehetőséget teremtene számomra a növekedéshez az énekesi szakmában. Az egyetlen félelmem az a megfelelés. Tartok attól, hogy vajon helyt tudnék-e állni. Érdekes, mert közben mégis nagy reményekkel indulok neki. Tudom, hogy ehhez nagyon sok munka kell és persze alázat, ami azt hiszem bennem meg is van.
Érdekes, hogy visszaköszön mégis valahol a megfelelés az elfogadásra való törekvésed, annak ellenére, hogy magabiztos vagy.
Réti Denisz: Igen, ez csavaros dolog. Nekem is szükségem van arra, hogy valaki higgyen bennem, arra hogy elismerjenek. Bármennyire is magabiztos vagyok és vállalom önmagam, az életem, mégis kell, hogy megerősítsenek. Azt hiszem a sikerélmény az, amit igazán keresek.
Sosem fáradsz el abban, hogy estéről estére ugyanazt csinálod?
Réti Denisz: Megmondom őszintén, nekem ez nem fáradtság. Különösen azért, mert nagyon szeretem hallgatni, ahogyan az emberek énekelnek. És teljesen mindegy, ha egy este alatt meghallgatok harminc hamis hangot, ha jön egyszer egy jó hangú valaki, aki lehet, hogy nem olyan hangi adottságokkal rendelkezik mondjuk, mint én, de mégis kimagasló az addig hallottak után, akkor felkapom mindig a fejem. Ez engem inspirál. Hálás vagyok, hiszen hány ember csinálhatja azt, amit igazán szeret? Szerencsés ember vagyok!
A képeket készítette: Mazzag Izabella / A képeket szerzői jog védi, felhasználásuk engedélyköteles./
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez