A férfi-nő beszélgetések nehézségeiről mindig egy jóbarátommal folytatott éjszakai lelkizés jut eszembe. Már évek óta külön élt a feleségétől, próbálták helyrehozni a kapcsolatukat, de sehogy sem boldogultak.
A férfi-nő beszélgetések nehézségeiről mindig egy jóbarátommal folytatott éjszakai lelkizés jut eszembe. Már évek óta külön élt a feleségétől, próbálták helyrehozni a kapcsolatukat, de sehogy sem boldogultak. Aznap is valami "rendkívül fontos" dolgon vesztek össze, ezért aztán engem kért meg a helyzet elemzésére, a női logika szálainak kibogozására. Barátom az irodájából hívott. Még a beszélgetés elején jártunk, mikor egy másik vonalon kereste a felesége. Átvette a vonalat, rövidre zárták a vitát, aztán visszavett engem és folytattuk a beszélgetést ott, ahol abbahagytuk. Legalább három órán keresztül elemezgettük a helyzetet. Ő elmondta őszintén a bánatát, én elmondtam, mit mond ez a helyzet egy nő számára. A hosszú beszélgetés után elbúcsúztunk egymástól, de öt perc múlva megint vonalban voltunk. Ő hívott. Történt egy kis baki. A felesége véletlenül vonalban maradt és végighallgatta a több órás beszélgetést a hatalmi harcokról, a kommunikációs és szexuális problémáikról és mindenről, ami bántotta az én jóbarátom lelkét. Állítása szerint mindeközben többször gondolt arra,
hogy leteszi a telefont, mert a hallottaktól felállt a hátán a szőr
és hirtelen elege lett az egész házasságból, de aztán mégis
maradt és tovább "hallgatózott". A végén úgy kommentálta a
hallottakat, hogy ha egyszer, akár egyetlen egyszer elhangzott
volna ez a párbeszéd kettőjük között, nem ott tartanának ahol
tartanak…
Elgondolkodtató, ugye? S hogy mégis ki tehet arról, hogy ez
a beszélgetés szinte szabályszerűen soha nem hangzik el
házastársak között? Nos, kizárólag kettőnkön, rajtatok és
rajtunk múlik. Na és még egy fontos dolog, amire a saját
káromon jöttem rá a kommunikációs zavarokkal kapcsolatban.
Óriási hiba, ha a legjobb barátunk, nem a párunk/házastársunk!
Az életünk legintimebb részétől fosztjuk meg. "Csak a valódi énünket"
nem látja az az ember, akivel együtt élünk, akivel jóban-rosszban ki
kellene tartanunk.
Tudom, tudom. Egy kívülálló soha nem él vissza az információval,
jobban megért, stb.... Nem vitatom. Csak épp egyikünk sem
megy vele semmire. Se Ti, se mi. Nem azt állítom, hogy
nem kellenek barátok. Igenis kellenek! Nem tudjuk mi ketten
állandóan és folyamatosan szórakoztatni egymást.
Nem is lehet. Különben is szüksége van mindkét félnek
arra, hogy a hülyeségeit olyasvalakivel ossza meg, aki
pontosan érti azokat…
De ha életünk legfontosabb részét nem azzal osztjuk meg,
akire az tartozik, akkor bizony könnyen járhatunk úgy, mint
egy kedves ismerősöm, akit kidobott a barátnője és
odaköltözött a haverjához. Pár hét múlva véletlenül
összefutottam vele a városban, s kedvesen érdeklődtem
hogyléte felől.
Jól vagyok! – mondta. Nagyon jól kijövök a haverommal.
Ugyanazokat a filmeket nézzük, ugyanazt a sört szeretjük,
egyformán rendetlenek vagyunk. Minden nagyon klassz.
Csak egy a baj, hogy nem kívánom!
Hát kinek hiányzik ez?
Írta: Agatha Seymour
Agatha Seymour könyveivel most Wellness
hétvégét és további értékes ajándékokat nyerhetsz!
Kattints ide: www.agathaseymour.hu
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez