Amikor a Széchenyi-hegy tetején laktam, és minden reggel az ébredező várost figyeltem, ritkán vettem észre, illetve talán nem is figyeltem, hogy mennyire áttetsző a levegő. Hogy mennyire tiszta, mennyi benne az éltető oxigén, és mikor van jó kedvünk egyszerűen attól, ami miatt élhetünk, és amiért talán éppen ide teremtettek minket.
Oxigén
Amikor a Széchenyi-hegy tetején laktam, és minden reggel az ébredező várost figyeltem, ritkán vettem észre, illetve talán nem is figyeltem, hogy mennyire áttetsző a levegő. Hogy mennyire tiszta, mennyi benne az éltető oxigén, és mikor van jó kedvünk egyszerűen attól, ami miatt élhetünk, és amiért talán éppen ide teremtettek minket.
Reggelente mindig figyelek.
Amikor nagy szél fúj éjszaka, és döngeti a redőnyt, mint valami drumandbass-alap, akkor már tudom, reggel kellemes lesz sétálni. Persze, csak ha nem hoz magával esőt, vagy vihart. De valamiért mindig jó kedvem lesz, amikor hajnalban a kutyámmal távolabbra látni, és érezni, hogy az éltető kémiai elem ott van minden egyes levegő és világdarabkában.
Ugyan apróságnak is tűnhet a mai szinte már-már a végtelenségig feszült világban, azonban a legegyszerűbb dolgok mindig is túlmutattak mindenen, amit fontosnak gondolunk, a dolgaink nagy része felesleges, és ezt mi is pontosan tudjuk.
Az oxigén nem az.
Az fontos.
Mint minden, ami nélkülözhetetlen az élethez.
Egy apró mosoly, vagy egy szinte láthatatlan emberi gesztus…
Minden, ami valójában ingyen van. A kellemes hajnalok, még így télen is pontosan arra kellenek, hogy megértsük, miért volt szebb és élhetőbb dédszüleink világa, hogy képesek legyünk befogadni azt az egyszerű tényt, hogy ami igazán fontos, az éppen úgy itt volt évszázadokkal ezelőtt, ahogyan most.
Az igazi kincs éppen ez.
Ezért vagyunk szerencsések, hogy embernek teremtettek minket.
Sokan el sem hinnék, hogy mennyire azok vagyunk…
Bokros László
Fotó: poppit95miyu
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez