Beszélgetés a szép irodalmárral

Juhász Annával a New York Művész Páholy és a Hadik Irodalmi Szalon művészeti vezetőjével öt esztendeje találkoztam először, amikor italt kevertem neki az egyik bárban, ahol akkoriban dolgoztam. Aztán négy évvel később együtt ültünk a New York Café pompázatos aulájában, és a La Beauté estre készülődtünk. Anna tehát a magyar kulturális élet földi helytartója, irodalmár és Juhász Ferenc költő szépséges leánya.

Juhász Annával, a New York Művész Páholy és a Hadik Irodalmi Szalon művészeti vezetőjével öt esztendeje találkoztam először, amikor italt kevertem neki az egyik bárban, ahol akkoriban dolgoztam. Aztán négy évvel később együtt ültünk a New York Café pompázatos aulájában, és a La Beauté estre készülődtünk. Anna tehát a magyar kulturális élet földi helytartója, irodalmár, és Juhász Ferenc költő szépséges leánya.

Gyermekkorodban nyilvánvalóan ’megfertőzött’ az irodalom édesapád személyének köszönhetően, de hogyan vált mindez az életeddé és a szakmáddá? Hogyhogy nem édesanyád foglalkozását választottad, aki történetesen orvos, hisz a nővéred is annak tanult?

Valóban, életemet egészen kiskoromtól kezdve, mondhatjuk, születésem óta meghatározza az irodalom, a művészetek közelsége. Költő Édesapám, Juhász Ferenc és barátai olyan színes, értékkel teli csodavilágot mutattak testvéremnek és nekem, melyben élmény volt létezni, s mely későbbi tanulmányaimra, terveimre, céljaimra is erősen hatással volt. A minden szombaton, a lakásunkban tartott művész-estek (ahol Csányi Vilmostól Marx Györgyön át, Bächer Ivántól Sebő Ferencig, Kass Jánostól Petrovics Emilig, Lengyel Balázstól Hubay Miklósig szinte az egész magyar szellemi, kulturális élet megfordult) mellett természetes volt számunkra, hogy minden vasárnap koncertre, vagy múzeumba járunk. Az állandó vagy időszaki kiállítások megismerése mellett ellátogattunk Schéner Mihály, Konok Tamás vagy épp a Párizsban élt Hantai Simon vagy Csernus Tibor műtermébe – ahogy a vizualitás és a verbalitás összefüggő dolgok, így szőtte be fiatalságomat a kultúra ismerete és szeretete. A számtalan élmény, könyv, kép, zenei mű és maga a társaság megismerése mind-mind egyfelé vitt: célul tűztem ki, hogy az irodalmat, a kultúrát minél szélesebb körben, a fiataloknak, az egyetemistáknak, az érdeklődnek közvetítem. A művészetnek köszönhetően ismerkedtek meg a szüleim is: Édesanyám orvos, de a fent említett Kass János grafikusművész ismertette őket össze. Pont Hámori József akadémikus mondta, hogy a tudomány és a művészet igenis sok pontban összefüggő területek, tehát nekem vagy nekünk sosem volt bizarr ezeket összeegyeztetni. Gyerekkorunk óta Eszter nővérem anyu mellett figyel és követi őt az orvosi pályán, én pedig Édesapám világába tartozom, és igyekszem minél többet tenni a kultúra terjesztésében.

Az estjeid rendre dübörögnek. Mi a titka ennek az átütő sikernek?

A siker összetett dolog, munka, szorgalom, érdeklődés, alázat, és egy csipetnyi szerencse is kell hozzá. Az életem során számomra a sors sok „világító pontot” nyújtott: olyan helyzeteket, embereket, amik megmutatták a lehetőségeket, és akik segítségével lépésről-lépésre biztosabban mehettem előre az utamon, és elkezdhettem megvalósítani az álmaimat. Majdnem egy évtizede foglalkozom kulturális rendezvényekkel, volt, hogy külföldön dolgoztam, Olaszországban, itthon nagyobb rendezvények – mint például az Ünnepi Könyvhét – mellett három éve vezetek művészeti esteket Kávéházakban. Úgy érzem, a múlt ismerete, tisztelete, a nagy elődök tudásának elsajátítása mellett fontos látnunk, hogy a XXI. században egészen máshogy, új módszerekkel kell irodalmi, művészeti rendezvényeket szervezni, mint korábban. Ma az igen zsúfolt, sokpólusú, rohanó életben kell lépést tartanunk estjeinkkel és biztosítanunk látogatóinkat, hogy aki egy-egy kulturális programunkra ellátogat, kikapcsolhat napi gondjaiból, részese lehet egy beszélgetésnek, egyedi estnek, ahol közelről, emberi törékenységükben, sikereik s kudarcaik ismerésével mutatkoznak be fellépő művészeink. A közvetlenség, a természetesség alapkövei koncepciómnak, emellett igyekszem mindig tüzetesen átnézni vendégeim életművét, így évek óta napról napra gazdagodik az én életem is.

Hogyan képzeled el a művészpáholy és az irodalmi szalon sorsát a továbbiakban?

Amikor mindezt megálmodtad, ide szerettél volna eljutni?

Már gyermekkoromban természetes volt, hogy kulturális rendezvényeken „élek”. Barátaim nem az iskolából tevődtek össze, hanem Édesapám ismerősi közül: Konok Tamással vagy Petrovics Emillel leveleztem, nekik meséltem el gondolataimat, de az iskolában is az osztályfőnököt bombáztam hetente egyszer a színes levélpapíros irományaimmal. Észrevettem, hogy számomra ez a közeg természetes, megtisztelő, hogy a kulturális élet nagyjai befogadtak, és láthatom belülről életüket. Úgy éreztem s érzem ma is, ha már nekem ilyen szerencsém adódott, hogy egy olyan családba, olyan emberek és emberi értékek közé születtem, mely révén ezt a gazdagságot megismertem, feladatom az életben ennek a szépségnek és értéknek a továbbadása. E gondolat mentén készültem egyetemi éveim elejétől tudatosan arra, hogy a magyar kultúrát, az irodalom, a képző-és zeneművészet alkotóit különböző szervezetekben, rendezvények, kiadványok és műsorok által a szakma és az emberek nagy tömegeinek népszerűsítsem, bemutassam.
A rendezvényeken megtanultam, miként, milyen módszerekkel lehet nagyközönséghez szólni, s az irodalmat minél szélesebb körbe eljuttatni Az elmúlt pár évben, felismerve, hogy a budapesti kulturális palettáról hiányzik az „intim”, alkotóműhely jellegű, teljes estés szalon-rendezvény, létrehoztam saját irodalmi, művészeti est-sorozatomat egy budai kávéházban, melynek neve Hadik Irodalmi Szalon. Az óriási sikerre, és a három éve tartó folyamatos teltházra való tekintettel 2013 márciusában megalapítottuk kollégáimmal a legendás New York Kávéházban a New York Művész Páholyt. Érdekes, hogy a Hadikos sorozat kezdete előtt sokan figyelmeztettek, ne rendezzek irodalmi esteket, mert ez ma már senkit nem érdekel. Leráztam magamról ezeket a véleményeket, szerettem volna megmutatni, hogy igenis lehet divatos, népszerű az irodalom, vagy egy irodalmi, művészeti sorozat – hittem az álmaimban és szerencsére a közönség értékelte ezt – valóban minden esténk teltházas.

Látsz-e esélyt arra, hogy egy olyan pezsgő irodalmi élet alakuljon ki, mint a régi nagyok idején?

Az elmúlt években, a Hadik Irodalmi Szalon után több művészeti esteket szervező intézmény alakult, ahol a közönség feltöltődhetett a kultúra által. Természetesen a nagy elődök, a Nyitott Könyvműhely, a Petőfi Irodalmi Múzeum és más helyszínek és rendezvényeik jó alapot biztosítottak számunkra. A Kávéházakba igenis van élet, egyre inkább van, és a rendezvények által még inkább megtelnek kultúrával ezek a helyszínek. Azt gondolom, lehet szeretni a nyugalmat, a beszélgetéseket, lehet egy-egy hétköznapot ünneppé tenni azáltal, ha a mindennapjaink közé becsempészünk egy délutáni teát, egy kellemes vacsorát kedvenc Kávéházunkban, ahol kellemes zene szól, vagy épp tematikus est zajlik. Alapvető célom a kezdetektől, hogy a mindennapi emberek, kiemelten a fiatalok életébe, napjaiba intenzíven csempésszük bele a kultúra, az irodalom fontosságát és szeretetét, s olvasásra, értő hallgatásra neveljük őket. A Kávéházakban minden alkalommal egy központi téma köré gyűlve invitálok művészeket, írókat, a hazai szellemi élet kiváló képviselőit, hogy Karinthy, Kosztolányi vagy épp Déry Tibor egykori törzshelyén, a kávéházi fotelekben ülve, közelről, intim környezetben látva és hallva, barátságokra és emberi kapcsolatokra rámutatva, kort-és múltat idézve megismerhessük – vetítésekkel, szavalással, zenei kíséret mellett – az elmúlt és jelen irodalmi életet.
Úgy érzem, egyre nagyobb igény van erre a kulturális kikapcsolódásra.

Mi alapján választod ki a vendégeidet? Teljesen saját ízlés szerint döntesz, vagy meghívsz olyan művészeket is, akik nem állnak közel a világodhoz?

Ahogy régebben is, még a XVIII. században vagy később, a századfordulón az adott szalonokat – amik legfőképpen úri lakásokban voltak – a szalon vezetőjének, a háziasszonynak a személye és ízlésvilága határozta meg, a Hadikban vagy a New Yorkban is a vendégek vagy estek nagyban tükrözik az ízlésvilágomat, kedvenc szerzőimet, alkotóimat. Mindkét helyszínen vannak társaim, a Hadikban Bonta Gáspár grafikus és Gordon Eszter fotográfus, a New Yorkban Józsa Diana és a New York Kávéház csapata, vezetői. Szeretem a kortárs irodalmat, a különleges témákat, az elsőre nem érthető párosokat – azt, hogy az est alatt derüljön ki, az adott művészek hogyan kapcsolódnak össze. A szervezés és ötletelés folyamatában sokszor érnek engem is meglepetések és számtalan alkalom volt, amikor már engem, minket keresnek művészek és avatnak be munkájukba jelezvén, örülnének a részvételnek. Ez óriási elismerés és dicséret.

A ma esti La Beauté estre minden jegyet elkapkodtak. Dívák estje néven másfél éve tartottál hasonló rendezvényt. Lesz a jövőben is folytatása a népszerű programnak?

A szépség és tehetség összekapcsolása a művészettel nem új keletű és bevallom, mindig is népszerű volt. A Hadikos Dívák estjét anno megelőzte a Múzsák estje, ahová alkotó művészek feleségeit, ihlet adó társait hívtam vendégül. Ezután jöttek maguk a Dívák, a szó eredeti, nemes értelmében bemutatva fiatal, de nem pályakezdő, tehetséges hölgyeket. A nagy siker okán és azért, mert újabb és újabb izgalmas tehetségeket szeretnék bemutatni, következett a New York első évadjában a mai La Beauté est ötlete. Ma este tágabb értelemben magával az esztétikával, a szépség megjelenítésével, értelmezésével és a művészeti életben való helyével foglalkozunk majd. Olyan női alkotók kerülnek a középpontba, akiket jól ismerünk a színpadról, kiállításokról vagy akár az újság hasábjairól, figyeljük őket, elismerjük munkájukat. A művészet a női szépséget is ezerképpen örökítette meg, ami változatlan, az maga a nő. A latin eredetű díva szó istennőt jelent, ünnepelt színpadi színésznőt, énekesnőt. A jelentést kissé tágítva vendégeim sokarcú, megunhatatlan, s az irodalomhoz különböző oldalról kötődő alkotók. Számtalan érdekességgel készültünk az énektől a vetítésen át a felolvasásig, remélem, mindenre marad idő.

Milyen koncepció szerint fut a többi rendezvényt?

Az estek között szeretem a sorozatokat, amiket mi alapítunk, ilyen a fent említett Múzsák estje vagy a Hadikos nagysikerű Generációk estje, ahol alkotó szülőket és szintén alkotó gyermekeiket mutatunk be. A család, a szűkebb kör mindig izgalmas terület, ami mindannyiunkat érint. Sok megható, emlékezetes pillanat született ezekről a programokról. Évfordulókhoz kapcsolódóan vannak emlékező estjeink, így volt ez Kass János grafikusművész vagy Latinovits Zoltán kapcsán. Volt Budapest estünk a Hadikban és Erdély estünk mindkét kávéházban, fellépett már nálam a Budapest Bár, Zorán vagy Presser Gábor, szavalt Fesztbaum Béla vagy Szilágyi István, mesélt Sebestyén Márta vagy Palya Bea. Sokszínű alkotóközeg, mindig új ötletek – ez a jövő titka is. A többi már nem rajtunk múlik.

Mit csinál szabadidejében egy irodalmár? Folyton csak olvas?

Rengeteg járok rendezvényekre, kiállításra, koncertre, színházba. A szüleimmel minden nap találkozom, ők a legfontosabbak. Próbálok sokat sportolni, mert szükségem van a kikapcsolódásra és egyben a torna feltölt, a sok rohangálás után pedig rendszert ad az életemben. Fájó pont, hogy a rengeteg szervező, szerkesztő munka mellett nagyon kevés idő jut a barátaimra, alig van időm egy-egy ebédre vagy kávéra. Ami viszont nagyon jó: a Szerelmemmel magunk teremtjük minden nap a csodát, hihetetlen izgalmas és sokszínű az élet együtt, és ilyenkor érzem, mennyire szerencsés vagyok: teljes az életem, hisz azt csinálom, amit igazán szeretek és nem érzem munkának, az az ember van mellettem, akivel az élet minden nap boldogság, a barátaim megértőek, a családom biztonság. Ezt a harmóniát pedig igyekszem továbbadni a látogatóimnak. Ne felejtsük, magunk alakítjuk sorsunkat: „Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.”

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!