Daalarna. Ki ne ismerné ezt a márkanevet ma Magyarországon? Ezerszer elmentünk már az Alkotmány utcai kirakat előtt, néha csak azért, hogy láthassuk a legújabb kiállított csodát. Akkor még csupán álmodoztunk arról, hogy egyszer majd nekünk is lesz esküvőnk. Azóta az esküvőhöz már közelebb kerültünk és beköszöntött az a pillanat is, hogy személyesen találkozhattunk az esküvői ruhák terén legismertebb magyar divattervezővel, Benes Anitával. Egész nap türelmetlenül vártuk a délutáni beszélgetést és nem csak azért, mert a Preston tortamanufaktúra által kezdeményezett program miatt nyilván alig ebédeltünk, hogy legyen hely a fincsi sütiknek is.
A torta-fellegvár stílusos kávéházi asztalainál már több izgatott menyasszony és érdeklődő Daalarna rajongó csacsogott, mikor Anita belibbent. Nem úgy, mint ahogy a laikus várná egy híres divattervező érkezését, hanem teljesen lazán, természetesen, mintha a barátnőnk érkezett volna a megbeszélt kávéra. Anita szerényen egyeztetett a szervezőkkel, és csak Misi, (Mészáros Mihály – Preston Tortamanufaktúra) a moderátor szavára álltak meg az ínycsiklandozó Preston sütiket szelő villácskák. A beszélgetés több mint három órán keresztül tartott, de legszívesebben most is ott ülnénk, annyira lebilincselő volt Anitát hallgatni.
Kezdjük azzal, hogy telik egy Daalarna-nap?
Mivel nem a belvárosban lakom, korai indulással és a gyerekek iskolába szállításával indul a nap. Közben olyan kihívásoknak kell megfelelnem, mint az aznapi dolgozattal kapcsolatos utolsó keresztkérdések (ma reggel pl.: mi a szociáldemokrácia definíciója). 8 és 10 között azonban van egy kis szabad időm és ezt nagyon fontosnak tartom, ragaszkodom is hozzá. Ezer éve ugyanoda járok ilyenkor edzeni, nagyon kell a sport és a magamra fordított idő. Az irodába és a varrodába 10 után megyek, persze a kollégáim már jóval korábban kezdenek, de 10 előtt általában még kevesebb az olyan napi feladat, ahol jelen kell lennem.
Hogy szervezed a munkát? Mindent felügyelsz, pl. minden levelet látsz?
Igen, úgy működik a rendszer, hogy mindent látok, de általában nem én válaszolok, csak elmondom az instrukciókat. A kollégáim önállóak, mindenki megoldja a maga feladatát, nagyon megbízom bennük.
Milyen vagy a munkádban?
Alapvetően egy diktátor, ezt mondják, de mindig kikérem a véleményüket és el is várom, hogy őszintén elmondják. Akin észreveszem, hogy nem meri elmondani, amit igazából gondol, az elveszíti a bizalmamat. Fontos számomra, hogy számíthassak a kollégáim visszajelzésére. Persze volt már olyan, hogy annak ellenére ragaszkodtam valamihez, hogy szerintük várható volt a teljes kudarc, a végén mégis siker lett, de a fordítottja is megtörtént. Olyankor mindig elismerem, ha nem volt igazam.
Biztosan ezren megkérdezték már, de elárulod honnan ered és mit jelent a Daalarna név?
Dalarna egy csodaszép svédországi táj neve, amit egy barátnőm által ismertem meg egyetemista koromban. Nem akartam a nevem használatával a saját személyemet előtérbe tolni, mert hiszem, hogy amit csinálok, az alapvetően csapatmunka.
Alapkérdés, de e nélkül sem engedhetünk el: Milyen volt a Te menyasszonyi ruhád?
Lehet, hogy kicsit kiábrándító, de én sosem viseltem szívesen az elegáns ruhákat. Természetesen, ha az alkalom megköveteli, gyönyörű ruhába öltözöm, de az igazából nem én vagyok. Valószínűleg a szép ruhák és anyagok iránti szenvedélyemet más nőkkel ellentétben nem a viselésükben, hanem a napi munkám során élem ki. Ennek megfelelően az esküvőm alkalmával sem tudtam magam elképzelni egy tradicionális hófehér ruhában. Aki közelről ismer, ezt pontosan tudja, így sem édesapám, akivel az anyagot választottam, sem a férjem nem lepődött meg, mikor egy kék ruhában álltam az oltár elé. Persze én terveztem és a kollégáim varrták meg, egy nagyon finom és akkoriban még igazán különleges sötétkék csipkeruha volt. Ösztönösen választottam, mert akkor még nem is hallottam a valami kék szabályról, lehet, hogy azért sem, mert akkor még nem is esküvői ruhákat terveztem. De úgy látszik, működik a szabály, úgy is, hogy a másik szerencsét hozó babonát nem sikerült betartanunk: annyira késésben voltunk aznap a margitszigeti kápolna felé menet, hogy kénytelen voltam a vőlegény mellé beugrani a kocsiba. Ekkor látott először a ruhában a férjem, nem az oltár előtt, de azóta is boldogan élünk.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez