Még áprilisban találkoztam egy divatrendezvényen Vásáry Andréval, ahol már az első pár perc után megegyeztünk, hogy készítek vele majd egy interjút a jövőben. Lehengerlő humorával pillanatok alatt levett a lábamról, és távolról sem tűnt egy felfuvalkodott művésznek, cserébe végtelenül kedves és közvetlen volt. Az akkori ígéretet három hónappal később, a Ráday utcában váltottuk valóra egy 35 fokos délelőttön, két jeges limonádé társaságában.
|
- Országos szinten a Csillag születik révén váltál ismertté, noha már előtte is évek óta a szakmában dolgoztál. Egy tehetségkutató műsor után, keveseknek sikerül, kitörni abból a szerepkörből, amit ezek a show-k hoznak magukkal, azt gondolom, hogy ez Neked mégis sikerült. Mit gondolsz, miért lehet ennek a kulcsa, és akinek nem sikerül, az mit csinál másképp?
- Nagyon örülök, hogy így látod. Minden szerénytelenség nélkül úgy gondolom, hogy valóban azon kevesek közé tartozom, akik egy tehetségkutató műsorból kinőve karriert tudtak csinálni. A három arany- és az egy platinalemez, a fellépések, a turnék, mind a nyáriak, mind a téliek, is ezt támasztják alá. Azért különös ez egyébként, mert én nem vagyok egy mainstream előadó, akinek a felvételeit játszanák a rádiók. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy sikerült ezáltal a közönségnek egy olyan rétegét megszólítanom, akiket korábban senki nem célzott meg. A cross over koncertek és az igazán nívós fellépések számából, például az Operában vagy Művészetek Palotájában, az a tapasztalat, hogy erre a zenei stílusra, amit én képviselek, tényleg van igény. Ha idézőjelben, egy “egyszerű popénekes” lennék, sokkal nehezebb dolgom lenne, hiszen sokan vannak, nagy a verseny, nehéz kitűnni. Én öt évvel ezelőtt is, a műsor indulása előtt is, ebből éltem, de mint a legtöbb kezdő művész, szó szerint a nyomor szintjén. Meghallgatásokra, külföldi versenyekre jártam, rengeteg pozitív visszajelzést kaptam, de nem volt kitörési lehetőség. A verseny leginkább abban változtatta meg az életemet, hogy ma már nem kell bemutatkoznom. Sokan ismernek, koránt sem biztos, hogy szeretnek, de többnyire tudják, hogy ki vagyok. Elcsépelten hangzik, de valóban a műsor után kezdődött az igazi munka. Jó menedzsmentet kell választani, meg kell gondolni, hogy az ember milyen irányba indul el, milyen fellépéseket vállal el. Azt gondolom, hogy ezen a téren jó döntéseket hoztam, és ennek köszönhetem, hogy most ott tartok az utamon, ahol szeretnék.
- Úgy tudom, hogy a mai napig képezed a hangod. Mit gondolsz, elérheti egy énekes azt a szintet, amikor már nincs szüksége tanárra és folyamatos hangképzésre?
- Leginkább az élsporthoz tudnám ezt hasonlítani. Én klasszikust képzést kaptam, operaénekes vagyok. Ez, szinte azt mondhatom, hogy kispolgári életet követel. Nem lehet sokat éjszakázni, inni, dohányozni, visszafogottan kell szórakozni. Ezen a téren is az aranyközépút híve vagyok. Ha ki van tűzve egy fontos fellépés, az azt megelőző 3-4 napban már nem jöhet szóba a bulizás, megfelelő mennyiséget kell aludni, sportolni, és állandó kontroll alatt kell lenni. Egy bizonyos idő, szint után, az énektanárnak nem az a feladata, hogy tanítson, inkább mint egy külső fül, felügyel. Én több emberrel is együtt dolgozom az énektanárom mellett, korrepetitorokkal, zongoristákkal, akik szintén visszajelzést tudnak adni. Ha könnyűzenéről van szó, akkor sem úgy készülök, mint ahogyan manapság sok könnyűzenei előadó. Úgy állnak színpadra, hogy azt sem tudják, hogy aznap fellépésük lesz, behuppannak egy kocsiba, lemennek vidékre, útközben megpróbálnak aludni, érkezéskor felhajtanak egy felest, és színpadra lépés előtt öt perccel kitalálják, hogy mit fognak énekelni. Na, ez nagyon távol áll tőlem minden téren. A profizmushoz azt gondolom, hogy az élet minden területén hozzátartozik a felkészültség.
- A Nemzeti Színházban és a Pesti Színházban is feltűntél már előadásokban. Mi volt a legnagyobb kihívás a játszott darabokban, és a legnagyobb eltérés a korábbi színpadi megjelenéseidhez képest?
- Elképesztő élmény volt, hogy a generációm nagy példaképeivel dolgozhattam együtt, mint például Lukács Sándor, Venczel Vera, Hegedűs D. Géza, Szikora János, Alföldi Róbert, Básti Juli, Molnár Piroska, Kulka János, Hollósi Frici bácsi. Sokkal koncentráltabb munkát igényelt. Ha az én fellépéseimről beszélünk, körülvesz a zenekar, többnyire az én kezemben van az irányítás, és szabad kezet kapok mindenben. A színházban ez teljes mértékben megfordult, örültem, hogy levegőt vehettem és csak pislogtam. Eleinte a próbákon csak ámult tekintettel figyeltem ezeket az elképesztően tehetséges színészeket. Le kellett tehát győznöm a kisebbségi komplexusom, és tartanom kellett magam, nem lehetett szétesni vagy összetörni. Egész egyszerűen nincs rá idő, hogy valakinek a lelkét ápolgassák, pusztán azért mert kezdő, vagy lámpalázas. Be vagy dobva a mély vízbe, és fel kell nőni a feladathoz.
- Véleményed szerint, mik a legfontosabb tulajdonságok vagy értékek, amikkel rendelkeznie kell valakinek ahhoz, hogy sikeressé váljon? Akár a Te szakmádban, akár más területeken. - Atyaég, de jó kérdés. Ezt még soha senki nem kérdezte meg tőlem, pedig mennyre fontos. Először nagyon fontos a személyiség, hogy ki mennyire szeretne és tud is érvényesülni, mennyire akarja megmutatni magát. Elképesztően fontos a szorgalom. Csak úgy érdemes bármibe belekezdeni és álmokat építeni, ha teszünk érte. Sokat kell tanulni, és kitartónak kell lenni. Manapság mindenki gyorsan és azonnal akar mindent, ami valahol természetes, de ez nem így megy. A siker kitartó munka és hosszú idő eredménye. Valamint borzalmasan igazságtalan tud lenni ez a szakma, ezért erős idegeket is követel. A művészet, a show business nem egy demokratikus műfaj. Nagyon nagy pofonokat kaphatsz. És végül, a szerencse nem egy elhanyagolható összetevő. |
- Komolyzenei téren kik voltak azok a művészek, akikkel nagyon nagy megtiszteltetés volt együtt dolgozni?
- Hál’ Istennek volt már szerencsém nagyon sok kiváló előadóval együtt dolgozni, de akiket külön kiemelnék az Vásáry Tamás zongorista, Varnus Xavér, Szentpéteri Csilla, külföldiek közül pedig Riccardo Muti, világhírű karmester.
- A könnyűzenében van olyan, akivel a jövőben nagyon szívesen működnél együtt, de egyelőre még nem került rá sor?
- Katona Klári, Cserháti Zsuzsa és Demjén Rózsi jutott most hirtelen eszembe. Sajnos Cserháti Zsuzsával már nem lesz rá alkalmam, de ők azok az ikonikus zenészek, akik olyan esszenciái a magyar poptörténelemnek, hogy nagyon szívesen lennék a társaságukban és tanulnék tőlük. Természetesen duettet is énekelnék velük, kérdés, hogyan lehetne ötvözni a stílusokat.
- A jótékonykodás, a karitatív tevékenységek, a társadalmi szerepvállalás nagyon fontos helyet foglalnak el az életedben. Mi alapján döntöd el, hogy kinek, hogyan nyújtasz segítséget?
- Eleinte, mikor országosan ismert lettem, nyakra-főre segítettem mindenkinek. Ebből később problémák lettek, ugyanis több alkalommal kiderült, hogy nem minden úgy zajlott, ahogy kellett volna. Idővel aztán rájöttem, csak olyan dolgokhoz érdemes adni a neved, amiben hiszel, vagy amihez személyes kötődésed van. Ma már, ha megkeres egy alapítvány, aminek a tevékenységével nem tudok annyira azonosulni, vagy nem érzem magamhoz olyan közel, akkor ajánlok valaki mást, akit felkereshetnének. Ma már a jótékonykodás sok esetben elment, nagyon csúnya szóval élve, “celebkedésbe”. Sokaknak az, az első kérdése, ilyen felkérések esetében, milyen sajtó lesz az adott rendezvényen, milyen nyilvános megjelenést biztosít az alapítvány. Több alkalommal már kikötöttem, hogy csak akkor vállalom, ha nem vagyok feltüntetve vagy zártkörű eseményről van szó. Én ezt nem azért csinálom, hogy sztároljanak vagy interjút készítsenek velem, egyszerűen csak segíteni szeretnék. 2011-ben volt egy önálló projektem is, az Európai Önkéntességi Év keretén belül Rendhagyó Énekórák Vásáry Andréval. Nekem van egy tanári diplomám is, úgyhogy elképesztően élveztem, hogy kiélhettem a tanítás iránti vágyaimat is. A program keretében általános iskolák felső tagozataiba és középiskolákba látogattunk el. A rendhagyó énekórák alkalmával interaktív beszélgetések zajlottak, illetve bemutattam egy-egy zenei korszakot. Ne száraz, rém unalmas beszámolókat képzelj el, hanem igyekeztem az adott korból story-kat, pletykákat, érdekes, vicces történeteket mesélni, és mellé énekeltem egy-egy áriát például. Nem sokkoltam nagyon őket azért, de fontosnak tartottam, hogy mégis halljanak élő előadást is. Elképesztő mennyiségű visszajelzés érkezett, az órák után, hogy sikerült felkeltenem a diákok érdeklődését. A beszélgetések alkalmával arról is beszéltünk, mennyire fontos a tolerancia, a bármilyen nemű másság elfogadása, legyen szó testsúlyról, bőrszínről, szexuális beállítottságról, vallásról, vagy csak egész egyszerűen arról, ha valaki kicsit különbözik az átlagtól.
- Említetted a celebkedést, mint jelenséget. Ez a jelenség a mindennapokban, a jótékonyság területén kívül is tetten érhető. Hogy állsz ehhez a kérdéshez?
- Magát ezt a szót sem kedvelem hogy celeb. Érdekes, mert külföldön a celebrity szó egyáltalán nem bír olyan pejoratív jelentéstartalommal, mint itthon nálunk a celeb kifejezés. Magyarországon az én szememben az számít celebnek, akinek semmilyen produktuma nincs, csak attól híres, hogy híres, vagy levetkőzött, vagy beköltözött egy bekamerázott házba. Én nem szeretnék ezek közé az emberek közé tartozni, és nem is tartozom azt gondolom. Nem szerepelek a bulvárban, noha sok ismerősöm van, akik igen, vagy éppen bulvárújságírók. Nincs ezzel gond, hozzátartozik a show business-hez. Kultúrkörökben ezt illik lenézni, és megvetően hüledezni, rám ez sem jellemző. A világ sokszínű és attól érdekes, hogy különbözőek vagyunk.
- Mennyire fontos számodra a divat, milyen stílusirányzat áll hozzád közel az öltözködésben?
- Nagyon szeretem a divatot. Így harminc felett, már megtanultam, hogy mi az ami jól áll, amiben jól érzem magam, és egyre inkább a letisztult vonalakat kedvelem. Szerencsére a színpadon lehetőségem nyílik extravagánsabb ruhákat is viselni, de a hétköznapokban az egyszerűség, a kényelem híve vagyok.
- Min dolgozol jelenleg, mikorra várható új album?
- Folyamatosan dolgozom, nyáron több fesztiválon fellépek majd, ezek főként komolyzenei fesztiválok, amikre rengeteget kell készülni. Szeptemberre meghívtak egy nemzetközi énekversenyre. Sokan kérdezték, hogy minek veszek részt rajta, de én úgy gondolom, hogy egyrészt koromnál fogva ez az utolsó lehetőség, hogy versenyezzek, másrészt meghívás alapján zajlik, tehát megtiszteltetés is egyben, harmadrészt hajt a kíváncsiság, és megmérettetem magam. Készülünk ezen kívül egy könnyűzenei dallal is, illetve egy crossover albummal is, de ezekről még nem árulhatok el sokat.
Míg visszahallgattam és összeraktam az interjút a felvett hanganyagból, számtalanszor felnevettem, csak úgy, mint az élő beszélgetés alkalmával. André egy végtelenül kedves, jó humorú, közvetlen ember, akiről mindezek mellett süt az értelem, ami miatt különösen üdítő volt vele beszélgetni ezen a fülledt nyári délelőttön. Ajándékba még egy dedikált albumot is kaptam tőle. Mikor átadta, felhívta rá a figyelmem, hogy vigyázat ez komolyzene, de legfeljebb majd elajándékozom. Nem tettem. Krajnyik Cintia |
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez