Szokás mondani, hogy a szem a lélek tükre, azonban azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a szemkörnyékünk legalább ennyit elárul rólunk. Ugyanis az apró ráncocskák árulkodnak arról, hogy hány évesek vagyunk, hogy mennyire erős a mimikánk, és nem utolsó sorban arról, hogy mennyire figyelünk oda a hidratálásra. Ebbe beletartozik az is, hogy mennyi folyadékot fogyasztunk, illetve az is, hogy időben felvesszük-e a szemünk körül megjelenő ráncokkal a küzdelmet. Arról nem is beszélve, hogy nem ez az egyetlen terület, ahol érdemes az öregedés jeleit megelőznünk!
A legjobb a megelőzés!
Mint oly sok esetben, itt is akkor tesszük a lehető legjobban, ha nem a már kialakult probléma esetében igyekszünk tűzoltást végezni, hanem előrelátóan megpróbáljuk megelőzni azt. Ehhez arra van szükség, hogy időben, tehát már 25 éves korunktól elkezdjük a szemránckrémek használatát. Az öregedés első jelei sajnos itt fognak megjelenni, ugyanis itt nagyon vékony a bőrünk.
Style tipp: A Sensai Cellular Performance Standard feszesítő szemkörnyékápoló balzsam már akkor a segítségünkre lehet, amikor még nem látjuk a ráncocskákat, azonban nem is szeretnénk még egy ideig szembe nézni velük.
Le a sminkkel!
Természetesen nem a használatáról kell lemondanunk, mindössze arra kell figyelnünk, hogy minden esetben távolítsuk el elalvás előtt. A bőrünknek szüksége van rá, hogy éjszaka lélegezni és regenerálódni tudjon, nem tehetjük meg vele, hogy az egész nap viselt sminkünkben várjuk el ezt tőle. A bőrünk meg fogja hálálni, ha odafigyelünk rá, így az sem lehet kifogás, ha nagyon fáradtak vagyunk!
Style tipp: A La Prairie Crystal Micelar Water micellás sminklemosó a lehető legegyszerűbb megoldást kínálja, ugyanis mindössze egy vattakorongra van még szükségünk ahhoz, hogy tisztává és üdévé varázsoljuk az arcbőrünket. Ha ezzel megvagyunk, akkor felhelyezhetjük a La Prairie Supreme Balm Cleanser éjszakai tisztító és nyugtató arcmaszkot.
Mit tehetünk, ha már megtörtént a „baj”?
Be kell látnunk, hogy hiába vagyunk kellőképpen elővigyázatosak, a ráncok előbb-utóbb meg fognak jelenni a testünkön (ez persze nem jelenti azt, hogy nem késleltethetjük őket, így továbbra is a megelőzés a leglényegesebb!), így kénytelenek vagyunk ezzel a helyzettel kezdeni valamit. Ilyenkor egyrészt érdemes lehet éjszakai regenerálókat választani, amelyek addig hatnak, amíg mi szó szerint szépre alusszuk magunkat. Emellett használhatunk szemkörnyékre és ajkakra ráncfeltöltőt.
Style tipp: Érdemes olyan arcápolót választani, amelynek van nappali és éjszakai változata is, így biztosak lehetünk benne, hogy a nap 24 órájában hidratált marad a bőrünk. A La Prairie White Caviar akkor siet a segítségünkre, ha éppen fáradtnak és kialvatlannak érezzük magunkat, és ez az arcunkon is meglátszik piros duzzanatok vagy éppen sötét karikák formájában.
Vigyázzunk a napon!
Legtöbben arról álmodozunk, hogy nyáron csodás, napbarnított bőrre teszünk szert, amiért hajlandóak vagyunk hosszú órákat a napon tölteni. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy ez legalább annyit árt, mint használ, ugyanis tény, hogy D-vitaminhoz jut a szervezetünk, de sajnos az UV sugarak káros hatásait is legalább ilyen gyorsan megtapasztalhatjuk. Minden esetben oda kell figyelnünk, hogy használjunk naptejet, illetve olyan hidratálókrémet vagy éppen sminktermékeket, amelyek védenek a káros sugárzás ellen.
Style tipp: Ha a Sensai Silky Bronze napozókrémet választjuk, akkor gyakorlatilag összekötjük a hasznosat a hasznossal, ugyanis mivel ez egyben ránctalanító is, így biztosak lehetünk benne, hogy csak arra kell figyelnünk, hogy elérjük a csodás barna színt, amiről egész évben álmodoztunk.
Összességében elmondható, hogy igyekeznünk kell, hogy belülről és kívülről is megfelelően ápoljuk a bőrünket, amelybe ugyanúgy beletartozik a változatos, egészséges étkezés és a megfelelő mennyiségű folyadék bevitele, illetve a bőrtípusunknak és életkorunknak megfelelő szépségápolási termékek használata.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez