A Titkokról

Úgy tartják minden titok annyit ér, amennyit azok az emberek jelentenek számunkra, akik elől rejtegetjük őket. Lehet, de ennél valószínűleg többről van szó. Szerintem a titkaink sokkal inkább rólunk beszélnek, személyiségünk rejtett dimenzióiról, azokról az apró részletekről, amelyeket alaposan, finom púderral elfedünk. Jórészt arról, hogy mitől félünk, mire vágyunk, mik a gyengéink, mik az örömeink.

Ahogy kedvenc íróm mondta, ha az összes gondolatunk napvilágra kerülne mindannyian börtönben végeznénk. Ha őszinték akarunk lenni önmagunkhoz be kell vallanunk, hogy vannak gondolataink, amik titkosak és gyakran bűnösek. Ki nem követett még el gondolatban gyilkosságot, kínzott meg ellenséget, rabolt ki bankot, vett részt perverz szexuális aktusban - és még sorolhatnám a leggyakoribb fejben elkövethető bűnöket. A legtöbben sosem lépjük át a fantázia határait, de van, hogy bármennyire erőlködünk nem tudjuk kordában tartani a vágyainkat és tetteink következményeként életre szóló titkokat kreálunk.

A bűnös titkok felőrlik az embert. Ezek szélsőséges, beteges tettekből születnek s gyakran továbbiakra kényszeríthetik vagy önpusztításba fordíthatják hordozójukat. Aztán vannak közös titkok, amelyek összetartanak, amelyekért együtt vagyunk felelősek. Vagy a közös büntetéstől való félelem vagy az egymásért való odaadó szeretet, féltés tartja őket hét lakat alatt. És van, hogy mások titkát őrizzük, melynek súlyát oly nehéz volt egyedül hordozni, hogy inkább megosztották velünk, könnyítve a lélek terhén, s mi vállalva az őrző felelősségét, végtelen kút mélyébe engedjük azt. Aztán vannak édes titkok, amelyektől túlcsordul a lelkünk. Leheletnyi mosoly telepszik meg elmozdíthatatlanul az arcunkon egy titkos szerelmi viszonytól, amelyről pontosan tudjuk, hogy helytelen, s másnak gyógyíthatatlan sebet okozhatunk vele, de az életösztön, a boldogság utáni vágy hajt minket, s a tudat, hogy e nélkül lehetetlenné, erőtlenné, céltalanná válnának a hétköznapjaink. Életünk legértékesebb kincseként gondolunk rá még akkor is, ha mások számára bűnnek számít a tettünk. Lám egy apró titok elég ahhoz, hogy a világot tökéletesnek vagy élhetetlennek lássuk.

De minden titok hazugság is egyben? Pontosan tudjuk mi helyes és mi nem, s mégis hozunk olyan döntéseket, amelyek nem mindig tartoznak a világ előtt a helyes kategóriába vagy helyes döntést hozunk vállalhatatlan következményekkel. Be kell látnunk, az élet nem fekete és fehér. Van, hogy a helytelenség teljes tudatában édes, titkos bűnöket követünk el, amelyeket végül sosem bánunk meg, mert oly mértékben ajándékoznak meg minket életörömmel, ahogy soha semmi más. S van, hogy egy helyesnek vélt döntésből életre szóló szégyenletes titok válik, amitől bármit is tegyünk, nem tudunk megszabadulni, s mindig kevesebbnek, értéktelenebbnek tartjuk magunkat miatta másoknál.

Talán a titkok is teszik, hogy az embereket nehéz megismerni. Hiszen senkit sem könnyű rávenni arra, hogy megossza múltját, belső világát velünk. Főleg azért nem, mert ez a világ legbelül, egy másik, varázslatos dimenzióban pihen, s gyakran mi is csak akkor találkozunk vele amikor álmodunk, mert tudatosan nem mindig foglalkozunk vele szívesen. Persze mindez egyáltalán nem baj, s szerintem titkaink felől sem kell aggódnunk. Meggyőződésem, hogy minden titok sorsáról odafent döntenek, egy olyan mennyei bíróságon, ahol a szív és a szándék a bíró. Ott sosem tévednek, nem ítélkeznek, nem látnak senkit sem jónak, sem rossznak, az okok és következmények világosabbak számukra, mint ahogy mi halandók véljük, s ha jól kinyitjük a szívünket mi is láthatjuk, hogy titkaink jó helyen, biztonságban vannak!