Egyszer volt, hol nem volt – Kezdhetném így ezt a történetet. Aztán folytathatnám úgy, hogy volt egy Nő, aki hitt valamiben, valami olyanban, amiben Nők ritkán hisznek. Nem azért, mert ne lennének képesek rá, hanem azért, mert nagyon sok erő, hit és kitartás kell hozzá és még valami, összefogni másokkal és bennük is tüzet gyújtani az iránt, amiben mi hiszünk. Talán azért kezdjük az ilyen történeteket úgy, mint a meséket, mert nem mindenki képes a valóság talaján is megteremteni az álmait és másokat is bevonni ebbe.
Engedje meg nekem az olvasó, hogy úgy közvetítsek most egy eseményről, hogy nem tudok elfogulatlan lenni, mert ez a történet számomra is személyes. Ha most egy számomra semleges eseményről írnék, összeszedném minden profizmusom és úgy kezdeném, hogy - A tavaszi kertben, elegáns környezetbe érkeztek a vendégek, április végi napsütéses pénteken, Budapest egyik külvárosi részére…
De nem így kezdem.
Miközben erre a kerti party-ra érkeztem, azon gondolkodtam az autómban, hogy úgy sietek, mintha a kedvesemhez sietnék, valami olyan találkozóra, ami neki nagyon fontos és ezért nekem is. Pici csomagot tettem össze, amibe nem új tárgyat tettem, amit figyelmességképpen leemeltem egy üzlet polcáról, hanem egy különleges fából készült delfint, amit az egyik Ázsiai utamról hoztam magammal és fontos nekem. Úgy tartják, a delfin nagy szerencsét hoz és jelképezi az összefogás erejét, az intelligenciát és a családot. Ilyen személyes tárgytól csak akkor válik meg az ember, ha valami olyanért adja, ami magánál is fontosabb. Olyan ügyért, amiben lassan két évtizede dolgoznak összefogásban emberek, amit lényegében mások jólétéért tesznek.
Itt kell leírnom, hogy nekem az életemet mentette meg az, amiben a Gurbó Éva lassan két évtizede hisz.A test és a lélek kapcsolatának egy olyan szemléletmódjában, ahol, ha kellett olyan segítséget kaptam bármikor, ami hitet és erőt adott a gyógyulásomhoz. Ez az én személyes történetem arról, hogy válik egy esemény igazi ünneppé, és sokan vagyunk, akiknek az életét változtatták meg.
Valóban április vége volt, amikor a MedDiamond Pest Egészségközpont kerti rendezvényt tartott a külvárosban nyílt új rendelőjük kertjében. A saját kertjében, csodálatos környezetben, a kerti tóban úszkáló halacskák mellett. Igazság szerint nem számítottam ilyen szervezésre és luxusra és, ha egy bográcsozásra hívtak volna, akkor is ekkora örömmel a szívemben mentem volna, de ami fogadott az lenyűgöző volt. A bejáratnál színes lufik, a kertben szépen terített körasztalok, finom illatok, ahol a virágok illata keveredett a profin felállított grill bár illatával. A büféasztalon adalékmenetes finomságok a Tóalmási kolbász manufaktúra tálalásában. Kolbász, töpörtyű, zsíros kenyér, aminek nem lehetett ellenállni, friss csírákkal és olyan házi rétessel, hogy csak ódákat tudnék zengeni róla.
A szívemnek oly kedves csapat, pedig mosolyogva terelgette a vendégeket, akik valójában nem is azok voltak, mert ide, ezen a napon mind hazajöttünk, a családunkhoz, a lelki családunkhoz. Úgy, amikor nem feszengsz, nem kell valamit mutatni magadról és teljesen természetes, hogy benyúlsz a hűtőbe, kérdezés nélkül, mert tényleg otthon vagy. Itt öröm volt, nevetés és áhítat, amiben mindenki tisztelte azt a csodát, amit Gurbó Éva a központ vezetője megalkotott. A hely leírhatatlan, szívvel készült és a legmodernebb Mora® orvostechnikai készülékekkel segítik azokat, akik hozzájuk fordulnak. Róluk már többször írtam, érdemes utána olvasni!
Ahogy Éva a beszédében azt elmondta, valójában ezzel a rendezvénnyel nem magukat szerette volna ünnepelni, hanem azokat az embereket, akik mentek vele egy látomás után, hittek benne és mellé álltak, hogy kölcsönösen tanuljanak egymástól. Azt hiszem, hogy talán az élet egyik legfontosabb élet leckénk ez. Álmokat valósággá tenni, összefogással, hittel, alázattal, tanulva egymástól. Ezt az eseményt igazából ez tette varázslatossá. Hogy olyan emberek gyűltek össze, akik tisztelik, elfogadják és szeretik egymást. És szeretik azt a csodát, amiért Éva lassan két évtizede dolgozik másokért. Értem személyesen is. Azért, hogy egészségesen élhessek.
Talán ennyi elég is a kedves olvasónak ahhoz, hogy megbocsássa nekem, hogy nem tudok úgy írni erről a rendezvényről, mint bármelyik másról.
Április volt. A Nap is kisütött. A halacskák a tóban úszkáltak. Az illatok elbódítottak. A számomra kedves emberek beszédei és nevetése betöltötte a szívem. Az ételek vérré váltak az ereimben. A zene andalított. Pokorny Lia művésznő, Füst című előadásán sírtál és nevettél, mert ezen az estén mindannyiunk lelkébe beférkőzött valami különleges hangulat, az egység érzése, amit talán még az írók sem tudnak megírni.
A Naspolya Nassolda vegán süteményei megédesítették a vacsora végét, a Nap nyugovóra tért. A dallam még az utcán is hallatszott, a lélek dalait csempészve a környék lakóinak szívébe.
Megnyílt a szív. Mert ezen az estén ez történt. Szívnyitó, megnyitó helyett.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez