Puccini állítólag azt mondta, hogy ő nem a nagy dolgok muzsikusa, az apró dolgokhoz van érzéke s nem is kíván mással foglalkozni, mint apró dolgokkal.

A Bohémélet valóban nem a reprezentatív nyilvánosság hőseinek a sorsáról szól, hanem mindennapi emberek mindennapi életéről-haláláról. De a polgári társadalmon kívül helyezkedő fiatal művészek, a XIX. századi bohémek típusa és életformája micsoda, ha nem mítosz? S legigazibb hazájuk, Párizs, |a XIX. század fővárosa| (Walter Benjamin)? S a 37 éves Puccini szeretetteljes és nosztalgikus visszatekintése saját milánói bohéméletére? Az Ifjúság mítosza. Az opera apró dolgokon alapul, de következetesen poetizálja őket, s poézisükkel fölemeli a mítosz régiójába. A Bohémélet hagyományos előadása 1982-ig ugyanezt a stilizálást nyújtotta a szcenéria és a játékstílus költészetével. Szép példája volt az a budapesti produkció, melyet 1937-ben Oláh Gusztáv és Márk Tivadar jelmezeivel Nádasdy Kálmán rendezett, majd rendezett újra 1957-ben. Az Opera törzsközönsége máig oly mértékben ragaszkodik hozzá - főleg Oláh gyönyörű, de ma már muzeális díszleteihez -, hogy föl sem merülhet egy korszerű felújítás terve. Rodolfo: Kovácsházi István Schaunard: Ambrus Ákos Marcello: Káldi Kiss András Colline: Szvétek László Mimi: Létay Kiss Gabriella Musetta: Cecília Lloyd Alcindoro: Gárday Gábor Benoit: Martin János Parpignol: Beöthy-Kiss László Vezényel: Dénes István Rendező: Nádasdy Kálmán Színpadra állította: Palcsó Sándor Fodor Géza Március 28. Magyar Állami Operaház, 19:00

:

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!