A búvárkodás egyik alapfelszerelése a maszk, amely élvezetessé teszi a lent tartózkodást, hiszen ezáltal lehetővé válik, hogy élesen lássunk víz alatt is.

A szabad szemmel a vízfelszín alá merülő személy mindent elmosódottan, homályosan lát. Ennek az az oka, hogy szemünk a levegőben való látáshoz szokott. Igaz, szemünk fénytörő ereje széles határok között mozog, azonban ez sem elég ahhoz, hogy a víz alatt éles kép alakuljon ki. Amennyiben a szemünket egy párhuzamos falú üveglap mögé zárt levegőréteggel elválasztjuk a víztől, akkor élesen látunk, azonban mindent kb. 1/3-dal közelebb és nagyítva. 

Kezdetben a testet teljesen körülölelő szerkezeteket készítettek, ahol a látást „viszonylag egyszerűen” egy, vagy két ablakkal oldották meg (pl. Lethbidge búvárhordója, Klingert búvárgépe, vagy a különféle sisakos búvárfelszerelések).

Az 1920-as évek második felében már ipari méretekben gyártottak vízhatlan búvárszemüvegeket, melyeket elsősorban a dél-tengeri gyöngyhalászok használtak. Ezek kétablakos, kaucsukból és üvegből készült szemüvegek voltak, amelyek viselőjük orrát fedetlenül hagyták.

Az ilyen felszereléseknek több hibája is volt: nem lehetett a víz alatt a belekerült vizet eltávolítani és nem lehetett a szemüveget kiegyenlíteni, ami akár súlyos károsodást is okozhatott. Előfordulhatott, hogy az ablakok nem voltak egy síkban, ami pedig a zavartalan, jó látás egyik alapfeltétele. Ennek ellenére sok búvár használt a hőskorban ilyen felszerelést. Később orrcsipesszel egészült ki a búvárok felszerelése, ami megkönnyítette a Valsalva kiegyenlítési módszer végrehajtását (befogott orr mellett levegőt préselünk a fül belső, levegővel telített járatába), illetve a csipesz megakadályozta, hogy a víz az orrba hatoljon. A könnyűbúvárkodás elterjedésével a búvárszemüveg átalakult búvármaszkká, vagyis olyan felszerelés készült, mely az orrot is magába foglalta.

A látótér megnövelése érdekében már az 1960-as években kitalálták az úgynevezett oldalablakos panoráma maszkokat. A maszk alapvetően optikai felszerelés, így érthető, hogy a látáskorrekciót biztosító dioptriás üvegek is régóta rendelkezésre állnak. Az elmúlt évtizedekben többféle érdekes kísérleti maszkkal is találkozhattak a búvárok. Ilyen volt a „nem párásodó” maszk, ami rövid idő után elvesztette hatását, de nem terjedt el a búvárok körében a színkorrekciós maszk sem. Mi lehet a maszk fejlődésének további útja? Léteznek már rádió-adóvevővel felszerelt teljes maszk.  A búvárkomputer információinak a maszk üvegére történő kivetítése, érdekes megoldás lehet.

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!