Még évekkel később is képes voltál bántani. Csak most az volt a különbség, hogy nem a kimondott, hanem a ki nem mondott szavaid csapódtak erősen a védelmi rendszeremnek, ami már akkor küldte a riasztást, amikor megpillantottalak.

Nem tudom, hogy tudjátok-e, de ha az emberi test veszélyt érez, akkor előbb jelenik meg a reakció, mint a félelemérzet. Ha például békésen sétálsz az erdőben és hirtelen eléd ugrik egy hatalmas medve, az agyad hamarabb üzeni a testednek, hogy „futás!”, minthogy te ténylegesen bepánikolnál. Azonban valószínűleg még akkor is nagyobb eséllyel maradsz életben, ha ledermedsz, és nem tudsz megmozdulni.  

Én is ezt tettem, amikor évekkel később megláttalak a villamosmegállóban. Továbbmentem volna, de a lábaim nem akartak engedelmeskedni. Ezért ne nézz vissza a leégett városra. Mert kővé dermedsz.

Persze észrevettél, széles mosolyra húzódott a szád, nekem meg mindig végtagom segítségért kiáltott. Elcsevegtünk, mintha nem törted volna atomjaira a szívem és mondtad volna azt utána, hogy „bocs, nem így gondoltam”.Egyre közelebb jöttél, én meg próbáltalak kilökni a privát szférámból. Azt mondtad sok mindent megbántál, és bár nem mondtad ki konkrétan, hogy mit, tudom, hogy mire gondoltál.

És tudod, fájt, hogy ezt mondtad. Fájt, mert hiába bántad meg, hogy elhagytál, nem mertél áldozatot hozni, nem merted azt mondani, hogy „figyelj, én vagyok a legnagyobb idióta a világon, gyere vissza!” Ehelyett megint csak elváltak útjaink, én meg a ki nem mondott szavaid körül pörögtem még hetekig.

• elengedés fejlődés hála lélekhangok

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!