Báthory Erzsébet

A XVI századi Magyarország leghírhedtebb alakja. Vérszomjas gyilkosnak, szexuális abberációtól szenvedő, öregedő, hiú dámának, perverz fanatikusnak tartja a világ. Erőskezű erdélyi nemesasszony volt, aki több száz emberéletet oltott ki. Fiatal lányokat ölt, hogy vérükben megszépülhessen. Őrült volt, vagy a szerencsétlen gének áldozata? Báthory Erzsébet története borzalmas horror, mely a hatalom természetéről nyújt szokatlan, kíméletlenül éles képet.

A szemtanúk, tettestársak beszámolóiból olyan elképesztő, rémisztő gonoszságok rajzolódtak ki eskü alatt, melyekhez hasonló őrületes kínzásokat csak a nácizmus és kommunizmus ismertetett meg a világgal. A bűntettek az emberi méltóság kegyetlen megalázásától a legszörnyűbb kéjgyilkosságokig terjedtek, s mintegy háromszáz hajadont és asszonyt érintettek. A jeleket az egész vidék látta és hallotta. Az ütések zaját, a véres falakat, néha egy-egy sebektől gennyes, szúrásoktól dagadt, elkínzott női arcot. A váron belül volt egy titkos kamra, a kínzóbarlang. Bilincsekkel, láncokkal, ostorokkal, tüzes billogokkal, mindenféle szerszámmal, ami fájdalmat okozhat.

A lányokat a környékbeli falvakból szedték össze. Nem is nagyon kellett erőszakolni, jöttek a főúri udvar, a biztos szolgálói állás hírére. Aki egyszer belépett Csejtére, sohasem hagyta ott élve úrnőjét. Varrniuk kellett, kiszolgálni Báthory Erzsébetet. Akár jól teljesítettek, akár nem, rövid időn belül iszonyú megtorlásban volt részük. Karjukat hátratekerték és addig szorították, míg ujjaikon ki nem buggyant a vér.

Volt, akit mézzel bekenve állni hagytak a tűző nyári napon, míg a bogarak le nem ették csontjairól a húst. Testüket késsel szurkálták, forró vassal égették. Jeges vízzel öntötték le őket a meztelen téli hidegben. Szeméremtestükbe égő gyertyát dugtak. Nyelvüket, szájukat, karjukat gombostűvel szabdalták össze. Egy menyecskével saját combjából kivágott nyers húsát etették meg, egy másiknak az arcából haraptak ki egy darabot. Azzal a férjes asszonnyal, aki nem akart asszony létére lányként öltözni, fatörzset hordattak, majd fél mellét levágták. Tenyerüket, talpukat ollóval vágták össze, gyakran megcsonkították őket. Némelyiknek addig verték a kezét, míg elfertőzött, elmérgesedett, s már nem bírták a tűt tartani. Ekkor Varrj kurva! kiáltással tovább ütötték, körmeiket tűvel átszúrták. Enni-inni hetekig nem kaptak, gyakran már saját vizeletükkel kellett szomjukat csillapítani, néha az ablak rácsára hajfonatuknál fogva lógatták fel testüket. Nyelvüket kivágták, kiszegezték. S persze korbáccsal, ostorral, ököllel verték és verték őket. Végkimerülésig.

A szörnyűségeket nem, vagy nem mindig Báthory követte el saját kezűleg. Volt néhány kínzásban jártas, mindenre elszánt öregasszony, akik hű szolgaként oltották ki az úrnőjük által kiszemelt életet. (A szellemi vezér azonban ő volt). Kettőt közülük sikerült halálra ítélni és kivégezni. Sokan azonban megúszták. Mint Báthory Erzsébet is.

Bűn és bűnhődés

A halott lányokat kettesével-hármasával, faládában csempészték ki éjjel a várból, árokparton, faluszélen földelték el hevenyészve. Gyakran a környékbeli kutyák kiásták, széthordták a testrészeket. S az még a jobbik eset volt, ha a tetemek kijutottak a birtokról. Nemegyszer megtörtént, hogy az oszlásnak induló holttestek hetekig hevertek a kínzókamrában, míg a kastélyt belengte az orrfacsaró bűz.

Báthory Erzsébet ellen végül Thurzó György nádor tett feljelentést a környékbeliek panaszai alapján. Behatoltak a várba, megtalálták a titkos kamrát, benne megcsonkított megkínzott, haldokló emberekkel. A leleplezés megtörtént, a tanúkat kihallgatták, a vallomásokat lejegyezték. II. Mátyás, a király szintén megkapta a csejtei várúrnő bűnlajstromát. Báthory Erzsébetet a levél szerint „befalazták” a várába, egyetlen ablakon keresztül kaphatta az ételt és az italt. A valóságban persze nem volt ilyen szigorú a fogsága. A pert felületesen folytatták le, Báthoryt nem szembesítették vádlóival. A család eltussolta az ügyet, s a nemesasszony sohasem vezekelt bűneiért bíróság előtt- arisztokratát nem ítélhettek halálra, hisz alapjaiban rendült meg a rendszer.

A két ellentétes véleménye, a királyé, aki a nemesi előjogokat hangsúlyozta, s a nádoré, aki a törvény előtti egyenlőség mellett kardoskodott, csak rövid ideig viaskodott egymással. Végül II. Mátyás és a Báthory család győzött, az ő nevükön nem eshetett csorba. Thurzó György is elfogadta a csendes elintézési módot: félt Báthory Gábor fejedelem haragjától.
Így élt tovább Báthory Erzsébet ötvennégy éves korában bekövetkezett haláláig, a csejtei várban. Ő volt az egyetlen, aki a per újrafelvételében reménykedett. Várta a felmentő ítéletet.

Miért?

Báthory Erzsébet pontosan tudta tettei súlyát. Beteg volt, kórosan szadista, de nem beszámíthatatlan. Tudta, mit csinál, s azt, hogy tettei emberi mércével elfogadhatatlanok. Ahelyett azonban, hogy értelemmel és önfegyelemmel úrrá lett volna betegségén, inkább a titkolózás választotta. Saját emberei előtt gátlástalan szörnnyé vált, de a kívülállók számára hozzáférhetetlen volt. Tetteire nem adhat magyarázatot a jobbágy-földesúr alárendeltség sem, hisz nemest, sőt családtagot: férje húgát is meggyötörte.

Élete valószínűleg valamilyen szexuális sérülést követően siklott a rossz gének által hajszolt útra. Talán egy fiatalkori szerelem volt hibás, ami nem teljesedett be, s a kielégületlenségből gátlások kifejlődéséhez vezetett. Szeretői ugyan házassága alatt is voltak, de csak cselédsorú, megvetett emberek, akik előtt az úrnő szerepét játszhatta. Ugyanakkor az ő esetében a hibás nevelés, nem adekvát szocializáció is elősegíthette az emberi állat előtörését.

A kis Erzsébet a lehető legerkölcsösebb, legvallásosabb oktatást kapta. Csak ez nem egyezett természetével. Neki a szellemi élmények nem nyújthattak sokat, hisz nem volt túlzottan értelmes. Arra tanították, hogy a szexualitás alantas dolog, holott a kislány tele volt túlhajszolt nemi vágyakkal, így egész életében génjei ellen küzdött, önnön korlátai ellen lázadt, s ott sem talált igazi örömöt, ahol ő maga kereste.

Valószínűleg ha gyermekkorában elhanyagolják, nem nevelik ilyen gondosan, boldog, világra szóló parázna lett volna belőle. Így azonban a szadizmus elhatalmasodott felette, s a borzalmakat gyermekei megszületése sem fékezhette meg- legszörnyűbb tettei elkövetése idején kisfia csak hatéves volt. A gyilkosságok bizonyíthatóan megtörténtek, kérdés csak az, miért nem tett ellenük senki semmit? Hisz az aggasztó jelek mindenütt ott voltak! Miért nem próbáltak soha szökni, szabadulni a lányok? S azután, hogy a rémhírek lassú hullámokban terjedni kezdtek, miért adták továbbra is szülők gyermekeiket a csejtei várúrnő szolgálatába?

Miért hagyták ezt a fenevadat több mint egy évtizedig garázdálkodni?

Báthory Erzsébet nem koholt vádak áldozata, mint ahogy ezt a történelem sokáig bizonyítani próbálta. A tények élnek, a gyilkos halott. De nem bűnhődött. Története remek tanmese, röntgenkép a hatalom lemeztelenítő, emberi tudatba beépülő, kegyetlen erejéről, s arról, hogy a gonosz nem várt a XX századra. Megtalálta tükörképét a XVI század emberének szívében is.