Van az a bizonyos tükör, ami nagyon fontos egy gyermek számára gyermekkorában. Ez nem más, mint a szülő tükör. Itt a gyermek elsősorban saját magát látja, ezért nagyon fontos a szeretet neki. Azonban ami ennél is fontosabb, hogy amikor a gyerek ránéz a szülőre, mit is lát valójában. Megláthatja-e, hogy ki is ő valójában, milyen ember is válhat majd belőle.

Számos pszichológus szerint a kisgyerekkori szülői szeretet semmivel sem pótolható. Állításuk szerint, minimális esetben a fájdalom, ami a hiányt okozza, csökkenthető, de úgy vélik, hogy aki semmilyen szeretet, és semmilyen törődést nem kap gyerekkorában egyik szülőtől sem, az kihat majd felnőtt korára. Elkíséri majd egész élete során, nem fog tudni szeretni, nem fogja magát megbecsülni, nem tanul majd meg kiállni magáért.

Sajnos az igaz, hogy akit gyerekkorában bántottak, akár testileg, akár lelkileg, megesik, hogy akaratán kívül, és öntudatlanul is, de bántalmazó kapcsolatot fog keresni, mert ő úgy fogja érezni, hogy akkor boldog, ha így él, mert ez lesz számára az ismerős közeg. A legrosszabb ami megtörténhet, amikor valaki bántáshoz szokott, és előbb-utóbb saját magát is bántani fogja. Akár fizikailag is, mint pl. vagdosás, de akár lelkileg is. Ez úgy fog megnyilvánulni, hogy állandó jelleggel saját magát fogja ostorozni, folyamatosan irreális elvárásai lesznek önmagával szemben.

Aki saját magát nem szereti, azt mások sem fogják szeretni.”

Ezek következménye, hogy felnőtt korára, más emberekkel próbálja meg majd betölteni azt az űrt, ami már gyerekkorában kialakult, amikor nem szerették. Tény, hogy a szülői szeretet nem pótolható sem egy barát általi, sem egy szerelem általi szeretettel, mert ezek mind különböznek egymástól. Azonban én úgy vélem, és úgy látom a környezetemben, attól függetlenül, hogy valakit gyerekkorában nem szerettek, vagy kevésbé szerettek, mint kellett volna, akár az egyik szülő, akár mindkettő, ugyan úgy megismerhet olyan barátokat, akik igazak lesznek a számára, és ott lesznek mellette a bajban. Rátalálhat a szerelem is, egy olyan ember formájában, aki képes lesz azt a bizonyos hiányzó űrt betömni. Nem pótolni fogja, amit kell, hanem újat fog hozni az életébe. Az igaz szerelmet. Igaz érzésekkel. Ami képes bármilyen fájdalmat eloszlatni benne. 
A másik véglet gyermekkorban, amikor egy szülő túlfélti a gyermekét. Amikor mindentől óvja, amikor egy kis tüsszentés után is rögtön szalad a kanalas orvossággal. Ezeknek pedig meg is lesz a következménye, a gyermek egy idő után valóban betegeskedő lesz. Egy gyerekkel nem csak úgy lehet rosszul bánni, ha verik, ha megalázzák, hanem, amikor elhanyagolják, amikor túlféltik, amikor nem adnak neki döntési jogot, amikor rákényszerítik a saját akaratukat. Ahogyan Örkény is írta: “Akit semmibe vesznek, semmivé válik”.

Egy gyermeknek kiskorában az a legfontosabb, hogy az anyukája, és az apukája büszke legyen rá, és elismerjék abban, amit csinál. Aki dicséretet, elismerést, bátorítást kap otthon, az jónak fogja látni magát, akit viszont folyton csak szidnak, és becsmérelnek, annál a gyereknél ez lesz a mérvadó, ezt fogja elhinni. Például, ha egy kislány azt hallja otthon, hogy milyen szép, okos, akkor elhiszi ezt, örülni fog, kivirul, még akkor is, ha nem teljesen igaz, amit mondtak rá. A rossz bánásmód azonban énkép torzítást eredményezhet a gyereknél, ha elhitetik vele, hogy nem szerethető, nem elég jó semmiben, nem fogja semmire vinni. Ezeket nagyon nehezen tudja majd feldolgozni később.

Azonban van megoldás. A legfontosabbat, és a legtöbbet azzal teheti egy szülő a gyermekéért, ha megalapozza az önbecsülését azzal, hogy tiszta szívéből szereti őt, hogy büszke rá, és támogatja egész élete során. Ezeket pedig ki is mutatja neki. Szép szavakkal, és sok sok öleléssel.

• gyerekkor önismeret szeretethiány

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!