„Van a barátnőm, és vagy te, akivel elképesztő a szex!”
Amikor ezzel a mondattal szembesültem életem férfijától, akkor megállt a levegő és az érzés még most is leírhatatlan volt. Az érzelmi sokkot követően két kérdés fogalmazódott meg bennem: „hogy lehetséges az, hogy nem vettem észre, hogy van valakije?”, a másik pedig az volt, hogy: „mi a francot kezdek ezek után magammal és a szaros önbecsülésemmel?”
Először is van az úgy, hogy egy férfi vagy adott esetben egy nő, többeket futtat. Ez mindig benne van a pakliban, vannak profi játékosok, akik nem nézik az embert igazából és hangsúlyozom, itt most nem a megcsalás van terítéken. Hanem azokról a személyekről beszélek, akik nem közlik le, hogy bizony otthon van egy asszonypajtás, vagy egy ember, aki várja őket. Egész egyszerű módon ugyanúgy udvarol, randizik és vázolja fel az életrajzát, mint ahogyan azt egyedülálló társai teszik. Ezzel pedig te, igen te, aki benne vagy ebben a sztoriban, úgy kajálod meg az eléd rakott menüt, ahogy annak a rendje.
Aztán persze, ahogyan az lenni szokott minden remekül alakul. Úgy érzed megütötted a főnyereményt, mert a tenyerén hordoz, édes, kedves és rezzenéstelen arccal hazudik bele a képedbe, de te mit sem sejtve csak egyre jobban nyílsz meg neki. Egy idő után azonban - mert ugye azt mindannyian tudjuk, hogy ezt az állapotot nem lehet sokáig fenntartani - gyanakodni kezdesz. Nem fogod érteni, hogy időnként miért „tűnik el”. Miért van, hogy bizonyos területeket sűrű homály fed, pláne, ha kérdezgeted. Azonban még itt is el tudja altatni a gyanakvásodat azzal, hogy bedobja az aduászt. Nézzünk szembe a ténnyel, szeretjük behunyni a szemünket az igazság előtt. Mondjuk csak ki szépen, hogy néha jó úgy tenni, mint ha segg hülyék lennénk, és nem éreznénk, hogy a vesztünkbe rohanunk.
Na, igen… én is ezt csináltam szép, kerek nyolc hónapig. Míg egy vita alkalmával kicsúszott az igazság a torkán és ennyit mondott: „Voltaképpen van egy barátnőm, de itt vagy te, aki szintén nagyon fontos, és akivel elképesztő a szex, hidd el sokat jelentesz”, merthogy ugyebár ő NEM FEKSZIK LE a másikkal! Miért is tenné, ugye? Hiszen csak a „csaja, akivel még nem tudott szakítani, de majd most…!” Természetesen mondanom sem kell, hogy a szerelmem, és a belé vetett hitem is ripityára tört abban az egy mondatban és miközben az ajtó kilincset elengedtem, a lépcsőházban lefelé tartva megfogalmazódott bennem, hogy miért is hazudtam idáig magamnak. A kapun kilépve már tudtam, én legalább annyira ostoba voltam, mint ő, aki azt hitte ezek után is mellette maradok.
Hazudtam magamnak, hogy egy érzésbe kapaszkodhassak, mert mindennél jobban vágytam valamire, ami csak az enyém lehet. Egy hazug érzésbe, amit a szerelem köntösébe bújtattam. Ja igen, ennyit arról a szaros önbecsülésről...
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez