Vámpírok éjszakája és az opera világának titkai – Interjú Kovács Gáborral
Kovács Gábor operaénekessel beszélgettünk, aki megosztotta velünk gondolatait a művészi pályájáról, szenvedélyéről és a hamarosan megrendezésre kerülő Vámpírok Éjszakája // Vörös Karnevál különlegességeiről. Gábor lenyűgöző karrierje során számos nagy színpadon bizonyította tehetségét, és betekintést nyújtott abba, mi teszi igazán egyedivé produkciót.
Mi a Vámpírok éjszakája különlegessége? Szerinted mi teszi igazán egyedivé a koncertet?
A „Vámpírok éjszakája – Vörös Karnevál” különlegessége az álarcosbál varázsában, az ikonikus zenei repertoárban és a hangulatban rejlik. Ez nem csak egy koncert, hanem egy élmény, amelyben a közönség a zene, a szenvedély és a titokzatosság világába léphet. Az Orfeum légköre tökéletes hátteret ad a műsornak, amelyben az opera, a musical és a slágerek találkoznak. Emellett az előadók személyisége és hangja is hozzátesz ahhoz, hogy ez egy valóban emlékezetes este legyen.
Egy ilyen álarcos est tele van titokzatossággal. Ha néző lennél egy ilyen "buliban," milyen maszk mögé bújnál szívesen?
Talán egy velencei stílusú maszkot választanék, amely egyszerre elegáns és rejtélyes. Ezek a maszkok számomra az időtlen művészetet és a titkok világát idézik. Az álarc mögött rejtőzködve az ember szinte egy másik személyiséget ölthet magára, és ebben van valami játékos, felszabadító érzés. De ha két lehetőségem lenne, akkor biztosan az Operaház fantomjának maszkját is magamra ölteném. Az est folyamán elhangzik a Fantom nagy áriája is, ami különösen közel áll a szívemhez. A történet drámája, a zene szenvedélye és a karakter mélysége azóta is megérint. Számomra a Fantom egy szimbólum a művész küzdelme és szenvedélye a tökéletességért.
A műsorban ikonikus dalok szerepelnek. Melyik az a dal, ami különösen közel áll hozzád?
A Caruso című dal különösen közel áll hozzám, mivel nemcsak a címében idézi meg az egyik legnagyobb operaénekest, Enrico Carusót, hanem a tartalmában és érzelmi mélységében is a zene és az előadó művészetének erejét ünnepli. Ez a dal Lucio Dalla egyik legnagyobb alkotása, amely a művészi szenvedély, a fájdalom és a szerelem megfogalmazásának mesteri példája. A dal egy megrázó történetet mesél el: a legenda szerint Caruso utolsó napjait idézi, amikor a nápolyi tengerparton egy fiatal nő iránt érzett szerelmét fejezte ki. Az a szenvedély és odaadás, ami ebből a dalból sugárzik, mindig mélyen megérint. Zeneileg is rendkívül gazdag, hiszen ötvözi a klasszikus és a populáris zene elemeit, miközben a dallamvezetése és a szövege egyszerre lírai és drámai. Számomra ez a dal nemcsak egy tisztelgés Caruso emléke előtt, hanem egyfajta kapcsolódási pont is a klasszikus és a modern zenei világ között. Minden alkalommal, amikor előadom vagy meghallgatom, úgy érzem, hogy a dalban ott van az opera lelkisége és az az időtlen érzelem, amelyet a zene képes közvetíteni.
A Miskolci Egyetemen gazdaságinformatikát tanultál, aztán az opera világában kötöttél ki. Mi volt az a fordulópont, amikor eldöntötted, hogy a zene az igazi utad?
A zene mindig is része volt az életemnek, de sokáig párhuzamosan létezett a tanulmányaimmal. A fordulópontot egy olyan pillanat jelentette, amikor rájöttem, hogy a zene nem csupán hobbi, hanem az az út, amelyben igazán önmagam lehetek. Talán az első nagyobb közönség előtti szereplés hozta meg azt a megerősítést, hogy ezt az utat kell járnom. Az érzés, amit a színpadon tapasztalok, semmi máshoz nem fogható. Emellett nagy hatással voltak rám a színházi munkák is, ahol nagyszerű kollégákkal dolgozhattam együtt. A próbák és az előadások alatt rengeteget tanultam tőlük, nemcsak a szakmai fogásokról, hanem arról is, hogyan adjak bele mindent az előadásba, hogyan értsem meg és közvetítsem a szerepek érzelmi mélységét. Ezek az élmények megerősítettek abban, hogy a zene és a színház világa az, ahol igazán kiteljesedhetek.
Az olaszországi éveid alatt sok nagy színpadon megfordultál, például a Puccini Fesztiválon. Melyik ottani élmény volt számodra a legmeghatározóbb?
Az olaszországi éveim alatt rengeteget tanultam a művészetről, az életről és önmagamról. A Puccini Fesztiválon való fellépés kiemelkedett ezek közül, mert olyan művészekkel dolgozhattam együtt, akiknek a munkásságát korábban csodáltam. A közönség lelkesedése, az olasz zenei tradíciók tisztelete és az a helyszín, ahol Puccini maga is alkotott, mind-mind felejthetetlen élményt jelentettek. A Puccini Fesztiválnak hála találtam rá olaszországi mesteremre, Maestro Massimo Morelli-re, aki meghatározó szerepet játszott a fejlődésemben. Neki köszönhetem, hogy alaposan megismertem az olasz opera stílusjegyeit, és nem utolsó sorban segített az olasz nyelv elsajátításában is. Mondhatni, baráti viszony alakult ki mester és tanítványa között, ami még különlegesebbé tette az együtt töltött időt. Itt szeretném megemlíteni a hazaköltözésem utáni mesteremet, Maestro Berle Sanford Rosenberg tenort is. Ő belcanto technikát tanított nekem, és rendkívül sokat segített a szerepek megformálásában, valamint abban, hogy a belső érzelmi gazdagságot hogyan tudjam átadni a közönségnek. Mindkét mesterem olyan útravalót adott, amely azóta is meghatározza az előadói pályámat.
A Virtuózok műsora országos ismertséget hozott neked. Hogyan változtatta meg az életed, és milyen visszajelzéseket kaptál a közönségtől?
A Virtuózok óriási mérföldkő volt az életemben, mert hirtelen sokkal szélesebb közönség ismerhette meg a munkásságomat. Az emberek visszajelzései hihetetlenül motiválóak voltak: sokan írták, hogy az előadásaim inspirálták őket, vagy éppen új kaput nyitottak számukra a komolyzene világába. Ez egy hatalmas felelősség, de egyben öröm is, hiszen a zenének az a küldetése, hogy érzelmeket és gondolatokat közvetítsen.
Van már olyan álomszerep, amit mindenképp eljátszanál?
Igen, van egy szerep, ami különösen közel áll a szívemhez: Puccini Tosca című operájából Cavaradossi. Ez az álomszerepem. Cavaradossi figurája olyan érzelmi és zenei mélységeket rejt, amelyeket igazán kihívás lenne megformálni. A zenei anyag lenyűgöző, és a karakter szenvedélye, idealizmusa, valamint tragédiája rendkívül összetett.
Ugyanakkor úgy érzem, hogy e szerep előtt még a líraibb Puccini- és Verdi-szerepekben szeretném kipróbálni magam. Ezek a szerepek segítenének abban, hogy zeneileg és technikailag tovább fejlődjek, és készen álljak a nagyobb drámai kihívásokra, mint Cavaradossi. Ez egy olyan út, amely türelmet és folyamatos munkát igényel, de hiszem, hogy minden egyes lépés közelebb visz az álmomhoz.
Az opera világa rengeteg utazással és elfoglaltsággal jár. Hogyan tudod megtartani az egyensúlyt a karrier és a magánélet között?
Az egyensúly fenntartása folyamatos munka, de számomra a legfontosabb az idő tudatos beosztása. Amikor a karrierem éppen intenzívebb szakaszban van, akkor is próbálok időt találni a családomra és a barátaimra. Számomra a természetben töltött idő, egy-egy séta vagy kikapcsolódás mindig segít, hogy feltöltődjek és megtartsam a harmóniát. Emellett az is fontos, hogy a pillanatokat értékeljük, akár a színpadon, akár a mindennapokban.
Nagyon szeretünk utazni, és elsődleges célpontjaink gyakran olaszországi történelmi városok, amelyek gazdag kulturális örökséggel rendelkeznek. Legutóbb Nápolyban jártam, ami egy különleges hely nemcsak a történelmi szépségei miatt, hanem az opera szempontjából is. Nápoly az opera egyik szülőhazája, ahol a Teatro di San Carlo, Európa egyik legrégebbi és legnagyobb operaháza található. Feltöltődéssel és örömmel töltött el a nápolyi operakultúra és zene iránti lelkesedés, amely szinte mindenhol érezhető a városban. Az utcákon, a terekben és még a kis kávézókban is ott él a zene szeretete.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez