Válás három gyerekkel
Tapasztalatból mondhatom, hogy a válás akkor sem kellemes dolog, ha csak egymás kezét engedjük el, ha pedig három gyerek sorsára is befolyással van a döntés, meglehetősen megnehezíti az ügy barátságos kimenetelét. Az pedig csak fokozza a nehézségeket, ha nem csupán arról van szó, hogy nem kívánunk tovább együtt élni a másikkal, hanem a jövőképben már itt és most, szerepel egy harmadik fél is.
Az ismeretségi körömben találkoztam nemrég hasonló esettel. Megszületett a családban a harmadik gyerek, a férj pedig nem sokkal a neves családi esemény után elköltözött egy elvált, két gyermekes nőhöz, mondván ő ott boldogabb. Az ismerősöm döbbenten állt a helyzet előtt és fogalma sem volt, hogy mit tegyen, mi legyen a következő lépés az életében. Megpróbálja visszaszerezni a férjét, vagy inkább hagyja elmenni? Küzdjön érte, vagy éreztesse a férjével, hogy elveszítheti a családját, a gyerekeit és jobban teszi, ha ő küzd meg értük amíg lehet – bár ez utóbbinak nem mutatta jelét sem. Egy baráti beszélgetés alkalmával próbáltunk segíteni a megoldás megtalálásában, ahol a következő javaslatok hangzottak el:
- Nehéz dolog - mondja egy jelenlevő, szintén elvált, gyerekét egyedül nevelő nő – ma már nagyon előre kell gondolkodni a családalapítást illetően, hogy mit tegyen az ember. Mindennapos dolog a válás, ami leginkább a nők helyzetét nehezíti meg, azt hiszem célszerű lenne erre is gondolni gyerekek vállalásakor. Tudom, hogy nem hangzik kellemesen, de bölcsen jár el az a nő, aki annyi gyereket szül, amennyit egyedül is fel tud nevelni, ha úgy alakul a házassága. Arról nem beszélve, hogy új társat is könnyebben talál magának, ha csak egy gyerekkel keres új társat. Ma nagyon hosszú ideig élünk, ami azt is előrevetíti, hogy nagy valószínűséggel fordul elő az ember életében a válás. Mivel nyolcvan-kilencven évre kitolódott az ember élettartama, és mind a nők, mind a férfiak számára adott a lehetőség, hogy saját lábára álljon és egyedül is boldoguljon, könnyebben választjuk az önálló életet, mint a boldogtalant valakivel együtt. Egyre kevésbé jellemző, hogy bevállalunk még harminc-negyven évet valakivel, akivel boldogtalanok vagyunk csak azért, hogy ne legyünk egyedül, vagy hogy legyen a gyerekünknek családja. A legegyszerűbb megoldás, ha a gyerekeket elküldöd az új családba minden második hétvégén, hogy ne csak a nőé maradjon a felelősség a gyerekek után. Ha a férfi örömmel ment tovább, élvezze az életét, nincs azzal gond, de vegye ki a részét azokból a feladatokból is, amelyeket maga után hagyott. A másik nő is tudja meg, mit választott, mert a férfival a három gyerekét is választotta! Azon kívül a gyerekeknek is jót tesz, ha tudatosul bennük, hogy nem természetes mindaz, amit az anyjuktól kapnak, az a támogatás, az a szeretetteljes légkör, az a gondoskodás, amiben részük van. Az anyjukat is jobban fogják értékelni, az erőfeszítéseit, ha tisztában vannak azzal, hogy otthon mit kapnak, és mit a másik családnál.
- Nem kell odaküldeni a gyerekeket – szól hozzá más – mégiscsak gyerekekről van szó. Nem az a fontos, hogy a gyerekek szembesüljenek a valósággal, sem az, hogy a férjet és az új kapcsolatát büntesse az ember. Sokkal inkább az, hogy a gyerekek olyan békességben és szeretetben éljenek tovább, amilyenben azelőtt.
- Persze, lehet, hogy te is hibás vagy a dologban – mondja óvatosan egy újabb hozzászóló. Egyetlen férfi sem veszi jó néven, ha a felesége otthon mindig mindent jobban tud, merthogy egy kicsit erről is szó van, nem? Erre mindannyian elhallgatunk. Úgy tűnik nagyon összetett dolog az igazság.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez