A végén persze minden jóra fordult.

Ellopni a Karácsonyt nem mindennapi tett. És nem feltétlenül csak valami sötét dolog irányíthatja a tolvajt, hanem mondjuk egy zseniális ötlet, vagy inkább valaki, aki másképpen, de nagyon is ért a mesékhez.

Illetve a dramaturgiához.

Hogy semmi se maradjon olyannak, amilyennek elképzeltük, hanem jöjjön csak az a csavar, és ne úgy, ahogy megszoktuk.

Jack nem bírja.

A Víg Hullást (ismertebb nevén Mikulást) elrabolják, de nem oda viszik, ahová azt a főhős szánta.

Tim Burton szinte mindent másképp képzel, és semmit sem úgy jelenít meg, ahogy azt elsőre gondolnánk.

Mindegy, hogy a csokigyárban, csodaországban, vagy éppen csak a hétköznapi szürrealizmus valamelyik aktuális történetében járunk, egész biztosan megtaláljuk a groteszk, vagy éppen kifordított dolgokban az ott rejlő szépséget.

Azért nem árt megjegyezni, hogy a film kettő és három „dében” is élvezetes, nem beszélve arról, hogy a felcsendülő dalokat hetekkel később is vidáman és kívülről énekeljük. A stop motion technika pedig éppen abban számít merésznek, hogy valaki veszi a fáradtságot, és bizony mindig egy kicsivel arrébb rakja a bábokat, hogy minden valódi, nem csupán a digitális terepasztalon készített képzeletbeli trükközés. Persze utóbbi is varázslat, de sokkal jövőbelibb, és kevésbé meseszerű.

A megfoghatóság varázslat.

Hogy Jack valóban létezik.

És hogy a Karácsony a végén mégis megmenekül.

Mert minden jó ha jó a vége.

És ajándékozni, meg a szerelmeseknek egymásra találni minden körülmények között maga a csoda.

Bokros László

• Henry Selick Karácsonyi lidércnyomás Tim Burton

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!