Vajon megéri-e? Miért veszítjük el önmagunkat
Megosztó téma következik, hiszen mindenkinek saját véleménye van, úgy általában mindenről. Mostanában sokszor foglalkoztatott a kérdés, hogy régebben, miért akartam mindig is megfelelni másoknak? Ismerős ugye?
Elsősorban feltenném a kérdést, hogy miért akarunk tökéletesek lenni, mikor egyéniségek vagyunk?
Sokan gondoljak azt, hogy ez közhelyes és ez így is van. Mégis úgy gondolom, hogy ez a téma valahogyan mindennap foglalkoztatja az emberek egy részét és nagyon nehéz elszakadni ettől a gondolattól. Személyes példámból kiindulva erre pont az írás ébresztett rá. Megtanította azt, hogy vállalni kell a saját stílusunkat, akárhogy is alakulnak a dolgok.
De térjünk csak vissza, a legelső kérdésre; arra, hogy miért is hajszoljuk a tökéletességet?
Mostanában nem láttam mást, mint azt, hogy amint elkezded bontogatni a szárnyaidat, s egy kicsit is felvállalod ki is vagy valójában, kicikiznek. (Tudjátok, olyan ez, mint amikor a nap megpróbál ki sütni, de aztán mindig jön egy felhő ami eltakarja.) Kicikiznek, és rád fogják, hogy feltűnési viszketegséged van. Megkérdezik, hogy Neked miért nem az az érték, ami másnak? Mint tudjuk, ez teljesen szubjektív és mindig is az marad, előreláthatólag. Szerintem a női nem képviselőiben sokszor felmerül egy ilyen vita során a kérdés: Mit szólnak ehhez a pasik?
Sohasem felejtem, el mikor a szüleim először elengedtek ,,olyan igazi buliba". Naivan felvettem a kis rózsaszín ruhácskámat és izgatottam indultam el az éjszakába. Aztán hamar lelankadt a lelkesedésem; rájöttem, hogy én sosem leszek ,,menő" úgymond. Hiszen nem úgy mentem, mint az a ,,minta" akit a pasik egy szempillantás alatt körbevesznek. Éreztem, hogy elveszek a tömegben, abban a visszafogott ruciban, hogy többet kellett volna sminkelni és hasonlók.
Egy ideig aggasztott a dolog; aztán úgy voltam vele, ez csak egy eset volt. Mára már ráébredtem arra, hogy egy férfi végett sohasem szabad feladnunk az egyéniségünket. A szekálások, piszkálódások, a szavak folytonos mondogatása felettébb hamar elbizonytalanítják az embert. Ott vagyunk, ahol a part szakad. Azt vesszük észre, hogy a ,,tömeg" felülkerekedett rajtunk, és boldognak hisszük magunkat. Úgy érezzük, tartozunk valahová; most, hogy már nem cikiznek minket, mi is részei lehetünk a ,,bandának".
Feladtuk önmagunkat. Mindenesetre tegyük fel a kérdést: Megérte-e? Megérte olyan cipőt venni, amiben menni sem tudunk, olyan ruhát, amit lehet, hogy többet fel sem veszünk (Csak azért, mert azt mondták)? Megérte az iskolában mást mutatni; csak azért, hogy megfeleljünk? Vagy megérte-e tönkre tenni egy barátságot egy szerelem végett? És miatta, megéri annyit sírni?
Sokáig bármikor megtettem volna a fenti dolgokat csak azért, hogy megfeleljek és ne lógjak ki a tömegből, és sajnos ezzel nem csak én vagyok így. Tegyük fel magunknak a fenti kérdéseket és mérlegeljünk ahhoz, hogy előbb – vagy utóbb minden letisztuljon.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez