Dübörgött a város, lüktetett a szívem. Idegenbe léptem és még nem tudtam merre a templom meg a pék. Először mindig ezeket keresem, Istent és kenyeret a hosszú barangolásra.

Izgatott voltam és gyermeteg, ha felfedeztem egy újabb régi várost, amely ott állt már százezer éve, csak nekem nem szólt róla senki sem. Egyedül lenni egy ismeretlen civilizációban, elmutogatni az aszott bőrű néninek, melyik gyümölcsöt csomagolja, kóbor korcs kutyák között hegyre mászni a kápolna felé, amit benőtt már a gaz. Nincsen semmi illat, elszívom a békepipát magammal, fügét harapok és olivát, felnézek hozzá, majd le az emberekre. Riasztó a felismerés, mennyire messze éltem tőlük eddig. Nem is néznek rám, a fehérbőrű idegenre, úgy hiszik, mindig is itt laktam köztük. Ugyanolyan földi halandó vagyok, mint ők. Nem képzelek többet. Mindnyájan csak egyszer járunk erre. Ezt az őslakosok mindig is tudták, mostmár tudom én is. Szabad vagyok és velük nevetek. Átutazó, ne higgy te sem többet!

                                                                                                                                  Szentesi Évi

                                                                                                                         http://www.ruzsestukor.hu

• nosztalgia rúzs és tükör utazás

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!