Tükörként használt szerelem – Amikor a szeretet csak díszlet
Van az a kapcsolat, ami úgy indul, mint egy álom. A figyelem szinte árad, a pillantások mélyek, és valahol legbelül azt érzed: végre valaki tényleg lát. Úgy, ahogy eddig talán senki. Aztán lassan, észrevétlenül valami megváltozik. A ragyogás megmarad, de már nem neked szól – hanem róla. Mert amit először szeretetnek hittél, az csak egy tükör volt, amiben ő csodálhatta önmagát.
A nárcisztikus kapcsolat nem arról szól, hogy ketten vagytok. Inkább arról, hogy te mennyire tudod visszatükrözni azt a képet, amit ő látni akar. Amíg csodálod, amíg elhiszed, hogy ő különleges, addig vagy fontos. De abban a pillanatban, hogy kimondod a saját véleményed, hogy határokat húzol, valami elreped. És onnantól kezdve már nem vagy ugyanaz számára.
Nem mindig hangos a bántás. Nem mindig könnyű felismerni. Mert a nárcisztikus ember játszmái finomak, elegánsak, sőt, gyakran édes szavak mögé bújtatottak. Egyik nap felemel, másik nap összetör. Hol te vagy az istennő, hol szinte láthatatlan. És te csak kapkodod a fejed, mert nem érted, mit rontottál el. Csak azt érzed: megint nem vagy elég, de te még mindig maradsz, mert abban a káoszban ott él a remény, hogy talán újra visszajön az az elején megélt csoda. De az a csoda nem volt valódi. Az egy szerep volt, amit rád osztott – amíg szüksége volt rád. Amint már nem játszod a szerepet, elindul a büntetés. Finoman, csendben, de annál fájóbban.
A legnagyobb csapda, hogy elkezdesz kételkedni magadban. "Lehet, hogy tényleg én vagyok túl érzékeny?"
"Lehet, hogy velem van a baj?" ezzel a kapcsolat nemcsak a szívedet töri meg, hanem az önbizalmadat is. Olyan mélyen nyúl beléd, hogy már azt sem tudod, ki vagy valójában.
Pedig van kiút. Az első lépés az, hogy elhiszed: amit érzel, az valóságos. Nem képzeled. Nem vagy túl sok. Nem kell folyamatosan bocsánatot kérned a létezésedért. Egy kapcsolatnak nem kéne fájnia minden nap. A szeretet nem manipulál, nem használ, nem gyengít el. A szeretet felemel, meghallgat, ott van veled.
Ha most épp a sorok között magadra ismertél, kérlek, ne hibáztasd magad. Nem te vagy kevés. Nem te vagy túl érzékeny. Egyszerűen csak olyan ember voltál, aki hinni akart, és ez nem gyengeség. Ez emberi. De most eljött az idő, hogy újra saját magad mellé állj. Mert te is érsz annyit, hogy tiszta, őszinte, fájdalommentes szeretet vegyen körül.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez