Tokió élménybeszámoló
Mindig rá kell döbbennem, hogy annyi hely van, amikről akár már írhattam volna a blogon, mert akkoriban kerestem fel őket, mikor már blogoltam is, de aztán valahogy mégis kimaradtak, és semmi nyomuk itt. Az egyik ilyen város Tokió, ahol 2015 júniusában töltöttem 10 napot és számomra elképesztően király emlékként maradt meg, Szingapúr, Szöul és Hong Kong mellett vált a kedvenc ázsiai nagyvárosommá, viszont ezekkel ellentétben az egyetlen hely volt, amelyre nem csak, mint csodás-egzotikus útiélményre gondoltam, hanem úgy éreztem, hogy itt akár még élni is tudnék.
Először is, a teljes benyomásom kapcsán megemlíteném, hogy milyen lelki állapotban érkeztem Japánba. Előtte két hétig utazgattam Kínában, ennek a nagyrészében egyedül, ami azzal együtt, hogy elképesztő kaland volt, de igazából utólag feldolgozva tudtam csak így értékelni, és akkor közvetlenül, hogy is mondjam, egyszerűen megviselt az a két hét.
A Sanghajban töltött pár napomat leszámítva (ami amúgy több szempontból is az út fénypontja volt) minden nap volt olyan pont, mikor elsírtam magam, annyira nehéz volt a kommunikáció, annyira nem éreztem abszolút semmi segítőkészséget a kínaiak részéről, annyira kiszolgáltatottnak és frusztráltnak éreztem magam, továbbá késleltetett és törölt járatok, és hasonló nehézségek is okoztak még további küzdelmeket.
Most egy Tokióról szóló posztban nem erről szeretnék regélni, és így, több mint 3 év távlatából már sok mindent másképp gondolok és a kínai utamat az egyik leghasznosabb tapasztalatnak érzem, amely során talán a leginkább sikerült kihívás elé állítanom magam, amely a leginkább elgondolkoztatott, hatása tovább terjedt mint egy jöttem-láttam-győztem és sokáig agyaltam a dolgon tovább, a saját érzéseimen, hogy mik okozhatták ezt, a kínai kultúrán, embereken, társadalmon, a nehézségek okain, satöbbi. Irtó hálás vagyok ezért az élményért, hiszen végül is, valahol az ilyenek miatt utazom olyan formában, ahogy azt az elmúlt években tettem, és nem tengerparti resortokon süttetem a hasam all inclusive ellátással (amivel amúgy abszolúte semmi baj nincs, csak engem személy szerint nem ez vonz). Viszont mikor ez az utazás zajlott, akkor hirtelen úgy éreztem magam, hogy basszus csak el innen de most azonnal, és ezek után a Japánban töltött napjaim mindegyike egy óriási felüdülés volt.
Szóval, fogalmam sincs, mekkora lehet a kultúrsokk, ha az ember Európából érkezik Japánba, és netán ez az első távol-keleti ország, ahova ellátogat – emlékszem olyan dolgokra, hogy azért Tokióban, világváros ide vagy oda, de abszolút nem volt alap az angol nyelv ismerete, sokszor még olyan konyhanyelv szinten sem, mint ahogy az Thaiföldön, Vietnámban, vagy hasonló, turizmusra erősen építő ázsiai országokban megszokott, de mégis, annyira kedvesek, cukik, barátságosak voltak az emberek, hogy sosem éreztem igazán elveszve magam. Japán továbbá a kiemelten magas közbiztonsággal rendelkező országok közé tartozik, és komolyan úgy éreztem, hogy itt nem, hogy nem fognak mondjuk zsebesek betámadni, hanem hogyha eldobnám a táskámat a hatalmas, forgalmas kereszteződések egyikében, még akkor is lenne valaki, aki felkapná, és utánam hozná.
Ez a pozitív érzés határozta meg az utam egészét, rácáfolva az összes negatív sztereotípiára, ami esetleg ezzel az országgal kapcsolatban felmerült bennem. Például, emlékszem, tartottam attól, milyen lesz a metró, láttam ezeket a filmeket, ahol konkrétan ilyen “tuszkoló emberek” nyomják be a tömeget a szerelvényekbe, hogy minél többen beférjenek egymáshoz szorulva, na hát ilyesmit sehol sem láttam, sőt (pedig jártam a legforgalmasabb megállók szinte mindegyikében, mindenféle napszakban) – valahogy annyira intelligensen volt minden megoldva, a szerelvényekre várakozástól az aluljárók forgalmának irányításáig, hogy nekem abszolút nyugodt érzésem volt még a belvárosi, forgalmas helyeken is (őszintén, sokkal kellemetlenebb élmény Londonban az Oxford Streeten sétálgatni ilyen szempontból, mint a tokiói metróban).
Tokió két nemzetközi reptere közül én a Naritára érkeztem (a Haneda a másik), a bejutás a városba egyszerű volt (rengeteg opció létezik, ártól és attól függően, hogy ennek a giga-méretű városnak éppenséggel melyik részébe igyekszel, én a Sky Access Express nevű szerelvényt választottam, mert ez kb. 1 óra alatt vitt Asakusába, abba a városrészbe, ahol a szállásom volt), és a továbbiakban sem szorultam soha taxira, annyira jól kiépített és megbízható volt a városban a tömegközlekedés, és bár szövevényes a metróhálózat, de nem bonyolultabb, mint a számomra eddigre már megszokott londoni “tube”.
Tennivalók, élmények, nevezetességek közül amiket ajánlanék :
Skytree
Ha nem félsz a magasságtoktól, akkor ajánlom a Skytree-t, amely Japán legmagasabb épülete (634 méter magas), és szuper kilátást kínál a városra. Az épület aljában rengeteg üzlet, étterem található.
Szupermarket
Ezt már korábbi cikkekben is említettem, hisz szerintem az egyik legérdekesebb módja egy más kultúra felfedezésének egy helyi szupermarketben való nézelődés. Japánt sosem felejtem el, a számomra is ismert világmárkákból, például KitKat csoki, Lays chips, stb, olyan ízek voltak, amiket Európában még soha, sehol nem láttam, a sok helyi furcsaság és különlegesség mellett. Érdemes ellátogatni a drogériai részlegre is, kicsit belelátni abba, hogy milyen termékek vannak, milyen reklámok vannak, számukra milyen a szépségideál, az úgymond áhított külső, satöbbi. Hihetetlenül perspektívába tud szerintem állítani egy ilyen kis élmény egy csomó dolgot, amit korábban gondolt az ember a világról.
Asakusa
Asakusa Tokió egyik városrészének a neve – ahogy fent említettem már, én itt szálltam meg, ez elég messze van amúgy a város sok “turistás” látnivalójától, ugyanakkor szerintem egy nagyon klassz, nyugisabb hangulatú rész egy amúgy állati forgalmas metropoliszban, szóval szerintem kimondottan jó volt ide visszatérni egy-egy élményben bővelkedő nap végén. Na de, ami miatt akkor is érdemes idejönni, ha nem erre szállsz meg, az az Asakusa Kannon, azaz templom, a város legősibb buddhista temploma, előtte ezernyi kis lampionnal díszített szuveníres standdal, egyedülálló hangulat és csodás látvány volt.
Shibuya és Harajuku
Ezek Tokió talán legikonikusabb és legforgalmasabb részei, tömérdek felhőkarcoló, étterem, bolt, óriási nyüzsi, neonfények, a világ legforgalmasabb gyalogos átkelője, és még lehetne sorolni. Ahogy mondtam, nekem még a legnagyobb tömeg közepén is valahogy nyugis és jó érzésem volt az egész városban, és szerintem abszolút hozzátartozik a Tokió-életérzéshez ez a fajta “őrület”.
Különleges éttermek
Tokió tele van a legabszurdabb éttermekkel, amelyekről valaha hallottam. Villódzó fényes, elektro zenétől süvöltő robot-étteremtől a börtön-étteremig, ahol bilincsbe verve kell enni, egyszerűen nem tudsz kitalálni olyan extrémséget, ami Tokióban ne lenne. Én például sosem rajongtam különösebben a kis Hello Kitty karakterért, de valahogy Japánhoz annyira hozzátartozott ez a fajta popkultúra-őrület, hogy tudom másnak is ajánlani, ha már itt jár, keressen fel valami efféle különlegességet. Ha esetleg kicsit autentikusabb vonalon akarsz maradni, akkor pedig legalább egy running sushi étterembe mindenképp érdemes ellátogatni, ami teljesen új szintre helyezi azt, amit Európában az ilyen éttermekről gondolunk.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez