Tényleg te teremtesz az életedben minden rosszat?
Előfordult már veled, hogy történt valami rossz - baleset, betegség, kapcsolati válság, pénzügyi csőd stb – és egy mindentudó, „beavatott” ismerősöd közölte veled, hogy ezt te teremtetted magadnak? Hogy érezted magad ezek után? Jobb lett? Erőre kaptál? Vagy az amúgy sem könnyű helyzetedet még tetézte egy rakás alkalmatlanságérzés, bűntudat, szégyen és a félelem attól, hogyha valamit rosszul csinálsz akkor majd folyamatosan katasztrófákat fogsz „bevonzani”?
Jogos ez a félelem és tényleg igaz, hogy mindent te teremtesz?
Mielőtt megválaszoljuk ezt a kérdést nézzük meg a másik oldalt is: vannak emberek, akik folyamatosan másokat hibáztatnak az életük alakulásáért. Legyen szó bármiről, ők mindig megtalálják a felelősöket és hogy szerencsétlen helyzetük kinek a bűne. Folyamatosan kifelé mutogatnak és mindenki hibás: a szüleik, a körülmények, a társuk, a politika, a barátaik, az egész világ. Ezek az emberek semmiért nem vállalják a felelősséget, minden bajuk valaki másnak a hibája és mástól is várják a megoldást. Természetesen ritkán kapják meg a várt segítséget és ezért az életsértettség állapotába ragadva élik az életüket. Meggyőződésük, hogy nem kapják meg az élettől, ami nekik járna, ezért a folytonos hiány és elégedetlenség állapotában élnek.
Hol van az igazság? Tényleg mi teremtjük az életünket, vagy csak kiszolgáltatott elszenvedői vagyunk a helyzetünknek?
A helyzet az, hogy tényleg életünk teremtői vagyunk viszont nem az a személyiségünk teremt, akit most magunknak hiszünk. Sőt, igazából nem is teremtünk vagy vonzzunk, hanem a már meglévő végtelen lehetségességek mezejéből kiválasztjuk azt, amit megtapasztalni szeretnénk. És mivel nem az a személyiség teremt, amivel magunkat azonosítjuk, hanem az egész lényünk (ebbe pedig a tudatos énünkön kívül beletartozik a tudatalattink és tudatfelettink is) ezért a spirituális bántalmazás egyik formája valakinek az arcába vágni nehéz helyzetben, hogy „ez a te teremtésed!”
Lehet, hogy ez sokaknak befogadhatatlan, épp ezért nézzük meg hétköznapibb szemüvegen keresztül is. A helyzet az vannak dolgok, amelyek adottak az életünkben. Az, hogy milyen korba, környezetbe születtünk, kik a szüleink hogyan nevelkedtünk milyen volt a múltunk - nos ezen már nem tudunk változtatni. Ugyanakkor azt, hogy ezt folyamatos önigazolásra, önmagunk megállítására használjuk-e, vagy a nehézségeket tanulságként, erőforrásként felhasználva érettebbek bölcsebbek leszünk általuk - no ezt már teljességgel mi döntjük el.
Rengeteg ember van, aki borzalmas élethelyzeteken ment keresztül és mégis érett bölcsességet, élettapasztalatot szűrt le belőle magának. Nyilvánvalóan nem öt perc alatt és nem is egykönnyen: vannak helyzetek, amiken évekig dolgozni kell, mire tovább tudunk lépni. Azonban fontos tudnunk, hogy az „évekig dolgozást” is használhatjuk önmagunk megállítására. Nem igaz az, hogy nem lehet párkapcsolatod addig amíg az összes párkapcsolati seben át nem rágtad magad! Nem igaz az, hogy csak akkor jöhet valaki, ha az előzőt már „teljesen elengedted” (egyáltalán ki határozza meg, hogy mit jelent az, hogy teljesen elengedni?) Nem kell ahhoz fénnyé válnod, hogy elkezdhess végre élni! A nehézségek újra és újra eléd fognak jönni de nem azért, mert „nem tanultad meg a leckét” (újabb divatos spiri közhely, amivel bántalmazzuk egymást), hanem azért, mert új, bölcsebb, éberebb térből nézhetsz rá arra, amit problémának hittél!
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez