Tényleg nem bűncselekmény az sem, ha a bántalmazó azt mondja, valami megtörtént, holott nem történt meg?
Minden ötödik embert ér valamiféle atrocitás. Csak minden negyedik ember mer teljesen őszintén beszélni a lelki részről, a traumákról, az érzésekről, a bántalmazásokról. A verbális bántalmazásnak általában nincsenek fizikai jelei; nem történik tettlegesség. Viszont ettől még a nyoma nagyon is megmarad bennünk. Nem az számít, hogy mikor, hány évesen történik meg velünk az erőszak, hanem az számít, hogy egyáltalán átéltük.
Az számít, hogy mennyire merünk beszélni róla, hogy mennyire vagyunk képesek feldolgozni, vagy épp mennyire és miért maradunk inkább csendben a föld alatt. Hogy mennyire görgetjük akár tudat alatt magunk előtt azt a fajta traumát, ami öntudatlanul is lekorlátozza a saját létezésünk, ami akaratlanul is újra és újra az átélése felé lök minket. A verbális bántalmazás ott marad a bőrünk alatt, nem tűnik el nyomtalanul. Nem tudunk nem törődni vele, mégha kívülről úgyis tűnik a többi embernek, hogy simán elengedtük az egészet. Az ember a legnagyobb színész a világon, s ehhez még csak az sem kell, hogy hivatalosan is színész legyen a szakmája, de még az sem szükséges hozzá, hogy valójában el akarja rejteni önmagát.
A verbális erőszak általában nem hordoz magában fizikális erőszakot, így nem lesz látható nyoma. Az emberek hajlamosak a felszínt nézni, a felszínen pedig mindenki képes arra, hogy elhitesse azt a többiekkel, hogy iszonyat boldog és kiegyensúlyozott és minden tökéletes a kapcsolatában, viszont belül közben már üressé és rothadttá válik. Nincs rendben, ha úgy érzed, hogy hallgatnod kell. Nincs rendben, ha úgy érzed, hogy mások csak úgy fogadnak el téged, ha szerepet játszol. Ilyenkor kérdezz vissza önmagadnak: Miért nem vagyok elég önmagamnak ahhoz, hogy elfogadjam azt, aki én vagyok? Miért könnyebb megjátszani magamat a valóság helyett? Miért mentem fel a másikat, bármit is tesz, miközben magamat a nap 24 órájában leszidom valamiért?
A verbális erőszak mindenkit megtalál. Nem a nemed számít, nem a korod, nem a vallásod, nem a szexuális hovatartozásod. Senki sem születik tökéletes értékrenddel, senki sem születik felettébb tudatosan úgy, hogy egy hibát sem vét el életében. Minden ötödik ember átél valamiféle verbális bántalmazást, de csak minden negyedik ember mer beszélni erről. A többiek hallgatnak, mert többnyire fel sem fogják, mi is a verbális bántalmazás. Mert többnyire már gyerekkoruk óta az életük része, így vagy úgy, mintha a vérükbe csörgedezne a bántalmazás léte és fogalma, de közben hivatalosan senki sem magyarázza el nekik, hogy hogyan is lehet felismerni a bántalmazást. Hogy mit csináljanak, ha ki szeretnének lépni belőle. Hogy nem nyavalygás, nem drámázás, ha kimered mondani, ami benned van, ha megmered élni az összes érzelmedet. Hogy mire kéne egyáltalán vigyázni. Olykor nem figyelmetlenségből nem tanítják meg ezt a gyerekeknek, de még a felnőtteknek sem, hanem pusztán azért nincs tanítva és megmutatva a verbális bántalmazás elméleti része, mert nagyobb százalékban az sincs vele tisztában, hogy ő most lelkileg bántalmazó, aki csinálja.
A legnagyobb öröklődési traumák között, előkelő helyen szerepel a lelkibántalmazás. Föld alatt történik és láthatatlan. Ha az ember nem néz vele szembe, ha az ember nem beszél róla nyíltan, hogy miken ment át, ha az ember inkább hallgat és behunyja a szemét a saját traumái felett, akkor 99,99%-ban ki sem derül, hogy az illetőnek a viselkedése mögött milyen mély dolgok húzódnak meg. Az emberek pedig hajlamosak ítélkezni, és a kirakatot tekinteni a legnagyobb valóságnak, miközben azt mondják, hogy a néma gyereknek az anyja sem érti a szavát. Lehet, hogy így van. De nem várhatjuk el, hogy a másik beszéljen, ha elvárásnak állítjuk fel a beszédet. Nem várhatjuk el a bizalmat, ha minden második alkalommal kérdőre vonjuk a másik barátságát, a másik jellemét, a másik őszinteségét. Nem várhatjuk el a másik őszinteségét, ha mi magunk sem vagyunk őszinték magunkkal. Nem várhatjuk el azt, hogy a másik feltétel nélkül megbízzon bennünk, ha úgy teszünk, mintha e bizalom nélkül a másik lénye kétszínűség. Ha nyomást teszünk a másik emberre, akkor ne csodálkozzunk, ha a századik jelzés után, szó nélkül elsétál.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez