Te vagy a másik felem
Az érzés, hogy nem vagy elég, kiégetté teszi a lelkedet. Önostorozásba kezdesz, és nem bírod abbahagyni egészen addig, amíg valaki arcon nem csap, hogy szedd már végre össze magadat. Miért van az, hogy csak külső visszaigazolásokkal tudunk egyensúlyban maradni?
Amikor a lelkünk magányos, a test keres válaszokat, de ez csak egy rövid ideig fenntartható állapot. Hiszen a test és a lélek szimbiózisban állnak egymással, és akár tetszik, akár nem, az orrunkra koppint majd a belső hang, hogy stop! Néha, amikor szeretetre és megértésre vágyunk, nem vesszük észre, hogy mennyire ragaszkodóvá és kiszolgáltatottá válunk. Érzelmi prostiként kezdünk el viselkedni, és bármennyire is tiltakozunk ellene, a szívünk bele megy a méltatlan játékokba is. Amikor találunk egy embert, aki mellett úgy érezzük magunkat, mint aki hazatalált, akkor a sóvárgó lelkünk nagyon könnyen kapaszkodóvá válik. Hiszen hogyan is akarnánk elveszíteni azt, amit olyan hosszú ideje kerestünk? Kell a biztos pont mindig. Nem csak fizikai síkon, nem csak karrier, vagy életvitelszerű dolgokban. Igen is kell az érzelmi biztos pont is.
Azonban sajnos az életben nem mindig tudjuk magunk mellett tartani ezt a bizonyos valakit, aki minden szinten visszaadja a magunkba vetett hitet. Hiszen ezer és egy ok lehet, ami miatt az a valaki, aki a lelki társunk, nem velünk éli az életét. Amikor az ember szíve falakba ütközik, elkezdünk sündisznóvá válni. Dacos a szívünk, és a düh, amit a fájdalom és a csalódás okoz, belekezd egy olyan öngerjesztő spirálba, aminek a végkimenetele cseppet sem lesz boldog. Mert hogyan is működünk? Kapunk egy bazi nagy pofont, ami csontig hatol, pontosabban lélekig. Utána minden, amiben hittünk, vagy hinni akartunk leomlani látszik. A félelem veszi át az uralmat felettünk, és mint tudjuk a félelem csak negatív dolgokat generál. Ilyenkor képesek vagyunk azzal „bosszút állni”, hogy felvesszük az érdektelenség álarcát és belemegyünk könnyed kalandokba, ahol a testünk kielégül, de ezzel egyenesen arányosan a lelkünk kongani fog az ürességtől. Képesek vagyunk önmagunkat megalázó módon határokat feszegetni, és kifulladásig tombolni. Míg rá nem jövünk egy szomorú reggelen arra, hogy ez már rég nem a másikról szól. Itt a saját magunkról alkotott téves kép játszik velünk. Nem tudjuk elfogadni azt, akik vagyunk, és ezzel együtt azt sem, hogy az elutasítás nem mindennek a végét jelenti. A lelki társ két rövid kis szó, ami egy nagyon mély tartalmat foglal magában. Ezt meg kell értenünk, és azt is, hogy gyakran hiába szeretünk bele a lelki társunkba, nem biztos, hogy együtt lehetünk vele. Attól, hogy valaki a lelki társunkká válik, még nem garancia arra, hogy férfi-nő nexusban, a klasszikus értelemben lehetünk egymáséi.
Bármennyire fájdalmas is a felismerés, sokszor bölcsebb dolog hálásnak lenni már önmagában azért, hogy az élet az utunkba sodorta ezt a személyt. Megismerni önmagunkat még jobban általa, és ha másképpen nem is, de emberként mindig tisztelettel, és szeretettel állni hozzá az igazán fontos. A düh, a harag és a csalódottság mind az ego játékszerei. Nem férnek meg egy olyan mély fogalom mellett, mint a lelki társ. Engedd el őket, ha szabad akarsz lenni lelkileg te is. A gondolat láncait, csak te tudod letépni. A lélek pedig akkor lesz szabad, ha teret enged a szeretetnek.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez