Te vagy a másik felem?
Ha bejárnám az egész világot, akkor sem találnám meg azt az érzést, amit te jelentesz nekem. Ugyanazt biztosan nem. Jobbat sem, úgy hiszem.
A félelem, hogy mégsem te vagy az a bizonyos másik felem, megbénít. Sokáig tépelődtem, hogy nekünk kettőnknek, valóban egy párként kell-e léteznünk. Mert a civódások, a veszekedések, a harcok, az egymás idegeinek cincálása kissé elbizonytalanított. Nem tudtam elhinni, hogy az igazi társak így viselkednek, mint két ostoba kölyök, akik semmiből sem tanulnak. Olyanok vagyunk, mint a melegítőnadrág és az alkalmi magassarkú. Nem illünk össze, legalábbis látszatra biztosan nem.
A heves veszekedések csitulnak. Felnőttünk vagy kihunyt a szenvedély? Merengtem a múltunkon, magam elé képzeltem a jövőnk. Erőltettem az álmokat, hogy azt lássam, ami mindenkit mosolyra fakaszt. De az a pár, mi soha nem leszünk. Fogjuk egymás kezét az utcán, mindig fogjuk. A kávézóban, az étteremben mindig egymás mellé ülünk. Soha nem egymással szemben. Mert az asztal már túl nagy távolságot üt közénk. Talán ez mosolyra fakaszt idegeneket, akik csak ennyit látnak belőlünk. Éppen csak ennyit. Nem többet, egy pillanattal sem.
Ahogyan rám nézel a hatalmas kék szemeiddel, letaglóz a vágy. Nem tudok kilépni, akkor sem, amikor fáj. Ezt a szenvedést felvállalom, mert az elszakadás úgyis elpusztítana mindkettőnket. De ez nem áldozat. Közelebb áll az önzéshez. Két bolyongó roncsként élnénk le a hátralévő évtizedeket. Örömöt, csak a felidézett múlt gyötrelmében élnénk át. A Káosz uralkodna a Sors felett. Ne küzdjünk hát azzal, ami már eleve elrendeltetett.
Azzal, amit mások látnak, én már régen nem törődöm. Ők melegítőnadrág és magassarkúként aposztrofálnak. Ugyanakkor én tudom, hogy tütü vagyunk és balettcipő. Szemkápráztatóan gyönyörű a rózsaszín kudarc. A meg nem lévő összhang sodrásába kis híján belefulladunk. Ha te balra indulsz, én jobbra megyek. És egy kis bekötőúton mindig utánad futok. Ha legördülök egy lejtőn, egy darabig csak nézed, ahogyan távolodom tőled. De utánam szaladsz, és elkapsz, majd magadhoz szorítva ájulunk bele a felhők feletti világ kékségébe.
A lét kegyetlenül egymáshoz láncolt minket, és arra ítélt, hogy itt legyünk egymásnak örökkön-örökké. Kiegészítve egymást, mint egy melegítőnadrág és egy alkalmi magassarkú. Így leszünk többfunkciósak, sokoldalúak, hátborzongatóan furcsák, kegyetlenül irritálóak.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez