Szex az első randin?
Hibát követ –e el a nő, aki egyértelműen kezdeményez? Párkapcsolati elvárások terén ma igen eltérők a vélemények, mégis a hagyományos szerepek még mindig belénk vannak kódolva, és tudatosan, vagy tudattalanul szeretünk ezektől nem eltérni. Egy érzelmileg is felnőtt nő megtalálja az egyensúlyt, vagyis patikamérleg-pontossággal tudja, hogy mennyire tárja fel önmagát és érzelmeit, mennyire fusson a férfi után, és milyen határozottság az, ami még nem riasztja el őt.
Ahhoz, hogy a vonzódásból kapcsolat legyen, mindkét féltől kell határozottság, és cseppnyi kitárulkozás. Egy okos nő pontosan tudja, hol van a nyomulás, és csábítás közötti vékony határvonal, ezt soha nem lépi át. A nők azonnali szexuális kezdeményezése nem hat a férfiakra pozitívan, és lehet ez nagyon igazságtalan, de az évezredes beidegződések akkor sem hagyhatók figyelmen kívül.
A férfiak nagy része ugyan élvezi, ha egy nő megkívánja, de egyértelmű kezdeményezésre sokan zavarral reagálnak. Miért? Mert a rámenősséget a férfias tulajdonságok közé sorolják, és a nőkben ezt kifejezetten nem értékelik. Vagy abból, ahogy egy nő nála kezdeményez, azt a következtetést vonja le, hogy ezt másoknál is ugyanígy könnyűszerrel megteszi. Ha valaki túl könnyen kapható, kis eséllyel lesz hűséges hozzá, és komoly kapcsolatra való törekvés esetén ez általában rossz pont. A férfi hosszú távon nem fog tudni mit kezdeni azzal, ha túl korán behódolnak neki. Csak diadalittasan rálép a nőre, mint elejtett zsákmányra, vagy egyszerűen átlép rajta. Ettől kezdve, bár testi örömét leli majd benne, mert a kedvére tesznek, nem marad már elvarázsolni való, mert a varázslat odalett.
Meddig kell várni az első szenvedélyes összebújásig? Mennyi randi kell a szexhez? Van- e értelme és jelentősége a „mágikus ötösnek”, vagyis minimum öt randi kell, és máris ledobhatjuk ruháinkat és gátlásainkat? Egyáltalán van-e optimális ideje annak, hogy a csókok, és a közös élmények után mikor jutunk el az ágyig?
Van úgy, hogy rögtön tudjuk, ő az. Nem érezzük, tudjuk. Már a legelső találkozáskor egymásra hangolódunk, a testünk azonnal megtanul a lélek nyelvén beszélni, egymáséi vagyunk, én az övé vagyok, és ő az enyém. Nincs szükség arra, hogy a szex fejezze be a szerelmes táncunkat, mert a találkozásunk azonnali kapcsolódás, lelkek találkozása, és a testiségünk magától értetődő, akárcsak bármilyen más érintés közöttünk. Nem vagyunk idegenek, mintha régről ismernénk egymás illatát, mozdulatait, testének hajlékony vonalait. Meg kell ragadnunk a pillanatot, és nem bánjuk egy pillanatig sem, mert a reggel kendőzetlen fényében látva arcunkat ugyanolyan egyértelműen egyszerű, és gyönyörű minden, mint az éjszaka jótékony takarásában. Ezt hívják karmikus találkozásnak? Csak azt tudjuk, hogy korábban nem hittünk ilyesmiben. Csak azt mondhatjuk, hogy egymással végre lehetünk ösztönösek, nem kell tudatosodnunk, és okoskodnunk, egymással lehetünk azok, akik valójában vagyunk. Nem kell félnünk, hogy felhív-e, ott lesz-e, megígéri –e, betartja –e. Együtt az érzelmek védelmező, biztonságos kötelékében létezünk.
Nem erről álmodunk mindannyian? Egy olyan szerelemről, amiben nincs megfelelési kényszer, félelem, bizonytalanság, érzelmi ridegen tartás, és nincsenek elvárások? Ahol nem létezik kell, és nincsenek a testi szerelemnek írott, és íratlan szabályai, csak ösztönös, és akarattalan együtt létezés van, és ha úgy akarjuk, akkor szerelmünk legyen Szentivánéji álom, legyünk a csillagos ég alatt egymáséi. Sajnos azonban ádáz módon locsol arcon a felismerés, hogy egyre ritkábban élhetünk át ilyen mély, és őszinte spontaneitást. A negatív tapasztalatok, a széthulló modern párkapcsolatok, és az embertelen, magyarázat nélküli köddé válások is ezt igazolják.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez