Szétszaggatott házasságunk története - A feleség
''Nem lesz ám oly vidám történet a miénk. Nagy terhet cipel, aki engem szeret, és az is, akit szeretek én. Egész ember kell hozzá, tettre kész harcos, bátor vitéz. Az én szerelmem nem tűr hadovát, csak jön, söpör, pusztít, toporzékol. Nagy tétje van ennek a szenvedélynek, jól vigyázzon. Nem lesz ám oly könnyű lányregény a miénk. Városok lesznek földdel egyenlővé, hidakat égetnek fel, amerre rögös utunk ér.''
Megcsalt a szemét azzal az olcsó kis lotyóval. Megcsalt és elhagyott. Úgy tűnik ez a világ rendje, a megunt ötvenest fiatal libuskákra cserélik, akik még képesek kacarászni a hiú férfi untig hallgatott, bugyuta viccein. Istenem, de untam én azt, Juli. Azonban ilyenkor nincs mit tenni, a szemét disznó, ha menni akar, hát menjen. De hidd el nekem, én lerántom róla a szennyes gatyájában hagyott utolsó koszos kis forintját is. Nehogy azt gondold, csak úgy hagyom futni. Felőlem koldulhat a színes körmű lotyójával minden nap az utcasarkon. Azt se bánom, ha az ügyvédi kamarából is kipenderítik. Szemét egy bagázs az is.
Juli, értsd meg, szépen nem lehet válni. Olyan nincs a világon, hogy fogod magad, púderezetten bevonulsz a bíróságra, és szemet lesütve beleegyezel az egész mindenbe. Én hangosan fogok válni. Az összes jussomért küzdeni akarok és az a cafat nem eszik az esküvői porcelánról egy penészes kenyérdarabot sem. Ha kell, inkább miszlikre töröm, még az emlékét is. Viszem az egészet, énutánam senki nem fekszik az ágyba, még akkor sem, ha évek óta nem háltunk benne ketten. Hova gondolsz, én ugyan nem hemperegtem már jó ideje azzal a szemtelen hazudozóval.
Ez a házasság maga volt a pokol kénköves, nyolcadik bugyra. A férj mindig azt hiszi, hogy egy életen át lesik a kedvét, és tisztelegnek neki az asszonyok, ha megeszi a vacsorát, vagy, csak azért mert hazaér jó időben. Na, én nem vagyok ilyen nő. Engem nem látott soha főzni. Mégis mit gondolt, mikor elvett, engem, a budai úrilányt, akinek egész életében szolga hozta be reggelente a kávét. Könyörgöm, csipkemaszkban háltam, hogy ne bánthassák szemeim hajnal tízkor a szemtelen napsugarak. Mit hitt, majd letöröm a japán manikűrrel gondosra szabott, nemesi származású körmeimet?
Juli, a férfiak olyan ostobák. Díjnyertes, nyerítő lovat vesznek, de halk szavú unikornist várnak. Nem elég nekik soha semmi, éjt nappallá téve körülöttük kellene forogni és még azt is elvárják, hogy a napközbeni decens asszonyuk éjszakánként kurvaként ugrabugráljon a hitvesi heverőn. Istenemre mondom neked, a férfiak menthetetlenül ostobák, de még mennyire hogy azok! A házasság nem pettyes lányregény, hanem véres, szerelmi dráma, amelynek nem éppen a pálmafás, napsütéses tájnál vágják el az utolsó snittjét.
Szentesi Évi
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez