Szerkesztői levél: Félünk érezni, félünk a csalódástól, félünk szeretni és legfőképpen félünk élni.
Azt hiszem, bizton kijelenthetem, hogy a legsebezhetőbbek mindig az érzelmeink által vagyunk. Innen nézve nem is csoda, hogy sokan mindennél jobban félnek megnyílni, hiszen az bizony azzal a kockázattal jár, hogy össze is törhetnek. Nos, igen.
És bár kockázat nélkül nincs győzelem, mégis azt hiszem érzelmi kérdésekben nagyon nehéz józannak maradni. Józannak és bátornak. Egy dolgot akkor most elárulok, remélem ezzel picit feloldozom azt is, aki eddig azt hitte egyedül van ezzel: mindenki fél!
Számos emberrel találkozom és beszélek nap, mint nap mély dolgokról és bár teljesen különböző személyiségekről van szó, mégis van bennük közös nevező, és ez sajnos a félelem. (Sőt én sem vagyok kivétel, mielőtt félreértés esne.) Most hogy már tudjuk, hogy mindenkiben van félelem, most akkor akár már tehetnénk is egy próbát arra, hogy engedjük a dolgokat történni a maguk tempójában. Néhány nappal ezelőtt, megkérdeztem egy számomra fontos embert arról, hogy mit gondol, mi lenne, ha mi emberek hagynánk, hogy a dolgok csak úgy történjenek, és ha úgy adódik, akkor a jó dolgokat befogadjuk? A választ a kérdésemre ő sem tudta, én sem tudtam, ültünk tovább és néztünk a semmibe. Mert, hogy valahol itt van az igazi elakadás mindenkiben. A félelem meggátol minket attól, hogy meglássuk a dolgok jó oldalát. Minden olyan dolog, ami egy kicsi jót is hordoz magában az rögtön azt az érzést ébreszti bennünk, hogy mi lesz, ha ezt elveszítjük? Mi lesz akkor, ha megérezzük a jót és utána egy másodperc tört része alatt a semmibe vész? Félünk érezni, félünk a csalódástól, félünk szeretni és legfőképpen félünk élni, mert, hogy az nem élet, amiben csak vegetálunk és folyamatosan kapálózunk.
Nekem is időbe telt mire megtanultam, hogy a jó dolgok kéz a kézben járnak azzal, hogy megértsük, el kell fogadnunk azt, amit az élet letett elénk. Minden nézőpont kérdése, ha elkezdünk saját magunkban hinni, akkor szép lassan összeáll a fejünkben és a szívünkben is az, hogy gyakorlatilag mindent megkapunk az életben, ami éppen elég lenne a boldogsághoz. Ha hiszünk magunkban, akkor erősek leszünk és a félelem lassan, de biztosan majd leoldódik rólunk. Ehhez azonban az első és legfontosabb, hogy szabadon szeressünk. Az életben mindig adódik egy olyan pont, ahol az út kettéválik. Nincs lemaradt ember, vagy olyan, hogy késő. Töröld ezt a gondolatot a fejedből, mert bármikor kezdhetsz új életet. Egy olyan minőségi és szeretettel teli, boldog életet, amilyenre csak vágysz. A mélypontok is mind-mind ezért vannak, hogy megtanuljunk felállni és higgyétek el én tudom a legjobban, hogy milyen kemény is tud ez lenni (ahogyan azt korábban írtam). Meg kell ismernünk a másik végletet, hiszen nem maradhat örökké rossz, nem úgy van az! Ez egészen biztos!
Félni egy élten át, vagy elfogadni a dolgokat és haladni tovább az úton? Ez az egy kérdés, amit fel kell tenned magadnak mindösszesen és pont. Mindig lesz olyan, amikor másoktól várod majd a megoldást, pedig a válaszok benned vannak. Érezz, higgy magadban és engedd el a védőpajzsodat, amit a félelmeid által teremtettél és végül, de nem utolsó sorban tanulj meg boldognak lenni.
Mounaji Barbi
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez