Mai cikkemet, saját tapasztalataim indukálták, illetve a környezetemben lévő ismerősök, barátok, párkapcsolati kudarcai. Nem az a célom, hogy bárkit is megbántsak, nem akarok ítélkezni sem, de vannak tények, melyeken érdemes elgondolkodni, még akkor is, ha nem értünk azokkal egyet.

Manapság a társkereső oldalak egyik legfontosabb „rubrikája” a testalkatunk megnevezése. Többnyire ezek állnak rendelkezésre a hölgyeknél: vékony, átlagos, sportos, molett. Igen ám, de sokan vannak, akik úgy gondolják, hogy egyik jelző sem illik rájuk, ezért úgy érzik, hogy egy pici csúsztatás nem árt, hiszen úgy is majd a személyes találkozó fogja eldönteni, hogy van-e kémia, vagy sem. Több száz bemutatkozó oldalt is megnéztem az elmúlt két évben, volt nagyságrendileg 100 randim, szóval nem csak elméleti tapasztalatom van, de gyakorlati is. Nagyon jól látható az, amikor valaki csúsztat a testalkatát illetően, hiszen nem nagyon van róla teljes alakos fotó, vagy nagyon bő ruhákban látható, szóval levágós az egész. Aztán itt van a testsúly kérdése, ahol szintén burjánzik a kamuzás. Egy 160cm-es hölgy, akinek olyan vastag az alkarja, mint az enyém, aki bő ruhában látható, esetleg garbóban, hogy a tokája se látszódjon, nem 58kg és főleg nem átlagos testalkatú, hanem egyszerűen molett. Persze megértem a motivációt, hiszen ha beírná a frankót, azaz 80kg vagyok és molett, kikerülne abból a kosárból, ahová tartozni szeretne és ahol azok a férfiak vannak, akik tetszenek neki. Fontos elmondanom, hogy én most nem egy keresztes háborút akarok vívni a duci hölgyek ellen, csak szeretném rá felhívni a figyelmet, hogy ez nagyon nem szép dolog. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy a másik oldal is hazudik, de mivel férfiakkal nem randizom, ezért erről nem tudok írni. Na de vissza az eredi témához, miért lenne fontos tudnunk azt, hogy mi a különbség? Elsőnek azért, mert attól, hogy sportolunk, nem biztos, hogy sportos testalkatúak vagyunk. Volt olyan randim, ahol a hölgy azt írta magáról, hogy sportos, majd a randin pontosan láttam, hogy valamikor régen biztosan sportolt, de ma már biztosan nem, egész randi alatt magyarázkodott, azaz most nincs lehetőség sportolni, nehéz most ez a téma, felszedtem pár kilót, de majd könnyen leadom, bla, bla. Amikor a szemébe néztem, elfordította a fejét, a testbeszéde mindent elárult. Csak, hogy ott ált velem szemben egy nagyságrendileg 40kg túlsúllyal rendelkező hölgy, aki össze vissza beszélt, már szinte mániákusan hazudozott, ráadásul a múltban élt, tele volt komplexussal, amit így próbált kompenzálni. Nem vagyok pszichiáter, de egy nagyon komoly önképzavaros, beteg hölggyel randiztam, aki ne szépítsük a dolgokat, de átvert. Átvert azért is, mert én vele szemben az adatlapomon leírtam a pontos súlyomat, azaz 105kg vagyok, 181cm, kiválaszthattam a „mackós” jelzőt, más nem volt, de még a telefonbeszélgetésben is elmondtam neki, hogy „Micike, én nem vagyok egy jó pasi, szeretnék még fogyni, de pocakos vagyok, nagydarab, kopasz, szóval jól gondold meg”. Aztán volt a másik véglet is, aki futással és diétával nagyon sokat fogyott, de egy szűk farmer sem tudta eldugni az, hogy a szövetei odavannak, lóg rajta a bőr, izom sehol, szóval ez minden, csak nem sportos. Ő valószínűleg ezt a rubrikát félreértette, de az is lehet, hogy tudatosan csúsztatott, hiszen amikor ez a téma szóba került, azaz a fogyás és megkérdeztem tőle, hogy tudja-e mi a különbség, a „sportos testalkat” és a „sokat sportolok” között, leparasztozott, és agresszíven ott hagyott, mondván miért nem nézek tükörbe, egy dagadt zsírbölény vagyok, baszódjak meg. Persze levontam a konzekvenciát, nem lehet erről a témáról beszélgetni, ez mindenféle képen tabu, tiltott téma egy randin. Ha hazudtak nekünk és ezzel elbasztunk egy pár órát az életünkből, sajnos így jártunk, ez úgy látszik ez a természetes hozadéka a mai párkeresésnek, nevezzük ezt egyszerűen úgy, hogy „randi-káló”.

A sport tehet mindenről? A sport miatt lesznek ön és testképzavarosak az emberek?

A sport egy nagyon jó dolog, bár manapság nem az első és legfontosabb szempont az egészség elérése, hanem sokkal inkább a test esztétikája. Pont a minap láttam egy vidit, ahol egy „celeb” gyúrós fiatalember beszélget pár sráccal az élet nagy dolgairól és a következő bölcs tanácsot adta…

…Két opció van a csajozásra, vagy legyél kigyúrva mint az állat, vagy legyél kibaszott gazdag, ha egyik sincs akkor szarban vagy tesó…

Most nevetgélhetünk ezen, de tegyük a szívünkre a kezünket, basszus van benne igazság. Nem igazán kell ma már egy átlagos férfi, átlagos jövedelemmel, mert ma mindenki jobbat akar annál, amilyen kasztba ő tartozik. Van egy jókiállású, magas, normális, de teljesen átlagos 50 éves barátom. A három legnagyobb társkeresőn is fenn van, de gyakorlatilag hiába írt már vagy 100 bemutatkozó levelet, 40- 50 év körüli hölgyeknek, szinte semmi válasz, csak is a nála idősebb, átlagos kinézetű hölgyek keresik meg. Mi ennek az oka? Az hogy a 45 éves, konditeremben szocializálódott hölgyek, kizárólag lefelé tekingetnek korban és mivel ők csinosak, sőt szépek is ezért nyilván, nekik 35-40 éves sportos férfi jár, nem egy saját korosztályú átlagos férfi. Milyen ciki lenne a gyúrós haverkák meg barinők ha meglátnák, pfff. Én is hány meg hány levelet írtam 40-45 éves hölgyeknek 48-50 évesen, szinte mindig ugyanaz volt válasz, „sajnos túl idős vagyok, nem téged kereslek”. Nyilván láttam, hogy a keresett életkor 30-40 között volt ezeknél a hölgyeknél, de kérdem én, vajon léteznek szabad, gyermektelen, egzisztenciálisan rendben lévő férfiak, akik sportos testalkatúak és 10 évvel idősebb, többnyire kisgyermekes hölgyet szeretnének? Nyilván nincs ilyen, de akkor mi ez, ha nem önképzavar? Lett egy-két ilyen „barát barátnőm” az elmúlt években, akikkel sokat beszélgettem erről és az egyik azt mondta, hogy egyfajta fordított apakomplexusa van, mert a saját vagy picit idősebb férfiakban a saját apját látja, azzal meg nem szexel az ember, ugye, ráadásul elhányná magát, ha egy ilyen férfival kellene csókolóznia. Ő a tükörben egy hamvas fiatal hölgyet lát, holott 45 éves és van két pici gyermeke, apa meg valahol nyaral egy 25 évessel valahol a Maldív szigeten. Volt egyszer egy randim egy 58 éves sokat sportoló hölggyel, aki azt mondta, hogy ő más életet él, mint egy saját korosztályú férfi, ő sokkal fiatalosabb, ő ezért nem tud mit kezdeni egy vénemberrel. Megkérdeztem tőle, hogy miben más az ő élete? Azt mondta, hogy ő minőségi életet él, van saját vállalkozása, egzisztenciája, azaz kizárólag az anyagi oldalt feszegette, tehát semmi köze nincs a korhoz, testalkathoz, kizárólag a pénzről beszélt, csak más szavakat használt hozzá. Nyilván sztorizhatnék itt még vagy 30 oldalon keresztül, de felesleges, mert elértem közben a mondanivalóm lényegéhez, azaz…

Az ön és testképzavar az egyik legnagyobb oka annak, hogy ennyi ember él egyedül, ebben biztos vagyok!

Minden idevezet és minden innen indul ki, mint ha az ókori Rómától beszélnénk. Nem az itt a lényeg, hogy van pár százezer ember, aki szebbet és jobbat szeretne saját magánál, hanem ennek az ön és testképzavar cunamija kihat másokra, közvetve azokra is, akik nem ilyenek. Mit látnak a médiában? XY színésznő és 20 évvel fiatalabb partnere, vagy XY énekesnő, 25 évvel fiatalabb férje. Ma ez a divat, nyilván nincs ezzel baj, de egy szimpla átlagos hölgy is erre vágyik, ez az irány, neki is ez kell, pontosan úgy, ahogyan az agyon reklámozott kozmetikai termék, sportcipő, mobiltelefon. Nem azért kell a fiatal hölgyeknek iPhone 12 Pro fél milláért, mert ez egy jó telefon, hanem azért, mert ez egy még elérhető státuszszimbólum a számára, ezzel menő lesz a barátoknál, ezzel belenyalinthat egy olyan világba, amire vágyik. Na de visszakanyarodok a témához, szerintem van megoldás, ezt pedig úgy hívják, hogy őszinteség és tabuk nélküli beszélgetés a barátokkal. Persze én is megkaptam már, hogy „ki kért meg erre, hogy elmond a véleményed”, „ki vagy te, hogy kioktass” meg hasonlók. De pont ezért kell őszintének lennünk, elsősorban a mikrokörnyezetünkben élőkhöz, hiszen ha több barátunk szájából is ugyanazt halljuk, legalább elgondolkodunk rajta. Ha senki nem mondja azt, hogy lóg egy fika az orrunkból, csak mindenki elfordítja a fejét, nem biztos, hogy észrevesszük, max majd este a tükörben fogmosás közben. Miért nem lehetünk őszinték azokhoz, akiket szeretünk, akik a barátaink? Amikor nekem elmondták a barátaim, hogy tök ciki tátogva énekelve selfievideot feltölteni a közösségi médiába, hiszen én egy olyan közösség tagja vagyok, ahová ez nem való, elfogadtam a kritikát és nem csináltam többet ilyet. Szeretnék továbbra is ide tartozni, nem volt ez annyira fontos számomra, változtattam ezért. Miért nem lehet ezt a párkapcsolati témában is? Ha már évek óta egyedül él egy barátnőm, mert várja a fehér lovon a herceget, miért ne mondhatnám meg neki, hogy nem fog jönni a herceg… Szeretlek téged, ezért elmondom neked, hogy szerintem önképzavaros vagy, itt egy jó pszichológus, beszélgessetek, mert szeretném, ha boldog lennél. Miért és mikor lett ciki az őszinteség, az építő jelegű kritika?

Én akkor nem adom fel a „harcot” és mindig nyersen őszinte maradok, akkor is, ha ezzel megbántok majd egy rakás embert. Biztos vagyok benne, hogy lesz köztük olyan, akinek bogarat teszek a fülébe, esetleg felnyitom a szemét, hogy rossz úton járt eddig, talán a karmámnak is elnyerhetem már végre a kegyeit, bár már nem csajozom, mert mostanában vagy a 30 alatti hölgyeknek kellek, vagy 60 felettieknek, ki érti ezt…

• férfiszempont önképzavar testképzavar

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!