Soha életemben nem bocsátom meg!
Ezt egyszerűen képtelen vagyok megemészteni, feldolgozni, majd elengedni és elfelejteni. Főleg te nem kapod meg ezt tőlem – nem lesz olyan pont az életemben, amikor békét lelek, és a szemedbe nézve azt mondom, hogy figyelj, igazából mindegy: már értem, másképpen és máshonnan nézem, többé már nem a részem. Elengedtem, és szeretném, hogy többé téged se emésszen, költözzön közénk végre béke. Na, ez az, amit te nem érdemelsz meg.
Eldöntöttem, hogy ez végigkísér az életemen, és nem engedek helyet semmilyen más érzelemnek. Hiszen olyan édes ez a méreg, hogy önkéntesen minden reggel a teámba öntöm az adagomat – közben pedig az a meggyőződésem, hogy mindenki közül legjobban veled teszek rosszat. De ugye egyértelmű, hogy ez nem így van, hogy éppen teljesen fordítva van, és én vagyok az egyetlen áldozat?
Photo by Wenjie Dong / GettyImages
Felkeltem, és egyből arra a szörnyű veszekedésre gondoltam. Elhangoztak a fejemben azok a pengeéles mondatok, melyek a sebem gyógyítása helyett, inkább mélyítették azt. Pedig nem most történt ám, még csak nem is a közel múltban. De úgy emlékszem rá, mintha egy pillanattal korábban álltam volna fel az asztaltól, és viharoztam volna ki a szobából. Érzem a bőrömön, kavarog a szívemben, helyet foglal a lelkületemben. Eszembe jut, ha zuhanyozom, ha utazom, ha valami éppen nagyon monoton. Szóval hiába tagadom, vonok vállat, vagy terelem másra a beszélgetés tárgyát – foglalkoztat, leköt, emészt – magyarul szörnyű ez az egész.
Készre gyártott érveket is fel tudok hozni bármikor, akár éjjel kettőkor, ha a legédesebb álmomból versz fel. Ez idő alatt engem ez ennyire foglalkoztatott. Egy kicsit se gyógyult a bennem rejlő sérelem, hiszen csak magamban fortyogok, csak motyogok és mormogok. De arra nem vagyok hajlandó, hogy a saját érdekemben felnőjek a feladathoz, és feldolgozzam, majd elengedjem a dolgot. Miért?
Mert csak odáig látok, hogy neked így rossz, és ezért képes vagyok vállalni azt, hogy nekem is az legyen. Arra egyáltalán nem is gondolok, hogy talán te helyén kezelted a dolgot – elfogadtál engem haragosnak, és már nem is veszekedni akarsz, csupán a szereteted sugallni az irányomba. Nem ragaszkodsz a rossz érzéshez, mert mérgezett téged. Már azt is tudnád mondani, hogy végig nekem volt igazam, csak szabadulj a kínoktól, hiszen az egész nem is volt olyan fontos. Szánod-bánod minden mondatod, hiszen idejuttatott minket, és ebbe a haragos, hűvös szobába zárta a lelkünket.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez