Se mélypont, se fejlődés…a stagnálás csapdájában
Sokszor találkozom azzal az esettel, hogy valaki úgy érkezik meg hozzám, hogy valójában még nem hozott meg egy határozott döntést önmagában a változásával kapcsolatban, még próbálja fenntartani az illúzióit, s ez bizony hátráltatja az összeomlásból való újjáéledésben, mert… …mert ha nincs összeomlás, nincs újjáéledés.
Sokszor találkozom azzal az esettel, hogy valaki úgy érkezik meg hozzám, hogy valójában még nem hozott meg egy határozott döntést önmagában a változásával kapcsolatban, még próbálja fenntartani az illúzióit, s ez bizony hátráltatja az összeomlásból való újjáéledésben, mert
…mert ha nincs összeomlás, nincs újjáéledés. Vágjunk hát bele.
A mélypont elérése nem más, mint hogy felhagyunk a tagadással.” - Adyashanti
Ahogy az oldalamon is írom, mi emberek keressük az örömöt, élvezetet, boldogságot, szeretetet, és próbáljuk elkerülni a szenvedést. Ez egy egyszerű működés. Jót igen, rosszat ne. Ám, aki nem vigyáz, őt ez a mottó bizony az örök szenvedésbe kárhoztatja.
Mi emberek, s valójában sokkal többek, mint emberek, képesek vagyunk felülemelkedni eme egyszerű működésen. Márpedig aki a fejlődésre hajtja a fejét, ő neki bizony az útja során egyszer csak fel kell ismernie, hogy önfegyelem, hibázás, fájdalom nélkül nincs könnyedség, nincs tökéletesség, sem valódi, a lélek mélyéből fakadó öröm. Ez a lélek tánca.
A fenti idézet kapcsán megjelenhet a fejedben a gondolat: “Na jó, de mégis ki a fene akar mélypontot?” Valójában senki és mindenki. Utadon haladván fel-fel ismered, hogy a mélypont nem rossz. A fejlődés, az építés, az újjáéledés része.
Van, hogy elfogynak a lehetőségek, nincs több válasz, beszűkül a látómező. Ami eddig működött, most nem működik. Ami eddig segített, most haszontalan. Ilyenkor jön, hogy megpróbálod erőből áttolni magadat a problémán, és néha bejön. Legtöbbször pedig elindul egy görcsös vergődés az elme mocsarában, hol egyre inkább kilátástalanná válik a helyzeted.
Sokan úgy jönnek hozzám, hogy valójában lényük egy részével nem szeretnék hallani az igazságot. Jól teszik, hisz igazság nincs is, ám valójában ilyenkor a fájdalmat próbálják elkerülni. Védekeznek, nem engedik meg maguknak, hogy fájjon, tagadnak, próbálják elkerülni a mélypontot. Ilyenkor kötelességem erre felhívni a figyelmüket és megpróbálni valahogyan átadni azt, azzal, hogy nem engedik bele magukat az élet természetes folyamába, aláássák a felszabadulást.
No nem a problémák alóli végső felszabadulásra gondolok, hisz ilyen nincs, sokkal inkább a görcsös elakadásból eredő energetikai megnyomorodásból. Mert amikor nem adjuk át magunkat az életnek, akkor ellenállásunkkal valójában mélyen önmagunkba gyökerezzük problémánkat. Ilyenkor jön a stagnálás, s ebből ered, hogy egyre kevesebb energiánk lesz változtatni. Szépen lassan elsétál az életerőnk.
Fontos kihangsúlyoznom újra, a mélypont nem rossz. Ki nem hajlandó veszni hagyni mindent, ki nem képes megadni magát egy nála magasabb erőnek, ő sajnos nem számíthat erőteljes gyógyulásra, fejlődésre.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez