'Ragaszkodj nyugodtan, de ne függj!' - kijelentések, amiknek semmi köze a Ganxsta Zolee és a Kartelhez
21 évvel ezelőtt, 2002-ben alapította Papp Szabi a Supernem nevű együttest. Most 2023-ban úgy döntöttek a fiúk, hogy még 5 koncertet lenyomnak az évben - a 2023 augusztus 4-én létrejövő Budapest Park-i koncertet is beleszámítva -, aztán kisebb szünetre mennek. A koncert másnapján jut eszembe a szünetet szimbólumként használni: párhuzamba állítani magával az élettel, vagy éppen az önmagunkban történő folyamatos változásokkal.
Mert az ember állandóan küzd, harcol: olykor tudat alatt, olykor tudatosan, olykor a kettőt vegyítve, amikor azt sem tudjuk valójában mi a helyzet saját magunkkal, egyszerűen csak érezzük belül, hogy valami nincs rendben, illetve, hogy valaminek valahogyan így és így kell történnie és sehogy máshogyan. Belső zsigeri megérzés, amit hajlamosak vagyunk elhallgattatni, illetve nem törődni vele: hajlamosak vagyunk főleg akkor nem foglalkozni vele, ha olyat suttog vagy sikít, amire még nem vagyunk felkészülve. És mennyi ilyen dolog van, nem igaz? De vajon a belső hang egyenlő annyira az önismerettel, hogy valójában ő jelenül meg látható formában abban, hogy mit és hogyan látunk s fogadunk el a másik emberben? Mivel, ha valamit önmagunkban még nem fogadtunk el vagy még el sem jutottunk arra a pontra, hogy rátaláljunk magunkban, akkor az a tulajdonság a másik személyben taszítani fog minket. Amit a másik személyben utálunk, gyűlölünk, nem kedvelünk, vagy egyszerűen csak nem tudjuk hová tenni, azzal nagy valószínűséggel még saját magunkban is dolgunk van vagy épp lesz a közeljövőben.
Fiatal és bohókoromban mindennapos lelőhelyeim voltak a különféle koncertek: Supernemen is nem egyszer és nem is kétszer voltam, majd aztán idővel Papp Szabit kezdtem távolinak érezni magamtól: frusztrált és idegesített benne valami, viszont nem tudtam volna megmagyarázni, hogy micsoda és hogy egyáltalán mikor fordult meg bennem valami az irányába. Most, ahogy írom ezt a cikket, azon próbál gondolkodni közben az agyam, hogy nem lehet, hogy a puszta valódi szabadság érzete miatt éreztem oly távolinak, oly idegennek, oly irritálónak őt? Hogy annyira összekuszálódott bennem akkoriban a szabadság szó valódi jelentése, hogy hamisnak éreztem nála is az egészet? Nem lehet, hogy rajta csattant minden ahelyett, hogy már korábban nemet mondjak az akkori körbevett társaságomra? Vagy ha nem is a társaságra, de azokra a nem gyógyult és mérgezésnek induló fekélynek, ami végül nagyobb kárt okozott, mint valaha is hittük volna? Nem lehet, hogy egyszerűbb egy vadidegenre zúdítani mindent ahelyett, hogy valóban szembenézés azzal, ami olykor az orrunk előtt történik? Legyen az saját, transzgenerációs vagy másokban létrejövő trauma.
A ragaszkodás a legnagyobb függőség egyik állandó eszköze, és nem érdekes? Míg a ragaszkodást teljesen normálisnak tartjuk, már-már kedves kis pozitív dolognak, amit hajlamosak vagyunk a legfőbb szeretetkimutatásnak megmagyarázni, addig a függőség minden egyes verzióját magának a sátánnak tulajdonítjuk.
- Mennyire jellemző rád a túlzott ragaszkodás a másik irányába, amikor észrevétlenül éred el, hogy lassan megszűnik a saját vágyad s addig a jól, gondosan felépített énképed és helyette „ő” marad? Mennyire jellemző rád, hogy a másik igénye fontosabb lesz önmagadnál?
- A ragaszkodás mikor függ össze a birtoklási vággyal, és szerinted képes-e egyáltalán egymásból kiindulni?
- Mi választja el a kötődést a ragaszkodástól, és Te mikor tanultad meg egészséges szintre hozni a másokhoz való kapcsolatod? Ragaszkodó, dominált, alárendelt, ellenséges légkörű vagy egészséges, normál kapcsolatot láttál gyerekkorodban a szüleiden, így utólag visszagondolva?
- Aki ragaszkodik, az általában kontrollmániás is, vagy aki irányító, az nem lehet függő? És akinek mindent kontrollálnia kell ahhoz, hogy szerinte működjön, az nem éppen a legerősebb függőségre mutat? Mivel nem, nem csak a kábítószer-, az alkohol- és egyéb tudatmódosítószerek egyenlőek a függőséggel.
- Mennyire vagy hajlamos azt gondolni, hogy aki nem a „small talk” kedvelője s inkább a mélytartalmú beszélgetéseket érzi magáénak, az biztos, hogy túl is gondolja a dolgokat? Mikor lett általános ténynek kezelve az, hogy aki a dolgok mögé képes látni, aki a tartalmat és a minőséget részesíti előnyben a mennyiségnél, az biztos nehezebb s bonyolultabb személyiség, mint az, aki látszólag a felszínben él?
De hogy jön ez a téma a 2023. augusztus negyedikén létrejövő Gansxta Zolee és a Kartell-, illetve Supernem koncerthez? Sehogy, és mégis valamilyen szinten biztos kiderül, hogy ez sem véletlen. Például az, hogy Papp Szabiék kicsit visszavonulnak, kicsit szünetelnek, hiszen köszönik szépen ennyi volt, majd találkozunk, az nagyon rezonál arra, amikor végül - már tudatosan - elengedjük a régi változatunkat az újért cserébe. De nem úgy lép le, hogy kirúgjuk a házból teljes haraggal, hogy mit okozott bennünk, hanem rengeteg tanítását beépítettük, elfogadtuk ahhoz, hogy közelebb kerülhessünk a valódi, letisztultabb énünkhöz. Amikor már megtanulod annyira, hogy mi jó neked és mi nem lesz jó soha, mert egyszerűen nem lesz kompatibilis: például az, hogyha te ego nélkül próbálsz élni és már élsz is, akkor állandó küzdés lesz és mérgezés egy olyan személy körülötted, aki még akár tudat alatt, de egoból csinálja a tetteit, egoból reflektál és él. Az ego egy bástya, ami körbezár. Az ego ordít veled és barátságosan a másik útra helyez a valódi és egészséges útszakasz helyett. Az egora hallgatni olyan, mint önmagadat szabotálni. De annak, akit még az ego irányít, te leszel a mérgező, te leszel az érthetetlen, a nem-kompatibilis, az, aki nem egészségesen csinálja a dolgait vagy aki túlérzékeny, túlgondolós, illetve a másképpen látó. Akit az ego irányít, nagyon ritkán fogja önmagát is hibáztatni azért, ha valami nem úgy működik, ahogy elképzelte: így nagyon gyorsan és könnyedén tudja közvetetten elhitetni a másikkal, hogy ő az, aki rosszul látja az életet, ő az, aki nem él rendesen, aki hazugságban él. Mindenkinek van egoja, hiszen az ego valójában az énképpel, a saját személyiségünkkel, az énünkkel egyenlő, viszont nem mindegy, hogy ő az, ami irányít minket vagy mi vagyunk azok, akik irányítják őt. Nem mindegy, hogy eszköz vagy eszköztartó.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez