Néma kapcsolatok
Csak nézek rád, fürkészem a tekinteted, ahogy te az enyémet. A gondolataim dübörgik érzelmeimet az elmémben, de csak az ajkamba harapok és beszűkült szempárral mérlek végig, majd csukódik mögöttem az ajtó és már úton is vagyok. Ki kell szellőztetnem a fejem, el kell terelnem a gondolataim, hogy mikor visszaérek folytathassuk az életünket, mintha mi sem történt volna.
Még régen próbáltam, esküszöm próbáltam átadni neked, mit érzek és mi játszódik le bennem. Már nem próbálkozom, hiszen ezekből mindig heves érdekegyeztetések lettek, ahol sokszor én maradtam alul. Amikor győzedelmeskedtem, annak pedig ittam a levét a lelki hidegséggel büntetve. Így már nem próbálkozom, hiszen nem éri meg a győzelem, a vereségnek túl nagy az ára. Magamnak fizetem meg, nehezen viselem, szinte alig viselem.
Jó ez a levegő, kifújja a feszültséget a lelkemből. A séta is jó, csak azt veszem észre, hogy rohanok, gondolom a feszültség hajt előre. Bár mindig gyorsan sétálok, lehet, hogy mindig feszült vagyok. Nem is lenne nagy csoda, hiszen könnyebb megbeszélni másokkal, mint vele. A gondolatok szavakká alakítása nagyon finoman egymásra hangolt receptorokat igényel, ezt a saját bőrömön át tapasztalhattam meg. Igazán szép és helyénvaló szófordulat, hogy elbeszélünk egymás mellett, biztosan értette az életemet, aki ezt kitalálta.
Akár egy activity, próbálom minden egyes szavamat érzékeltetni és a legvilágosabban kifejezni, mégsem értesz. Én sem értelek téged, nem tudok azonosulni veled. Fáj a hallgatás, a csend, a szavak pedig azért, mert nem érnek célt. Így összefoglalva ez egészen borzalmas. Mégis mindig történik valami, ami még itt tart. Ami azt suttogja a fülembe, hogy még ne állj tovább, még lehet megváltozik ez a felállás. Tudom mit kellene tennem, mégsem tudom meglépni az utolsó lépést. Talán gyenge vagyok. De az élet más területein egyáltalán nem is vagyok gyenge. Tanácstalan is vagyok, senki nem tudja meghozni a döntéseimet helyettem és enyém a következménye is teljes mértékben.
Talán csak nem határoztam el magam még úgy igazán. Nem vágtak még el a hátamon elég fát. Nem hallgattam még addig , amíg akaratom ellenére is kibuggyannak a szavak még akkor is, ha nem fognak tetszeni. Talán még nem értem el a határaimat.
Még én sem tudok válaszolni a saját magam által fel tett kérdésekre. Tudom, kívülállóként mindenki nagyon okos. Ezért még nekik sem szólok, hiszen meghallgathatnám, amit már úgyis tudok. Csak megértésre vágyom nem bírálatra és nem utasításokra. Tudom mi a következő lépés és meg fogom lépni, amint meg tudom majd lépni. Eközben végére ért a séta és persze haza hozott a lában. Nyílik az ajtó előttem és némán besétálok a néma házba, a néma életembe, ahol sokat beszélünk, mégis minden szótlan.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez