Nem baj, ha fáj, csak tudd, hogy idővel úgyis túl leszel rajta
A fájdalomtól, mint valós és gyakori érzelmi jelenségtől még mindig sokan ódzkodnak, a 21. században is. Mi ennek a pontos oka? Egész egyszerűen nem ez a megszokott állapot. Nem az a „normális”, hogy a másik sír, bizonytalan, szorong, vagy úgy érzi éppen, hogy nincs tovább, mert valami annyira megviseli.
És ami nem a bevett napi rutinunk részét képezi az bizony ijesztőnek tűnik elsőre, akár idegesítőnek is, ami eléggé szomorú, tekintve, hogy humán lényekként elvileg empátiával rendelkezünk. Az igazság azonban az, hogy ez is normális. Ez is az élet velejárója, mégis sok misztérium, illetve egyet nem értés övezi ezt a témát.
Mit javasolnak a szakemberek, pszichológusok?
Az életben történjen bármi, egy szakítás, egy általunk szeretett ember elvesztése, vagy akármi, ami elég nagy érzelmi turbulenciához vezethet, bizony nem kevés fájdalommal jár. Sok időbe is telhet, mire az ember tényleg képes felállni a gödör legmélyéről. A szakemberek azonban azt mondják, hogy mindenképp hagyjuk, hogy a fájdalom átjárjon minket. Sírjunk, vagy nevessünk őrültek módjára, ha kell, merjünk segítséget kérni, merjük megmutatni, hogy most elfáradtunk testileg, lelkileg és talán gyengék is vagyunk ideiglenesen. A világ és a benne lévő nézetek nem csak kizárólag fehérek vagy feketék, ennél sokkal több rejlik benne. Teljesen valid, hogy a gyászfolyamat aspektusai másképp hatnak ránk és, hogy ez egy elhúzódó folyamat lehet. Ne érezzük magunkat rosszul emiatt egy percig se, sőt, legyünk büszkék arra, hogy felvállaltuk mindazt, ami dúl a lelkünkben, az életünkben.
Mire figyeljünk hát?
Bár megvisel egy adott időszak és talán úgy érezzük sose leszünk már a régiek, a legfontosabb, hogy tudjuk: Idővel úgyis túl leszünk rajta. Ne hagyjuk magunkat lesüllyedni egy feneketlen mélységbe, igenis mondjunk igent a programokra, a baráti szerető támogatásra, az elfogadó családi közegre, a jó tanácsokra, melyek építő jellegűek, nem destruktívak, ha készen állunk rá. Előbb-utóbb észrevesszük, hogy már nem is gondolunk annyit arra a bizonyos történésre vagy személyre, végül pedig halványodni kezd a fájdalom is.
Hazugság lenne azt állítani, hogy a fájdalmat el lehet törölni egy gombnyomással. Nem is kell. Ez az élet sajátos, talán igazságtalan, ugyanakkor örökéletű körforgása. Eltörölni nem lehet, de tenni lehet annak érdekében, hogy meggyógyuljunk és újjá szülessünk, minden egyes nap. Szerető emberekkel vehetjük körbe magunkat, új fejezetet nyithatunk – avagy kipróbálhatunk egy új hobbit, vagy megtehetünk valami olyasmit, amire már rég vágytunk. A lényeg, hogy minket szolgáljon és építsen, illetve tegyen boldoggá. Erre próbáljunk meg gondolni reggel és este is, ha valami nagyon fájna, és úgy hinnénk, hogy sosem lesz vége.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez