Nem akarom
Nem akarom, hogy a szoknyámra ülj. Csak annyit szeretnék, hogy tiszteld a testem, a lelkem, a szellemem. Nem azért mert jár nekem, hanem azért, mert kínkeservesen megdogoztam azért, hogy tisztelni lehessen.
Egyenként döglöttem bele minden kő kikaparásába és már nem akarok belehalni abba, hogy amit már másoknak is át tudok adni, te nem tiszteled. Nem miattam, magad miatt, jól tudom. Tudom milyen félni attól, hogy nem vagy elég. Pedig elég vagy, több mindennél mi megfogható, de nem igaz. Nekem te vagy az igaz. Nem akarom, hogy a szoknyámra ülj.
Nem akarom fogva tartani a lelked. Nem kell csodálnod. Már csodálom magam. Csak hadd lássam, hogy meglátod, példa vagyok, példává tettem magam, pedig ezerszer haltam bele a saját hibáimba, amíg példává tettem magam.
Tudom, hogy ha szétnézel a világban, nem a sérülékenység a példa, hanem a keménység, tudom, hogy nem a szeretet, hanem a kompromisszum. De én még is hiszek abban, hogy nem lehet máshogy. Csak így lehet. Csak így érdemes. Nem akarok már csalni az élet értékeivel és bűvészkedni az érzelmekkel. Már tudok szeretni.
Megérdemlem, hogy tisztelj.
Nem azért, mert több vagyok másoknál, hanem mert az vagyok, aki mindenki valójában. Ember. Lélekkel.
Nem akarom, hogy a szoknyám szélére ülj, és lassan elfonnyadj, mert nem tudunk megküzdeni egymással. Nem kell már küzdenünk. Már megküzdöttem magammal és nem csábít egy új test, egy új lehetőség, egy új illat, egy újabb hazugság.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez