Nem akarok mindig én a „teremtő” energia lenni, hadd legyek már gyenge nő
Amazon voltam, mert ilyenné tett ez a világrend, és mindent tudtam már az önállóságról, az önmegvalósításról, a magabiztosságról, és a magányról, volt „saját életem”, autonóm birodalmam, territóriumom, ahová azt gondoltam, egy igazi kapcsolatnak hosszú távra belépni tilos.
Játszottam az önellátó, erős nőt, mert hát a felszínen az voltam, és olyan lett a kisugárzásom is, tudtam, társ nélkül sem vagyok csonka félember, aki kiegészítést keres. Nem a másik felemet kutattam, nem a törött darabjaimba illeszkedő, passzoló embertársamat kerestem, aki éppen ott van darabjaira hullva, ahol én, ezért pontosan illeszkedünk. Férfit akartam. Nem macsót, nem papucsot, nem karrieristát, nem rosszfiút, vagy jófiút, hanem férfit.
Nem akartam mindig én a „teremtő” energia lenni, belefáradtam, lelkileg öregedtem bele, én nem erre vagyok hivatott, mégis mindig én akartam irányítani, mert úgy tanultam, akkor vannak rendben a dolgok, ha én irányítok. És ebbe jól bele is buktam, mert nekem nincsenek hosszú távon teremtő férfienergiáim, hanem lágy, befogadó, alkalmazkodó női lény vagyok, de a feministába hajló árnyékszemélyiségem, amit védekezésből folyamatosan kifelé vetítettem megrémítette a férfiakat. A kapcsolataim egy botrányosan rosszul eltáncolt Argentin tangóra hasonlítottak, érintés, és szimmetrikus, gyönyörű, érzéki mozdulatok nélkül. Ő nem vezetett, és én nem követtem őt. Nem voltak szerepeink, én nem voltam nő, és ő nem viselkedett férfiként.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez