Nem a te embered
Sok minden összeköti ma az embereket. A pénz. A közös kiszolgáltatottság. A félelem, hogy nem találunk mást. Az elképzelés, hogy nem kell nekünk más. Hogy nem érdemlünk mást, csakis a legjobbat, azt meg már megszereztük. Erőlködünk a közös jövő létrehozásán, a családalapításon, de csakazértse megy.
Pedig nincsenek viták, nincsenek más elképzeléseink a jövőről, nincsenek téveszméink a másikkal kapcsolatban, pontosan tudjuk, milyenek vagyunk mi magunk, és milyen a másik. Elfogadjuk a helyzetet, és boldogan együtt élnénk vele, de nem megy. Talán azért nem, mert minden egyezés ellenére csak az az egyszerű, ésszerű gondolat nem tud megszületni a fejünkben, hogy nem ő a mi emberünk. Valamiért nem jön össze a gyerek, hiába mennek egyik klinikáról a másikra: terápiák, kezelések követik egymást, de csak nem sikerül. Talán béranya, örökbefogadás, ha más nem jut, gyermektelenül élik le az életüket, de nem hajlandóak feladni egymást és sokszor a közös gyermeket sem.
Mivel ma annyira hétköznapi, mondhatni természetes dolog lett a lombikprogram, mintha ez lenne a gyermek fogantatásának legtermészetesebb módja, megkérdeztem az egyik barátomat, aki neveztesen nőgyógyász-genetikus, hogy mit gondol a kérdésről:
- Szerintem ez egy természetes dolog – mondja. Az ember igénybe veszi a kutatások vívmányait, mert végül is ezért van az orvostudomány, ezért dolgozunk, hogy lehetőleg minden, egészségüggyel kapcsolatos nehézséget megoldjunk.
- Na de mégis - faggatom, amikor egy pár már a sokadik lombikprogramon vesz részt, és mégsem sikerül, akkor mit gondolsz, mit tanácsolsz: egyáltalán egyetértesz az eljárással?
- Természetesen, miért ne lenne rendben? Semmi kivetni való nincs abban, ha valaki a végsőkig elmegy azért, hogy gyereke szülessen, családja legyen és ezért minden áldozatot képes meghozni.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez