Gyakran abba az illúzióba ringatjuk magunkat, hogy az élet akkor jó, ha jó dolgok történnek velünk: megkapjuk, amire vágyunk, sikerül, amit elterveztünk, bővelkedünk a javakban, a barátokban, az örömökben.
Ez gyakran elvárássá is válik: minél többet ki akarunk venni az életből: megszerezni, megkapni akarunk dolgokat, amelyekről azt gondoljuk, hiányoznak. Aztán ha teljesül a vágyunk, jön egy újabb kívánság, egy újabb álom, aminek a beteljesülésére várunk, küzdünk érte. Egy jobb állásért, több pénzért, párkapcsolatért, babáért, elismerésért.
A vágy mindig egy hiányérzetből táplálkozik, és ha állandóan erre figyelünk, elmulasztjuk meglátni, értékelni azt, amink van.
Sokszor csak a legnagyobb mélypontok nyitják fel a szemünket: amikor rájövünk, hogy hiába küzdöttünk, amikor nem kapjuk meg, amire a legjobban vágyunk, amikor elveszítjük, akit a legjobban szerettünk... akkor döbbenünk rá az igazi gazdagságra, az igazi értékekre, ami eddig is ott volt bennünk, csak nem vettük észre.
A mélypontok megélése, az árnyék elhatalmasodása, a szomorúság éjszakája láttatja meg velünk a fényt, a boldogságot, ahol semmi sem hiányzik, hanem minden van, és úgy van jól, ahogy van.
További írásaimat a Facebook oldalamon, valamint a honlapomon olvashatjátok.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez