Mikor végre jön valaki, elfelejted mit akarsz!
Értetlenkedve állok a párkapcsolati problémák előtt. Hiába az élettapasztalat, a sok olvasás, kutatás a témában, nehezen látszik valódi megoldás arra a sok kérdésre, amely a témában felmerül. A vége mindig az, hogy megállapítom magamban: mivel buddhista vagyok, jobb ha szembenézek az élet nagy igazságával, hogy minden elmúlik, a rossz kapcsolat is, a jó is, a problémák is, ahogy mi magunk is. Persze vannak barátaim, szintén a kérdés nagy kutatói, akik szerint nem kell rögtön ennyire messzire menni a témában! Igenis létezik megoldás a felmerülő nehézségekre, csak figyelni kell!
Az az egyik legnagyobb baj, mondja egy barátom, hogy szinte kiéheztetjük magunkat, annyira vágyunk arra, hogy valaki végre ránk találjon, hogy végre tartozzunk, este odabújhassunk valakihez, szóval hogy szeressenek minket és boldogok legyünk. Persze a nagy szerelemre való várakozás közben valóságos elképzeléseink vannak azt illetően, hogyan szeretnénk boldogok lenni a nagy Ő-vel, mit szeretnénk megélni vele, hogyan tervezzük a családalapítást, a munkát, egyáltalán: pontos kép van a fejünkben arról, hogy képzeljük a jövőt.
Aztán mikor végre találkozunk a nagy szerelemmel annyira örülünk, hogy hirtelen elfelejtjük, mit akartunk, és hogy valójában mi tesz minket boldoggá. Elkezdünk élni egy olyan életet, amelyre nem vágytunk, aminek külön-külön sem tetszenek az elemei, nemhogy együtt. Beleszokunk egy rendszerbe, ami alapvetően nem tetszik nekünk, mert úgy gondoljuk úgyis minden mindegy, a lényeg, hogy szeret minket valaki. Ráadásul valahogy úgy gondoljuk, idővel, mikor majd lecsengett a nagy lelkesedés, úgyis mindketten más életmódra, más életritmusra vágyunk, akkor majd változtatunk.
Aztán mégsem így alakulnak a dolgok. A szerelem, a szenvedély ugyan tényleg csökken, de a körülmények mégsem akarnak úgy változni, ahogy az nekünk jó lenne. Rájövünk, hogy a kezdetben beszoktatott rendet már bebetonoztuk, hogy minden próbálkozásunk sikertelen és eleve kudarcra ítélt.
Az ember ilyenkor semmire sem vágyik jobban, mint valahogy véget vessen a kapcsolatnak és újra egyedül legyen. Végre a saját ritmusa, életformája és vágyai szerint éljen. Hogy ne kelljen senkihez alkalmazkodni, ne kelljen több kompromisszumot kötni, csak olyan dolgok és emberek legyenek az életében, amelyek örömmel ajándékozzák meg. Mivel pontosan tudja mire vágyik, tesz is érte, létrejön az ideális helyzet, csak épp egyedül.
Aztán szépen lassan telik az idő, és az ember újra vágyni kezd arra, hogy szeresse valaki, hogy legyen kivel összebújni este. S mikor végre megérkezik az illető az életébe, ismét megfeledkezik arról az egyszerű dologról, hogy észben tartsa: mire is vágyik pontosan…
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez