Miért ragaszkodunk? – Annyit adsz, amennyit kapsz?
Túl szeretek, túl sokat adok és keveset kapok. Sokszor előfordul mostanában, hogy úgy érzem, nem azt kapom vissza, amit valakinek nyújtok. Vajon, miért van az, hogy az emberek hajlamosak túl sokat adni, még akkor is, ha lelkesedésük, támogatásuk viszonzatlan? Miért ragaszkodunk túlságoson is, ismerősökhöz, barátokhoz?
Ha a saját szemszögemből vizsgálom meg ezt a kérdést, talán két választ tudok adni rá. Az egyik nem más, mint az, hogy egyszerűen félünk. Félünk, hogy egyedül maradunk, hogy nem lesz senki, akivel szóba állhatunk és megbeszélhetjük a problémáinkat. Keressük a köteléket, a támaszokat, akarva – akaratlanul. Tartozni szeretnénk valakihez, hogy ne maradjunk magányosak.
Ilyenkor fontos mérlegelni, hogy ez a kötelék vajon valódi-e, mennyit ad számunkra. Lehet, hogy egy kis idő után rájövünk arra, hogy csupán csak a magánytól való félelem végett ragaszkodunk, egy esetlegesen roncsoló kapcsolathoz.
A másik opció, ami felmerült bennem az elmúlt időszakban az nem más, mint a remény.
Remélünk, egyre jobban, és egyre kilátástalanabbul. Arra várunk, hogy majd a másik ember is megadja számunkra azt a törődést, amit igényelünk, amire mi vágyunk.
Vajon meddig lehet ezeket tűrni, s mikor pukkan ki az a bizonyos lufi? Meddig vagyunk képesek várni, s tűrni azt, hogy szeretetünk egyoldalú? Azt tapasztaltam, hogy ezt mindenki saját maga látja, és határozza meg. Vannak olyanok, akik mindenáron kitartanak egy - egy illető mellett, még akkor is, ha energiáik már véglegesen elfogytak vagy egyre csökkenek.
Végül, de nem utolsó sorban ott vannak azok az emberek, akik könnyen veszik az emberi kapcsolataikat és nem ragaszkodnak. Nekik talán mindegy is, hogy mi, hogyan alakul.
Én az előbbiek közé tartozom, azok közé, akik mindent a saját gondjuknak mondanak és mindent a lelkükre vesznek. Elgondolkodtató azonban, hogy mely stílus és viselkedés építi jobban saját lelkünket és életünket. Mások mindenekfelett való segítése, vagy kizárólag saját magunk építése.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez