Megbélyegzett szerelem
Nem bírom szó nélkül hagyni azokat a sztereotípiáktól hemzsegő útmutatásokat, melyekben megmondják, hogy kibe érdemes és kibe nem érdemes beleszeretnünk. Egy jófiúba azért ne szeress bele, mert mi van, ha anyámasszonykatonája, egy jó pasiba azért ne, mert biztosan félrelép, egy orvosba meg semmiképpen, mert sosincs otthon; de egy tanárnak meg alacsony a fizetése, hogy eltartson egy családot; a vendéglátósokról nem is beszélve, akik mind alkoholisták vagy drogosok.
Miközben számtalan írás és gondolat száguld át az agyamon megértést kutatva, be kell vallanom, sohasem érdekeltek az ilyesfajta jótanácsok.
Hiszen, ha megfigyeled, a szerelmet sosem mi választjuk, mindig ő talál meg minket, méghozzá számtalan formát magára öltve. Sokszor a legkevésbé sem kellemes, mert felkavaró, fájdalmas, plátói, vagy törvénytelen, de minden egyes szerelemben új és új érzésekkel gazdagodunk, néha kicsit bele is halunk, de minduntalan talpra állunk. Ez a mi örök harcunk, amit meg kell vívnunk, hogy rátaláljunk arra az egyre, aki mellett azzá válunk, akivé sorsszerűen lennünk kell.
Szerelmes típus vagyok, amióta csak az eszemet tudom. Sosem volt igazán zsánerem, mindenkit másért szerettem. De a rosszfiús imidzsen sosem sikerült túllépnem. Mert megnyerő külseje, lehengerlő stílusa és hír(hedt)neve mellett mágnesként vonz a jó pasi köntösbe bújtatott sebezhető lélek, a megközelíthetetlen és elérhetetlen bádogember, aki nem úgy szeret, ahogy a férfi egy lányregényben.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez