Meg tudsz bocsátani magadnak?
A hibáink, amikből tanulunk jobb esetben, talán. A hibáink, amik emlékeztetnek arra, hogy mindennek két oldala van. A hibáink, melyek idővel kirakják előttünk kövekkel a helyes utat.
Elgondolkoztam azon, hány alkalommal léptem olyat, amit talán nem kellett volna. Ugye, hogy mennyire ostobán is hangzik ez a mondat? „Nem kellett volna”, mert, hogy ki mondja meg mi a a helyes, és mi nem?
Rengeteg olyan pillanat volt az életemben, amikor rosszul döntöttem. Amikor hibáztam. Hibáztam, amivel önmagában nem lett volna gond. Hiszen mindenki követ el hibákat, és lép meg dolgokat, amiket később megbán. Az igazi baj azzal volt, hogy nem tudtam megbocsátani magamnak ezeket a hibákat. Dühös voltam, és haragudtam magamra, a világra és mindenre, amiben a hibáim következményei visszaköszöntek rám. Meg sem próbáltam elfogadni azt, hogy ez egy normális állapot, hogy követek el nem túl okos lépéseket, amiket idővel szépen helyére rakok, majd megbocsátom magamnak. Miért? Azért, mert nem szerettem magam eléggé. Az egyetlen olyan dolog, ami feloldozza a lelkünket a hibáink alól, az önszeretet.
Szeretem magam, tehát elfogadom, hogy rossz döntést hoztam, elszúrtam, nem megfelelően csináltam, és most levonom belőle a konzekvenciát, majd nagy levegőt veszek és megbocsátok magamnak. Voltak rossz döntéseim, igen belátom. Volt, hogy nem úgy viselkedtem, ahogyan igazán akartam, mert azt hittem, hogy ha belehelyezkedem egy felvett szerepbe, akkor könnyebb lesz. Volt, hogy nem mutattam ki az érzéseimet annak, akinek kellett volna. Volt, hogy túlszerettem azt, aki nem volt arra érdemes. Volt, hogy hazudtam magamnak, sőt volt, hogy másoknak is. Volt, hogy megfeledkeztem fontos dolgokról, és volt olyan is, hogy könnyen adtam az értékeimet. Ezeket mind én követtem el, de mégis mi számít hibának? Hiba lett volna, hogy így cselekedtem? Hogy az akkori nézőpontom szerint azt a viselkedésformát ítéltem meg helyesnek?
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez