Meddig harcolunk még egymással?
Nekem is éppen annyira van múltcsomagom, mint Neked. Ne gondold, hogy egyikünk könnyebb helyzetben lenne. Mégis, amikor rád nézek, érzem, hiába való lenne a menekülés, még akkor is, ha az eszem ezt súgja.
Mert nem minden érzés egyforma, nem minden megmagyarázható és nem minden olyan egyszerű, mint ahogyan azt korábban hittük. Látom, hogy harcolsz magaddal, látom, hogy nehéz, de mondd el nekem, velem miért akarsz harcolni?
Nem leszek az a lány, aki mindig igen-t mond majd minden szép szóra, és az a lány sem én leszek, akivel az életed habkönnyű és rózsaszín lesz. De cserébe tudom, hogy az leszek majd neked, aki mindig kiáll melletted. Az leszek, aki beszél hozzád, amikor kell, és az leszek, aki csak csendben fekszik, téged átölelve, ha az élet nehézzé válik. Tudom, már most tudom, hogy semmi sem lesz veled olyan, mint a lányregényekben, mégis látom azt, aki vagy.
Nem kérem, hogy változz értem, mert tudom jól, hogy szavak nélkül is megteszed. Amit én kérek tőled az csupán csak annyi, hogy beszélj hozzám. Mondd el, miért van sebhely a kezeden. Meséld el, milyen volt, amikor először sírtál. Beszélj nekem azokról a dolgokról, amit még magad előtt is szégyellsz. Hívj fel akkor, amikor már félálomban vagyok, hogy a te hangod legyen az utolsó, amit hallok a napjaim végén. Engedj közelebb, hogy ne legyenek kétségeim, és hagyd, hogy megtanuljam azt, aki vagy.
Mert tudod, sosem lesz könnyű. Tudjuk mind a ketten, hogy harcolni fogunk egymással, egymásért. Ez már csak ilyen. Te pontosan olyan vagy, mint én. Nem engedsz önmagadból. Ezek vagyunk mi. Darabokra esünk, hogy újra összeszerelhessük egymást. És nincs ebben hiba, ha mindeközben kitartunk egymás mellett. Ha nem löksz távol magadtól, és ha én sem tollak majd el minden egyes félrecsúszott mondatod után, amit megejtesz majd magad miatt nekem szánva.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez