Marasztaló indokok
Néha elgondolkozom azon, mit keresek még itt. Régen folyton világot akartam látni. Alig vártam, hogy elkezdhessem az egyetemet, hogy legalább egy félévet külföldön töltsek. Szerettem volna látni, mi vár rám. Mi vár rám, túl az ismerten.
Azt gondoltam, hogy én is egy leszek a lányok közül, akik gyönyörű képekkel árasztják el az internetet, akik egy hátizsákkal vágnak neki egy utazásnak, akik kalandos bejegyzésekben mesélik el a napjaikat. Úgy volt, hogy lesz mit mesélnem. Bátor akartam lenni. Láttam darabokat a világból. Volt szerencsém utazni, mégsem elég. Most érzem, hogy mennyi minden vár még rám valahol, miközben tudom, hogy maradok.
Mehetnék. Foghatnám a holmim, hazavihetném a gyermekkori szobámba, miközben egyetlen egy bőröndöt megpakolok. Vehetnék egy repülőjegyet. Egyet, csak egyetlen egy irányba, s megnézhetném mi van ott, ahol nem itt van. Milyen kalandot tartogat az élet, ez a nagy világ, melyre oly sokan kíváncsiak.
Csak egy csipetnyi kellene abból a régi lányból, a kis naiv gimnazistából, aki magabiztosan mesélt a jövőjéről. A jövőről, mely csak szépet tartogat. Még ha hiszünk is a mesében, a boldog befejezésekben, nem minden válik majd valósággá. Vannak döntések, amiket nem tudunk meghozni, pillanatok, amiket elszalasztunk. Mindig lesz okunk maradni. Mindig találunk választ arra, miért nincs itt az ideje a bátorságnak.
Tartott már vissza szerelem. Olyan szerelem, mely először felkavart, kételyt ébresztett, aztán nyugalmat adott, egy tökéletes életet. Szerelem, mely simogatta a lelkem, tudta a vágyaim, a félelmeim, s választ adott minden kérdőjelre. Szerelem, ami számomra A szerelem volt.
Tartott már vissza félelem. Kétségbeejtő, álmatlan éjszakákat hozó, alattomos félelem. Ami csak úgy fogja magát, beszivárog a bőrödbe, s akárhogy próbálod lemosni magadról, makacsul ragaszkodik hozzád, kitörölhetetlen.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez